Több szónokkal és technikai problémákkal vette kezdetét a legújabb ellenzéki tüntetés.  

Hirdetés
Fotó: MTI/Mónus Márton

Fotó: MTI/Mónus Márton

Mellár Tamás összefogásra szólított fel, szomorúan felidézve a legutóbbi három kétharmados győzelmét a Fidesz-KDNP-nek.

A legfontosabb az összefogás

– zárta az újdonság erejével ható magvas gondolatait.

Korábban írtuk

https://www.facebook.com/Vadhajtasok/posts/932580400267048

Homonnay Gergely, Erzsi macska gazdája következett Mellár után, aki kiabálva kezdte meg beszédét. Üvöltve sajnáltatta magát, mert elmondása szerint naponta halálos fenyegetéseket kap.

A jobb( )oldal nem hall semmit

– vicceskedett, mert többen bekiabálásokkal jelezték, nem hallani a szónokokat. Az esemény konferansziéja is megkérte már az egybegyűlteket, kicsit álljanak összébb, a színpad felé, mert ahol állnak, a jobb oldalon és hátul nem fogják hallani a beszédeket. (Persze erről is biztos Orbán Viktor tehet.)

Erzsi gazdája a Fidesztől félti az országot, ez is kiderült nagyhatású beszédéből. Novák Katalintól azt kérdezte:

Van neked szíved?

– mire az összegyűlt dühös közönség válaszul azt üvöltötte: nem. Homonnay elmondta, a magyar történelem szerinte egy rossz széria, de ezen majd ők változtatnak.

Október 23-ra újabb közös megmozdulással készülnek – tudatta a pártvezetőkkel is a színpadról, ugyanis elmondása szerint ez számukra is újdonság lesz. Ekkor még nem tudhatta, hogy Gyurcsány Ferenc is bejelent majd egy tüntetést, érdektelenné téve az övét. 

https://www.facebook.com/Vadhajtasok/posts/932564786935276

Homonnay dühödt fröcsögése után éles kontrasztként a bemondó a következő szónokot úgy konferelálta fel: olyasvalaki érkezik a színpadra,

akiből árad a szeretet.

Iványi Gábor következett, aki szerint egy zöldpárti képviselő szorgos munkáját támogatták az Európai Parlamentben pártállástól függetlenül.

Álljunk ki európai hazánkért! Mutassuk meg, hogy Magyarország nem Orbán Viktor! Sokkal több annál.

Gepostet von MSZP am Sonntag, 16. September 2018

Karácsony Gergely, a Párbeszéd vezére némi sipítozással kezdte beszédét:

én egy halkszavú ember vagyok (…), de most hangos leszek

– indoklásul azt mondta, mérges.

Karácsony szót emelt a hazaáruló kifejezéssel kapcsolatban, és megköszönte azoknak a magyar EP-képviselőknek, akik megszavazták a Sargentini-jelentést. Karácsony heveskedő beszédében a patriotizmusról és a nacionalizmusról okoskodott. 

Karácsony metaforája szerint Orbán Viktor és a magyar kormány az Európai Unióban asztalra tette a sáros lábát. A cél Karácsony Gergely szerint az, hogy: 

Megakadályozzuk, hogy Orbán Viktor Magyarország szétverése után szétverje az Európai Uniót is

– hangoztatta. Karácsony Matteo Salvinit is kritizálta, a reakció hangos pfújolás volt az összegyűltek részéről. 

Mi nem hazát árulni jöttünk kide, hanem hazát venni

– „a hazánkat visszavenni”, egészítette ki utóbb rossz hangsúlyozásából eredő meglepő félmondatát. Karácsony Gergely több nemzeti szimbólum használatát javasolta az egybegyűlteknek, utalva rá, talán eddig nemigen jellemezte őket az ilyesmi. 

Fotó: MTI/Mónus Márton

Gyurcsány Ferenc következett a sorban, aki a tőle megszokott szenvedélyes beszéddel készült a nagy alkalomra:

Magyarországot egy velejéig romlott gazember vezeti.

Gyurcsány szerint Orbán Viktorból „lúzer” lett. Orbán Viktor nehéz napjai ugyanakkor nekik örömet és kárörömöt okoznak, mondta el a DK vezére. Őszöd nagy szónoka némi meglepetésre a tüntetések értelmetlenségére utalt, miszerint úgysem lesz hatással Orbán Viktorra az a pár ezer ember, aki ma összegyűlt. 

Csak beszélünk, és nem történik semmi

– lelkesített sajátosan Gyurcsány, de okozott ő nagyobb meglepetést is.

Fotó: MTI/Mónus Márton

Nem ott van diktatúra, ahol Gulág van, Hitler-bajusz és karlendítés van

– jelentette ki magabiztosan, majd gyorsan javította döbbenetes álláspontját: „nem csak ott van”.

Diktatúrákat nem a Parlamentben szoktak megdönteni

– mondta a többiekénél jóval hosszabb beszédében, hozzátéve, persze felfordulást nem szeretne. 

A nép kötelessége, hogy a sorsát a kezébe vegye és megfutamítsa ezt a rendszert – harsogta, hozzátéve, amit a Parlamentben kell, azt ők megteszik.

Niedermüller Péter és Molnár Csaba holnap feljelentik önmagukat hazaárulás vádjával

– jelentette be Gyurcsány Ferenc. A cél, hogy a végére járjanak, valóban hazaárulók-e. 

Az utca tömege kényszerítheti lemondásra Orbán Viktort

– rögzítette a DK vezetője, korábbi mondatainak kissé ellentmondva. Kedd este 5 órától az alkotmány utcában Gyurcsány újra várja a tüntetőket a kormány megbuktatásáért, és ígérete szerint maradni fognak: kedden is, szerdán is és csütörtökön is.

Gyurcsány zavaros gondolatainak lényege talán az lehet, hogy a tüntetések akkor nem érnek célt, ha véget érnek. Ám ha nem mennek haza a tüntetők, akkor majd jól megbukik a kormány, legalábbis a DK vezére szerint. 

https://www.facebook.com/vadaiagnes/posts/1879605795463283

Vadai Ágnes már meg is osztotta a legfrissebb tüntetés Facebook-eseményét, ahol, mint látható, három követelést tűznek zászlajukra: 

  1. a kormány lemondását
  2. tisztességes választási rendszert
  3. új választást. 

Szóval nincs új a Nap alatt. 

Fotó: mti, archív, illusztráció

Fotó: MTI/Mónus Márton

A következő szónokként Tóth Bertalan, az MSZP elnöke lépett színpadra. Tóth Bertalan szerint Orbán Viktor szégyent hozott az országra.

Tízmilliós hacukában járnak pörköltözni a fideszes urak

– harsogta régi szép kommunista időket megidézve a szoci pártelnök, aki szerint Orbán Viktor csak egy megbélyegzett populista. Tóth Bertalan szerint büszkék lehetünk Ujhelyi Istvánra, aki a színpadon követte őt tőle szokatlan, gyújtóhangjú beszéde után. 

Ujhelyi István a kellemetlen incidenst kiheverve nyúlfarknyi beszédében azt mondta Orbán Viktorról: 

megverjük, az biztos!

A tüntetésen részt vett Dobrev Klára is, egy képet is megosztott erről Facebook-oldalán: 

Mert nekem itt a helyem! 🇪🇺🇭🇺

Gepostet von Dobrev Klára am Sonntag, 16. September 2018

Ott volt Molnár Gyula, egykori szoci pártelnök is, akit fotómontázsa tanúsága szerint a résztvevő hölgyek háta is kiemelten foglalkoztatott: 

Elszánt, lelkes emberek akik nem fogyni fognak, hanem egyre tobben lesznek. Felemelő érzés volt ma ott lenni a tömegben….

Gepostet von Molnár Gyula am Sonntag, 16. September 2018

Ígéretéhez híven Hadházy Ákos is ott sertepertélt a tüntetésen, és potenciális aláírásgyűjtők után kutatott: 

Csütörtökön kezdünk! 🖋️A mai tüntetésen nagyon sokan jelentkeztek az Európai Ügyészséghez csatlakozást kiharcoló…

Gepostet von Hadházy Ákos am Sonntag, 16. September 2018

A szónokok között a Momentumhoz hasonlóan a Magyar Liberális Párt sem képviseltette magát, de Bősz Anett azért bejelentkezett a helyszínről. A tüntetők keménymagjával Sermer Ádám társaságában ő is átsétált a Kossuth térre: 

Lehet kritizálni a létszámot, a szónokokat, a hangosítást, vagy akár az időpontot, de ahol a leglelkesebb pár száz,…

Gepostet von Bősz Anett am Sonntag, 16. September 2018

A Vadhajtások.hu beszámolója szerint csak a legelszántabbak tették meg a kimerítő utat a Bem térről a Kossuth térre, de utóbbi helyen túl sok izgalomban már senkinek nem volt része. 

https://www.facebook.com/Vadhajtasok/posts/932652766926478

Az ECHO TV Informátor című műsora is forgatott a tüntetésen: 

Tünti

A tüntetők már a tüntetőkben is csalódtak.Péntek 20.35!ECHO TV

Gepostet von Informátor am Sonntag, 16. September 2018

Az ellenzék még most sem tudja elfogadni a magyar emberek döntését

A Fidesz szerint az ellenzék még most sem tudják elfogadni a magyar emberek döntését – reagált a kormánypárt a Sargentini-jelentést megszavazó MSZP, DK és Párbeszéd vasárnapi budapesti tüntetésére.

Az ellenzéki politikusok „Brüsszelt és a bevándorláspárti politikusokat támogatták Strasbourgban, és őket képviselik idehaza is” – olvasható a Fidesz közleményében.

Cikkünket frissítjük.