Képregényrecenzió – Emberek, deviánsok és örökkévalók
Olyan hirtelen pusztul ki az emberiség, mint ahogyan létrejött?
Már magyarul is elérhető Jack Kirby mítoszteremtő sorozata, Az Örökkévalók első kötete. E képregény világában a homo sapiens léte az Égiek, vagyis a csillagok közül érkezett űristenek beavatkozásának következménye. És amikor e nagy hatalmú lények visszatérnek a Földre, nem csak az emberiség sorsa válik kérdésessé, de két további fajé, a szintén az Égiek által létrehozott deviánsoké és örökkévalóké is. Hacsak ez utóbbiaknak nem sikerül egységet létrehozni – de ez egyetlen faj esetében sem egyszerű feladat, nemhogy hároméban!
Jack Kirby (eredeti nevén: Jacob Kurtzberg, 1917–1994), az amerikai képregény egyik legbefolyásosabb alkotója, több, mára ikonikussá vált karakter létrehozásában játszott kulcsszerepet. Egyedi rajzstílusával, paneljeinek dinamizmusával új vizuális nyelvet honosított meg a fősodratú amerikai képregényben, nagymértékben meghatározva az utána színre lépő generációk munkáját. Innen a ragadványneve, vagy állandósult megnevezése:
a király.
A Frike Comics most az amerikai képregény bronzkorának – a hetvenes évektől durván a nyolcvanas évek közepéig tartó időszakának – legjobban sikerült, legemlékezetesebb alkotásait bemutató sorozatában belevágott a Kirby által írt és rajzolt Az Örökkévalók (The Eternals) című sorozat hazai kiadásába. E széria eredetileg 1976-ban látott napvilágot a Marvelnél, és ha a filmkedvelők ismerősnek találják a címet, az nem véletlen: a 2021-es Disney-féle szuperprodukció, az Örökkévalók e széria nyomán készült (és bizony nem említhető a legjobban sikerült képregény-adaptációk között, de ez most mellékes).
Deviánsok és örökkévalók
A papírmozi-sorozat egy, az Andok fennsíkja alatt húzódó csarnokban kezdődik. Ide hatol be egy háromfős kutatócsapat – Dr. Damien régészprofesszor, a lánya, Margo, valamint a segítőjük, Ike Harris –, hogy bizonyítékot találjon rá: az inkák korában a csillagok közül érkezett, nagy hatalmú idegenek jártak a Földön!
E felfedezés a három kutatóból kettőt letaglóz, a harmadikat viszont arra készteti, hogy
különös történetet osszon meg a társaival:
ezen űristenek, vagyis az Égiek (angol eredetiben: Celestials) nem az inkák idejében érkeztek először e bolygóra, hanem jóval előbb, amikor még a vadállatok voltak annak urai. Foglyul ejtettek egy emberszabású főemlőst, és – fejlett gépeik segítségével – kísérletet végeztek rajta.
Így ez az emberszabású három faj közös őse lett: a genetikailag instabil, visszataszító külsejű, harcias deviánsoké (Deviants); a pusztító hajlammal is rendelkező, de alapvetően békére törekvő embereké; végül az istenekre sokban hasonlító, halhatatlan örökkévalóké (Eternals).
Dr. Damien és Margo elképedve hallgatja mindezt, és ámulatuk fokozódik, amikor Ike Harris megosztja velük: valójában Ikarisnak hívják, és örökkévaló. Magát embernek kiadva azért csatlakozott az expedícióhoz, hogy megtalálja és működésbe hozza az istenek nagytermében elrejtett jeladót, amely értesíti hátrahagyóit: ideje visszatérniük a planétára. Az intelligens élet magvai ugyanis, amelyet annak idején elvetettek, szárba szökkentek.
Így is történik. Kisvártatva roppant űrhajó jelenik meg az Andok fölött: az Égiek visszatérnek, és nekilátnak, hogy a maguk céljaira lezárják a csarnok fölött húzódó fennsíkot. Ikaris nem kíván e szeparált terület lakója lenni, ezért – Margót magával víve – távozik, hogy a Nagy Alma, vagyis New York felé vegye az irányt.
A deviánsok vezére, a békétlen Kro eközben alattomos tervet dolgoz ki, hogy az űristenek ellen fordítsa a város lakóit. Az örökkévalóknak tehát nincs más választásuk, mint hogy előlépjenek, és megakadályozzák e terv végrehajtását. Hiszen csak így látszik elkerülhetőnek, hogy az Égiek elpusztítsák az emberiséget, mielőtt a három faj közös nevezőre juthatna, és – erőiket egyesítve – tárgyalni kezdhetne a csillagok közül (vissza)érkezett teremtőivel. Mindehhez persze nem csak a deviánsoknak lesz egy-két szavuk, de az embereknek is…
Kozmikus beavatkozás
Az Örökkévalók tehát azt az ötletet veszi alapul, hogy a homo sapiens kozmikus beavatkozás eredményeként jelent meg a Földön, így mindaz, amit létrehozott, végső soron e találkozás következménye.
E manapság paleoasztronautika néven emlegetett elmélet legismertebb hirdetője a svájci Erich von Däniken, akinek eredetileg 1968-ban (magyarul 1990-ben) napvilágot látott A jövő emlékei című könyve bestsellerré vált. De nem csak a könyvek lapjairól lehet ismerős ez az alternatív történelmi teória, vagy hiedelem: aki látta Roland Emmerich Csillagkapu (1994), vagy Ridley Scott Prometheus (2012) című filmjét, jól tudja, hogy mindkét alkotás az „ősi űrhajósok” motívumot használja.
És a képregény hatásának egyik magyarázata az, hogy Kirby sikeresen ötvözi benne eme elmélet egyes elemeit a maga kozmikus mitológiájával, továbbá a kultúr- és szellemtörténet elemeivel. Így az olvasó megtudhatja, hogy a deviánsok alakja az ördögökről és démonokról, szörnyetegekről és bestiákról szóló hiedelmekben maradt fent az emberiség kollektív emlékezetében, míg az örökkévalók az istenekről, titánokról és nagyerejű hősökről szóló regéket, mondákat, legendákat inspirálták.
Ahogy – mintegy mellékesen – az is kiderül, hogy Noé bárkáját Ikaris vezette biztonságba az özönvíz idején, és hogy a Sersi nevű örökkévaló nem más, mint az Odüsszeiában is szereplő Kirké, aki disznóvá változtatta a hajós faragatlan matrózait. De történelmi személyeket is ismert – egy képkockán például azzal torkolja le a deviánsokat, hogy
„Ennél még Attila, a hun is szórakoztatóbb volt!”
Mítosz és tudományos fantasztikum
Az Örökkévalók világépítése tehát meglehetősen egyedi. Egyes karakterek kidolgozottsága, érzelmeik bemutatása ugyanakkor második helyre szorult a mítoszképzés mögött, ám e hiányosság nem túlságosan zavaró, ahogy az sem, hogy a történet tempója kissé egyenetlen: olykor akadozik, olykor viszont kissé kapkodónak tűnik.
Kirby a legjobb formáját nyújtja a történet vizuális megjelenítése során: határozott vonalakkal megrajzolt képein monumentális tájak, titáni alakok, sejtelmes űrbéli szerkezetek szerepelnek. Perspektívakezelése dinamikus, figurái robusztusak, képei – különösen a közelharcot, összecsapásokat bemutatók – vibrálnak az energiától. A tudatos tervezés ugyanakkor nemcsak az egyes képkockák kialakításában érhető tetten, de a panelek egymáshoz illesztésében is: az oldalak nemegyszer epikus – egyszerre mitikus és a tudományos fantasztikum által ihletett – táblaképekké állnak össze.
Vagyis:
Az Örökkévalók ötletes, ambiciózus és szórakoztató kozmikus eposz.
Nemcsak a Király rajongóinak – továbbá az amerikai képregénytörténet mérföldkövei iránt érdeklődőknek – okozhat kellemes élményt, de azoknak is, akik kedvelik a grandiózus világépítést, a kozmikus mitológiát, valamint a lenyűgöző vizualitást.
Azon generáció tagjainak, akik a Semic Interprint nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején megjelent kiadványaival kezdtek ismerkedni az amerikai szuperhősképregények világával, a nosztalgia érzését is nyújthatja. Olyannyira ismerősnek fogják találni a történet stílusát és esztétikáját, hogy könnyen az a benyomásuk támadhat: időutazáson vettek részt, amely nem csak az amerikai popkultúra egyik letűnt évtizedébe vezet vissza, de a saját múltjukba is.
(Jack Kirby: Az Örökkévalók 1. – Az istenek napja. Frike Comics, 2025. 109 oldal, 5999 forint.)
