Őrült tudomány: örök élet helyett szétrobbant, málló holttestek
A krionika, vagyis az elhunyt emberek lefagyasztása abban a reményben, hogy a jövőben újraéleszthetők lesznek, évtizedekkel ezelőtt sokak fantáziáját megmozgatta. A tudományos áttörés ígérete mögött azonban a kezdetekben horrorfilmekbe illő eredmények húzódtak meg.
Az Alcor Life Extension Foundation egy 1984-es jelentése például részletesen leírta, milyen mértékű károsodásokat okozott a fagyasztás a testben. A vizsgálat szerint „a gerincvelő, az aorta, a tüdő, a máj, a hasnyálmirigy, a vastagbél, a lép és a vázizomzat is több helyen megrepedt”. A kutatók úgy fogalmaztak, hogy a fagyasztás során, amikor a víz üvegszerűen megfagy, a szövetek különböző sebességgel zsugorodnak, ám mivel a szervezet ekkorra már teljesen megfagyott, ezek az anyagok nem tudnak egymástól függetlenül összehúzódni. Ez rendkívüli belső nyomást okozott, ami számos repedést idézett elő a testben.
Mindez még a sikeresebbnek mondott esetekben is jellemző volt. A valóságban a korai krionikai kísérletek sokszor tragikus kudarcba fulladtak. Az 1960-as években például Robert Nelson több holttestet is tárolt szárazjégen egy temetkezési vállalkozás épületében, majd azokat egy Cryo-Care nevű tárolóba helyezték át. A pénz azonban hamar elfogyott, és a projekt összeomlott. Nelson később azt mondta: „Nem követtem el bűncselekményt, csak rengeteg rossz döntést hoztam”. A kriptában uralkodó állapotokról a beszámolók megdöbbentő részletességgel számoltak be: „A kripta környékén olyan erős volt a bűz, hogy az ember gyomra is felfordult”. Az egyik tudósító leírása szerint az élmény olyan volt, mintha egy „megfagyott, rothadó sírkamrában járna” zajló kísérletet láttak volna.
Az emberi teszt lefagyasztása során felmerülő technikai nehézségek önmagukban is súlyos problémákat okoztak. A sejtekben kialakuló jégkristályok a szöveteket belülről feszítették szét, ami a szakértők szerint gyakorlatilag lehetetlenné tette, hogy valaha is épségben felolvaszthatók legyenek. Egy esetben arról számoltak be, hogy a lezárt tárolókba a személyzet kalapáccsal próbált bejutni, mert a jég áthatolhatatlanul vastag réteget képezett, a holttestek eltávolítása pedig csak légzőkészülékkel volt lehetséges a felszabadult gázok miatt. Ezek a körülmények jól mutatták, mennyire távol állt a valóság attól a jövőképtől, amelyet a krionika hívei ígértek.
Ennek az időszaknak a tapasztalatai arra is rávilágítottak, hogy a fagyasztott testek hosszú távú megőrzése még akkor is bizonytalan, ha maga a hűtés technikai szempontból sikeresnek tűnik. Az Alcor szakemberei figyelmeztettek: a fagyasztás csak akkor tarthatja épen a testet, ha az áramellátás és a hűtési rendszer folyamatosan működik, a környezet pedig változatlan marad. Mindez azt jelenti, hogy bármilyen emberi, műszaki vagy a finanszírozással kapcsolatos hiba a tárolt testek pusztulásához vezethet.
A krionika ma is a halhatatlanság ígéretével csábít, ám múltja inkább arra figyelmeztet, milyen veszélyes következményekkel járhat, ha az ember a halált kísérleti terepként kezeli. A korai kísérletek nem a feltámadás lehetőségét, hanem a kudarc és a pusztulás nyomait hagyták maguk után.
(forrás)
