Hirdetés

Vasárnap reggel hat órakor friss videó jelent meg Szijjártó Péter közösségi oldalán, amin Orbán Viktor emlékeztetett, miért volt létfontosságú megegyezni Donald Trump elnökkel.

Bennünket ez az általános szankciórendszer földhöz vágott volna. Tehát azt úgy kell elképzelni, hogy november végétől, minden magyar háztartás két és félszer, de lehet, hogy háromszor többet fizetett volna a rezsiért, mint amennyit október vagy november hónapban. Tehát ez magyar mértékkel mérve egy kibírhatatlan mértékű áremelkedést jelentett volna a háztartásoknak is, nem beszélve a vállalkozásokról, jó néhány ment volna csődbe, zárt volna be, rengeteg munkanélküli lett volna” – jelentette ki a miniszterelnök.

Ez volt a veszély. Benne voltunk egy harapófogóban vagy már benne volt a hurokban a nyakunk. Innen kellett kiügyeskedni magunkat, ez megtörtént. Amit egyébként Szijjártó Péter miniszter úrnak köszönhetünk leginkább, mert a végső döntés előkészítése az ő kezében van, és mire odajutottunk, egy aránylag hosszú beszélgetés után, hogy akkor mi legyen, addigra megvoltak a Külügyminiszter úrtól az előkészítés szakaszában bemutatott meggyőző érvek, amelyekre az amerikai elnök rá tudott bólintani”– összegzett Orbán Viktor