Vitályos Eszter: Álljunk ki együtt Magyarország békéje és biztonsága mellett!
A magyar embereknek joguk van tudni, mire készül Brüsszel! – írta a kormányszóvivő a Facebook-oldalán kedden.Vitályos Eszter úgy fogalmazott: „látjuk”, hogy a háborúpárti ellenzék mindent megtesz azért, hogy elhallgattassa az igazságot Brüsszel háborús terveiről.
„Rongálják a plakátokat, eltüntetik a nemzeti konzultációs íveket – de nem tudnak bennünket elhallgattatni!„
– emelte ki.
Bejegyzése szerint Brüsszel háborús üzemmódra akarja átállítani Európát: pénzt szedne be a háború és Ukrajna finanszírozására, kötelezővé tenné a katonai támogatást, több országban már sorkatonaság bevezetését tervezik, és a tagállamokra hárítaná Ukrajna újjáépítésének költségeit. Közben a brüsszeli bábkormányokat adóemelésekre és megszorításokra szólítják fel, és a Tisza Párt is már ezekre készül – tette hozzá.
Azt írta, „mi világosan kimondjuk: „Ez nem a mi háborúnk! Nem akarjuk, hogy a magyar emberekkel fizettessék meg! Nem akarjuk, hogy a magyar fiatalokat, a gyerekeinket besorozzák!”
Erről szólnak a plakátok. Erről szól a nemzeti konzultáció. Erről szól az aláírásgyűjtés Brüsszel háborús terve és a sorkatonaság ellen – mutatott rá Vitályos Eszter.
„Álljunk ki együtt Magyarország békéje és biztonsága mellett! Nem tudtok minket elhallgattatni!„
– zárta bejegyzését.
