Hankó Balázs: ENSZ egyetemi intézet alakul Kőszegen
A magyar kutatók, a magyar felsőoktatás nemzetközi sikerét jelzi, hogy ENSZ egyetemi intézet alakul Kőszegen – hangsúlyozta a kultúráért és innovációért felelős miniszter az új intézet székhelymegállapodásának aláírását követő sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Hankó Balázs szavai szerint „versenyt nyertünk”, mivel Magyarországon alakult meg leggyorsabban ENSZ egyetemi intézet. Kelet-Közép-Európa új kutatóközpontja – amelynek a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete ad majd otthont – a békével, a biztonsággal és az új, jövőt formáló technológiákkal fog foglalkozni – ismertette.
„Mi, magyarok hiszünk a békében” – jelentette ki a miniszter, hozzátéve: Magyarország a világ egyik legbiztonságosabb országa, a magyar tudás, kreativitás, kultúra és nyelv kiválósága pedig hozzáadott értéket jelent a világ számára.
„Mi, magyarok a világot újítottuk meg, és fogjuk megújítani, mert a világnak szüksége van a magyarokra” – hangoztatta Hankó Balázs, aki szerint az új, kőszegi intézet létrehozása újabb jelentős lépés a magyar felsőoktatás megerősítésében a nemzetközi térképen.
A miniszter beszámolt arról is, hogy az elmúlt évek során megújult a magyar felsőoktatás és tudomány, ennek köszönhetően a világ legjobb öt százalékában már 12 magyar egyetem van. Úgy folytatta, nemzetközi megmérettetésekben is „kiválóan teljesítünk”: Magyarország a 11. helyen áll a Nobel-díjasok számát illetően, és a 10. helyet foglalja el a fiatal kutatási tehetségek számát illetően. „Nemzetközi kapcsolataink sosem voltak ilyen erősek, gondoljunk csak a Pannónia programra, amelyben több mint 8 ezren vettek részt egy év alatt” – mondta Hankó Balázs.
Shen Xiaomeng, az ENSZ Egyetemének európai rektorhelyettese és az ENSZ Egyetem Környezet és Emberi Biztonság Intézetének (UNU-EHS) igazgatója történelmi pillanatnak nevezte a kőszegi intézet megalakítását, ami szavai szerint „az együttműködés, a közös munka szimbóluma.”
Az intézet összekötő kapocs lesz a globális politikai folyamatok, az ENSZ hálózata és a helyi, nemzeti, regionális szereplők között – magyarázta. Kiemelte: a kutatóközpont történelmi feladata lesz, hogy választ találjon napjaink legfontosabb globális kihívásaira, ezért fontos és nagyon időszerű is, hogy a kutatások során többek között a béke kérdésére, vagy a technológiai fejlődésre fókuszálnak.
Shen Xiaomeng hangsúlyozta: fontos feladat, hogy minden kutatási eredményt, innovációt az emberiség túlélése, fejlődése és jóléte érdekében, az emberiség szolgálatára hasznosítsanak.
Miszlivetz Ferenc, a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének főigazgatója hangsúlyozta: azért jelentős az intézet életre hívása, mert teremtődik általa egy új, globális szintű platform, ahol Magyarország tudományos alapon el tudja mondani véleményét a legfontosabb, legnyomasztóbb kérdésekben, és ideológiai, politikai viták nélkül tud választ adni ezekre.
Hozzátette: a magyarországi intézet abban is újat tud hozni, hogy olyan régiókra hívja fel a figyelmet, amelyek eddig az ENSZ fókuszán kívül estek, ilyen például a Nyugat-Balkán, a Dél-Kaukázus vagy Közép-Ázsia.
