A részvénypiac forgalma 21,9 milliárd forint volt, a vezető részvények jegyzése az OTP kivételével visszaesett a szerdai záráshoz képest.

Hirdetés

Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, átlag feletti forgalomban a BUX felülteljesítő volt a magyar tőzsde zárásakor még nyitva tartó nyugat-európai, továbbá az amerikai börzékhez képest. Az OTP emelkedése húzta kis pluszba az indexet, a befektetők vételi lehetőséget láttak a bankpapírban a bankadó várható emeléséről szóló híreket követő keddi árfolyamcsökkenés után. A Magyar Telekom papírjainál a visszaesést profirealizálás, a Mol esetében pedig azok az amerikai bejelentések okozhatták, hogy nem határozatlan időre szól a szankciók alóli mentesség az orosz olajra – tette hozzá.

A Mol árfolyama 22 forinttal, 0,71 százalékkal 3062 forintra csökkent, 3,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 240 forinttal, 0,75 százalékkal 32440 forintra erősödött, forgalmuk 13,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 38 forinttal, 2,11 százalékkal 1762 forintra esett, forgalma 1,2 milliárd forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 0,56 százalékkal 9835 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 10 577,88 ponton zárt csütörtökön, ez 133,59 pontos, 1,28 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.