A tárca szerint az ukrán hadsereg három sikertelen kísérletet tett a Harkiv megyei Kupjanszk felmentésére, onnan pedig egy kitöréssel próbálkozott az Oszkil folyó felé, hogy helyreállítsa a lerombolt átkelőket. A tájékoztatás értelmében az ukrán félnek a város térségében összesen mintegy ötven halott vesztesége volt és egyebek között három páncélozott harcjárművet is veszített.

Hirdetés

Vitalij Gancsev, Harkiv megye orosz katonai és polgári adminisztrációjának vezetője csütörtöki luhanszki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az orosz hadsereg szűkíti a gyűrűt Kupjanszk körül és az ukrán katonáknak már nincs hová visszavonulniuk. Mint mondta, a bekerítetteknek egy választásuk van: fogságba esni vagy elesni a harcban.

A donyecki régióban lévő Pokrovszk felmentésével Moszkva szerint az ukrán hadsereg tíz alkalommal próbálkozott. A moszkvai védelmi minisztérium közölte, hogy az ukrán hadseregnek ezen a környéken mintegy 230 katonája esett el, valamint egyebek mellett négy páncélozott harcjárművet veszített.

Kupjanszkot és Pokrovszkot az orosz vezérkari főnök október 26-án bekerítettnek nyilvánította.

A napi összefoglaló értelmében az orosz fegyveres erők mind a hat ukrajnai frontszakaszon előre tudtak törni, a „különleges hadművelet” övezetében több mint 1330 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan. A tárca az eltalált és megsemmisített katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel az ukrán hadsereg által használt energetikai és közlekedési infrastrukturális objektumokat, lőszer-, valamint anyagi-műszaki raktárakat, három harckocsit és 16 egyéb páncélozott harcjárművet, egy irányított légibombát, egy Neptun irányított nagy hatótávolságú rakétát, továbbá 157 repülőgép típusú drónt, 23 legénység nélküli motorcsónakot és három vontatóhajót.

Az orosz statisztika szerint elérte a 26 ezret a háború kezdete óta kilőtt ukrán tankok és egyéb páncélozott harcjárművek száma.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és orosz régiók településeiről is jelentettek csütörtökön ukrán tüzérségi és dróntámadást.