Peszkov Szerhij Kiszlicja ukrán külügyminiszter-helyettesnek a The Times című brit lap által szerdán közöl nyilatkozatára reagált, amelyben a diplomata egyebek között azt hangoztatta, hogy az orosz-ukrán tárgyalásokon ebben az évben nem történt „jelentős előrelépés”, és hogy szerinte az orosz féllel az isztambuli tárgyalásokon lehetetlen volt „kreatív vitákat” folytatni. Az újság megállapította, hogy Kijev „eltávolodott” a Moszkvával folytatott kapcsolatoktól a rendezés kérdésében.

Hirdetés

„A nyilatkozat formalizálja a de facto helyzetet, amelyben az ukrán fél nem kívánta folytatni a kapcsolatokat, a tárgyalásokat. Ez szomorú”

– mondta Peszkov.

A Kreml szóvivője azt hangoztatta, hogy Ukrajnának előbb-utóbb vissza kell majd térnie a tárgyalásokhoz, de már egy sokkal rosszabb helyzetben.

„A kijevi rezsim pozíciója napról napra romlik” – hangoztatta.

„Mivel nincs lehetőség a tárgyalások folytatására, természetesen folytatni fogjuk a különleges hadműveletet” – tette hozzá.

Közölte, hogy a Kreml nem ért egyet Marco Rubio amerikai külügyminiszter azon kijelentésével, miszerint Moszkva nem akar békét. Leszögezte, hogy Oroszország „nyitott az ukrajnai probléma politikai-diplomáciai eszközökkel történő rendezésére”, ugyanakkor fontos számára, hogy biztosítsa érdekeit és „szavatolja biztonságát a jövő nemzedékek számára”.

Közölte, hogy Oroszország „megfelelő módon fog cselekedni”, ha az Egyesült Államok elutasítja a nukleáris kísérletekre vonatkozó tilalmat.