A jelenleg pótselejtezőt érő második helyen álló magyarok számára sorsdöntő lesz az írek elleni budapesti összecsapás.

Hirdetés

A portugálok számára egyszerű volt a képlet: újabb győzelmük esetén biztosították volna vb-részvételüket, és a magyarok – akik előzőleg diadalmaskodtak Örményországban – a pótselejtezőt érő második helyen zárnak a kvartettben.

A hazaiak az elejétől fogva keményen harcoltak, és a 17. percben egy szöglet után Troy Parrott fejelt közelről a kapuba. A folytatásban is bátrak voltak, és majdnem növelték előnyüket, ám Chiedozie Ogbene lövése a kapufán csattant. A szünet előtt felpörögtek a vendégek, és komoly helyzeteik is adódtak, azonban a 45. percben Parrott húzott be balról, majd laposan kilőtte a kapu rövid sarkát.

A 61. percben Cristiano Ronaldo szándékos könyöklés miatt piros lapot kapott, így a záró fordulóban biztosan nem léphet pályára. A folytatásban ellaposodott a játék, az írek jól védekeztek, és a vezérüket vesztett riválisnak nem volt esélye a feltámadásra.


A magyarok ugyan a portugálok veresége miatt most nem harcolták ki a pótselejtezőt érő második helyet, így viszont az utolsó körben akár a csoportelsőség és a vb-kijutás is elérhető.

A Rossi-csapat kijut a jövő évi vb-re, ha vasárnap a Puskás Arénában legyőzi az íreket, és a portugálok kikapnak a vendég örményektől. Ugyanakkor a gárda a csoport harmadik helyére is visszacsúszhat – és így még a pótselejtezőről is lemarad –, amennyiben az írek nyernek Budapesten.

Minden más esetben a magyarok másodikok lesznek, és készülhetnek majd a márciusi pótselejtezőre. Azonos pontszám esetén a jobb gólkülönbség döntene. A magyarok legutóbb 1986-ban jutottak ki világbajnokságra.

A jövő évi vb-t az Egyesült Államokban, Mexikóban és Kanadában rendezik, és először lesz jelen 48 válogatott. A 12 európai csoportból az első helyezettek jutottak ki a tornára, a másodikok a márciusi pótselejtezőn küzdhetnek tovább a vb-részvételért.


Eredmények, 5. forduló, F csoport:

Írország-Portugália 2-0 (2-0)

gólszerző: Parrott (17., 45.)

piros lap: Ronaldo (61., Portugália)


korábban:

Örményország-MAGYARORSZÁG 0-1 (0-1)

g.: Varga B. (33.)


A csoport állása:

  1. Portugália 5 3 1 1 11- 6 10 pont
  2. MAGYARORSZÁG 5 2 2 1 9- 7 8
  3. Írország 5 2 1 2 6- 5 7
  4. Örményország 5 1 – 4 2-10 3