A fideszes országgyűlési képviselő a bejegyzésében azt írta, a MÁV megkezdte a szennyvíz, a közvilágítási és elektromos hálózat fejlesztésének előkészítését, a tervek kora tavaszra elkészülnek. Ez fontos fordulópont a környéken élők számára, mert biztos alapot teremt egy rendezettebb és biztonságosabb lakókörnyezethez – emelte ki a politikus.

Hirdetés

A képviselő videót is készített arról, ahogyan pénteken Nagy Bálinttal, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésért felelős államtitkárával bejárták a környéket. A videóban Király Nóra arról beszélt, hónapok óta dolgozik azért, hogy a IX. kerületi MÁV-telepen élők „végre nyugalomban és biztonságban élhessenek, rendeződjenek a helyi viszonyok”.

Nagy Bálint elmondta: „bár az elhelyezkedő ingatlanok kapcsán a MÁV-nak már hosszú évtizedek óta nincsen itt tulajdoni viszonya”, Lázár János miniszter úgy döntött – miután egyeztetett Király Nórával -, hogy segítenek a helyi lakóknak és az önkormányzatnak azzal, hogy a MÁV átvállalja a közművek kiváltásának a megtervezését.