Újabb mesekönyv-botrány: megeszik a királyi trónszéket

Juhász Kristóf korunk elevenébe vágott, amikor megalkotta Országjáró mesék című könyvének legszörnyűbb szörnyetegét, akivel a régi magyar királyok életre kelt, ősi trónszéke találkozik, amikor elindul, hogy megkeresse a régi magyar királyokat.

Ez pedig nem más, mint, idézem:

„– Adjon Isten, országevő repülő számítógép! Mondd meg nekem: merre találom a régi, dicső királyokat?

– Fogadj Isten, trónszék! – berregett a számítógép. – A régi, dicső királyok sehol sincsenek, mert mindnyájukat fölfaltam! Éppen arra készülök, hogy az emléküket is fölfaljam, és akkor olyan lesz, mintha soha nem is léteztek volna!”

Íme hát, korunk új, rettenetes mumusa: az országevő repülő számítógép, akinek három feje van, és agyaros szájából félig megrágott országok darabkái potyognak ki. E mese mestermű. De lássuk csak, hogy mit ajánl még az író a 19 vármegyében és a fővárosban játszódó meséivel?

Juhász Kristóf műfajteremtő könyvet írt, benépesítette vidékeinket a magyar mitológia képzeletének hőseivel és szőrnyeivel – gyertyaagancsos szarvasok szökellnek a gemenci erdőben; hortobágyi hídlukasztók járják a rónát; az entek zalai rokonai, a göcseji járótölgyek mentik meg Attila királyt egy orvtámadástól; a nyírségi sárkányok majdnem kieszik az egész Nyírség népét; és mégis, egy kovácslegény meg egy emberhúshagyó sárkány barátságából megszületnek a világ legedzettebb, mágikus fegyverei, megérkeznek a páncélos hadak is, és hogy ki nyeri meg a nyírségi világvégét, azt már inkább olvassák el az Országjáró mesékben.

Juhász Kristóf meseteremtő ereje a képzeletében rejlik, ezek nem amolyan bugyután tanulságos, Didaktika és Skolasztika nővérek szellemiségében megalkotott mesék; nem, e mesék szelleme keleti, nem szájbarágósak, hanem kitágítják a képzeletünk határát, arra ösztönzik az olvasót – gyereket és felnőttet egyaránt –, hogy merjünk képzelődni! Juhász Kristóf meséi tehát a kányádis receptet követik, Kányádi ugyanis arról beszélt, hogy nincs felnőtt- meg gyermekirodalom, irodalom van, és bizony József Attila A semmi ágán című kis verse lehet egyszerre aranyos gyermekvers és létfilozófiai költemény – nos, ilyenek Juhász Kristóf meséi is, mélymetafizikai rétegek rejlenek bennük.

A mesék másik erőssége a nyelvezetük; bár azt hittem, több tájszóval kecsegtet az író, végül ebben az elvárásomban csalatkoztam, igaz, nem is népmesei skanzenjáratra fizettem be, de Juhász Kristóf nyelvezete nem steril, mint a mai mesekönyveké, nem nézi le ifjú olvasóját, hanem vérbő és magyaros, pajkosan, játékosan – mindig kikacsintva az olvasóra.

Juhász Kristóf megteremti a vármegyei mitológiát, könyve elolvasása után a gyermekek, felnőttek sokkal nyitottabb szívvel fognak járni a saját ismerős vidékükön, mert elhiszik, hogy a csoda és a képzelet nemcsak a könyvekben, hanem az azt megihlető világban is benne van, felfedezésünkre vár. Juhász Kristóf nem meseíró, hanem mágus. Baranyai B. András rajzai, illusztrációi pedig mestermunkák. Remélem, hogy az író folytatja az Országjáró meséket, mert mint jól tudjuk, a régi országunk ennél jóval nagyobb volt, és tele van érdekesebbnél érdekesebb tündérlényekkel. Jó lenne Juhász Kristóf stílusában olvasni a Kárpát-medence-járó meséket is!