Márki-Zay Péter nem adja fel – biztosította híveit Facebook-oldalán a hódmezővásárhelyi polgármester. 

Hirdetés
Fotó: MTI, archív, szerk.

Fotó: MTI, archív, szerk. 

Nem arról van szó, hogy én vissza szeretnék vonulni, vagy feladom a küzdelmet, erről szó sincsen

– kezdte videós bejelentkezését Hódmezővásárhely polgármestere, aki vasárnap reggeli bejegyzését próbálta elmagyarázni követőinek. Megalázónak és aljasnak nevezte, hogy Lázár János „a vásárhelyi családokat a gyermekeikkel ejti túszul”.

Márki-Zay Péter az utolsó pillanatok egyikét szerette volna megragadni, amikor még lehetséges új választás kiírása – indokolta az időzítést a polgármester, aki állítása szerint nem szeretné, ha Hódmezővásárhely Esztergom sorsára jutna.

Korábban írtuk

A felmérések alapján szeretni már nem fogják őket [a Fideszt], egyébként rossz hírem van, az egész országban többé fideszeseket szeretni már nem fog senki – ezt most megígérem. (…) Ez a hajó elment Orbán Viktornak, Lázár Jánosnak és az összes többi bűntársának… szeretni már nem fogja őket senki

– értekezik Márki-Zay Péter, aki szerint szeretet hiányában csak a megfélemlítés maradt a kormánypárt kezében eszközként. Majd ezután azt ecseteli, az emberek mennyire megvetik a fideszes hódmezővásárhelyi politikusokat, olyannyira utálják őket, hogy legszívesebben elzavarnák őket a városból, megvernék őket a nyílt utcán,

egy álló hétig bírnák pofozni a fideszes képviselőket

– de mivel ezek az emberek igen szép és jó keresztények Márki-Zay szerint, így szerinte nem váltják be fenyegetéseiket. Márki-Zay olvasatában tehát a Fidesz és Lázár János a megfélemlítés eszközéhez nyúl, ám ő maga leplezi le, hogy utcai erőszakot mégsem a kormánypárt hívei terveznek a városban. 

A Fidesz bukása a küszöbön áll

– ábrándozik a polgármester, aki már nem valószínűsít tíz évet sem a mostani kormányzatnak. Ezt követően Sneider Tamást és a Jobbikot méltatja a politikus, akivel a közelmúltban találkozott Hódmezővásárhelyen. Márki-Zay szerint szükség van a Magyar Gárdára, amelyben cigányok, zsidók és baloldaliak is jelen kellene hogy legyenek, és ez a Magyar Gárda „felszabadíthatná Magyarországot”. 

Márki-Zay Péter lelki szemei előtt látja az ellenzéki összeborulást, ahol az ő jobboldali keresztény értékei, a Jobbik radikális jobboldali értékei és a baloldal értékei összefonódhat, egyesülhet. Gyurcsány Ferencről azonban nem dicsérőleg szólt, bár kormányzása alatt Márki-Zay szerint azért szabadabbak voltunk, mint most, és a korrupció is kevesebb lehetett a polgármester szerint.

Az Orbán-rendszer a Kádár-rendszernél sokkal durvább pártállami elnyomást alkalmaz, a Rákosi-rendszerhez sajnálatos módon közelebb áll

– jelenti ki az ellenzék reménysége. 

Gepostet von Márki-Zay Péter am Sonntag, 7. Oktober 2018

Gepostet von Márki-Zay Péter am Sonntag, 7. Oktober 2018