A maximalizmus visszafelé sülhet el
A munkahelyi teljesítményről szóló beszélgetésekben gyakran hangzik el, hogy valaki a „tökéletességre törekszik”. Sok állásinterjún még mindig ez a legkézenfekvőbb válasz akkor, amikor az erősségeiről kérdezik az interjúalanyt, mintha a maximalizmus valójában erény lenne. A BBC által leírt tapasztalatok szerint azonban egyre több fiatal érzi úgy, hogy éppen ez a hozzáállás teszi tönkre a mindennapjait, és gyakran a karrierjét is visszaveti.
A riportban megszólaló, huszonöt éves Aswan úgy fogalmazott, hogy tudja: a tökéletesség csak illúzió, mégis megszállottként kergeti. A munkahelyén is azt érzi, mintha minden hiba miatt a kirúgás fenyegetné, noha tisztában van vele, hogy a valóságban nem ilyen sérülékeny a helyzete. Az ilyesfajta szorongás – magyarázta a BBC Sounds műsorában nyilatkozó Sula Windgassen egészségpszichológus – gyakran társul alacsony önértékeléssel, mert a maximalistákat állandó félelem gyötri attól, hogy hibáznak.
A szakértő szerint ez a belső feszültség sokaknál azt idézi elő, hogy halogatják a feladatok elvégzését. A cikkben szereplő példák között olyan történet is akad, amikor valaki annyira rettegett a kudarc lehetőségétől, hogy egy korábban elrontott vizsga után évekig nem mert újra próbálkozni.
A maximalizmus gyökerei részben személyiségbeli adottságokhoz köthetők, ám a gyerekkori élmények, az iskolai közeg és a szülői elvárások legalább ennyire formálják, mit tekintünk „megfelelőnek”.
Bár a maximalizmus nem minősül betegségnek, a következményei nagyon is valósak: a szorongástól az állandó fáradtságon át egészen a legyengült immunrendszerig terjedhetnek. Windgassen szerint viszont meg lehet szakítani ezt a spirált.
Azt javasolja, érdemes egy kísérlettel kezdeni: fel kell írni, milyen következményektől tartunk, ha valami nem lesz tökéletes, majd tudatosan kipróbálni, mi történik, ha mégsem hajszoljuk a tökéletességet.
A riportban megszólaló Dayna, egy huszonhat éves nő azt mondta, nemrégiben még kíméletlenül maximalista volt, és a saját jólétét áldozta fel a makulátlan eredményekért. Azt állította, hogy önismereti naplót vezetett, és így tanulta meg, hogyan álljon meg a kimerülés felé vezető úton. Visszatekintve úgy emlékezett, hogy a tökéletesség hajszolása végül kiégéshez vezetett, és ma már megelégszik azzal, hogy a lehető legjobb tudását adja, nem pedig a lehetetlent várja el magától.
A cikkben bemutatott kutatások különbséget tesznek a romboló és az úgynevezett törekvő maximalizmus között. Az utóbbi abban tér el, hogy ambiciózus célokat tűz ugyan ki, de képes alkalmazkodni a körülményekhez. Példaként a sportolókat említették, akik magas célokat állítanak fel, de sérülés esetén visszavesznek a terhelésből. Ezzel szemben a romboló célok gyakran csak hosszabb munkaidőhöz vezetnek, emellett azonban csak minimális teljesítménynövekedést eredményeznek – derült ki egy 2025 júliusában, a Brit Pszichológiai Társaság által publikált tanulmányból.
Windgassen szerint a maximalizmusból való kilábalás nehézkes folyamat, mert kívülről úgy tűnhet, mintha valaki szándékosan megelégedne a gyengébb eredményekkel. Ő azonban azt hangsúlyozta, hogy a nehézségek éppen azt jelzik, hogy jó úton járunk.
