Visszanedvesítik az országot

– Ahogy a hivatalos közleményből értesültünk, befejezte működését az Aszályvédelmi Operatív Törzs. Eszerint most már nem jelent veszélyt a szárazság Magyarországon?

– A kormány célja az Aszályvédelmi Operatív Törzs létrehozásával az idei évre előre jelzett aszály következményeinek elhárítása és a csapadékhiányból eredő vízhiánykárok mérséklése volt. Az aszályvédelmi akciótervben szereplő, gyorsan és hatékonyan végrehajtható kormányzati intézkedések összehangolásával és a végrehajtásuk nyomon követésével sikerült elérnünk, hogy mezőgazdaságunk megőrizze a versenyképességét, és az élelmiszerárak elviselhető szinten maradjanak. Az akciótervben szereplő projektek hiánytalanul teljesültek, a vízügyi ágazat számára rendelkezésre álló 4,7 milliárd forintnyi forrást október 31-ig maradéktalanul felhasználta a rendszer. Ezzel az Aszályvédelmi Operatív Törzs teljesítette idei küldetését.

– Mennyire volt pusztító az idei szárazság?

– Minden idők legforróbb és egyik legszárazabb nyarán vagyunk túl. És mégis, az országosan betakarított termés mennyisége és minősége idén az elmúlt évek átlagán felül alakult. A kukorica jó indikátornövény. Ha azt nézzük, hogy 30 százalékkal kisebb termőterületen 40 százalékkal, azaz egymillió tonnával több termett, mint 2022-ben, akkor ezen is lemérhető az aszályvédelmi intézkedések pozitív hatása. Megtermett és megfizethető áron kapható a mindennapi kenyerünk, az ország élelmiszerrel való önellátása továbbra is biztosítva van. Folyóink rendkívül alacsony vízhozama és vízszintje ellenére pozitív vízmérleget produkáltunk, 1,05 milliárd köbméternyi vizet tartottunk meg a tájban, ami ez idáig példa nélküli. Ez a fél Balatonnak felel meg. Minden mezőgazdasági és ökológiai vízigényt, köztük a megnövekedett öntözővíz irántiakat is ki tudtuk elégíteni, sehol sem kellett elrendelni korlátozásokat. A vízhiány tartós kezelése mindenki közös érdeke, mind a mezőgazdaság, mind a vízügy részéről szemléletváltásra és szoros együttműködésre van szükség. Ebből adódik, hogy folytatjuk a megkezdett munkát.

– Hogyhogy még az őszi hónapokra is fenn kellett tartani a törzs működését?

– A munka dandárját augusztus 31-ig elvégeztük, ez lett volna az eredeti határidő, de több minden áthúzódott az őszi hónapokra. Például azért, mert szeptemberben és októberben tíz fokkal volt melegebb, mint az ilyenkor szokásos napi középhőmérséklet, és a csapadékhiány tovább súlyosbodott. A védekezésben érintett tíz vízügyi igazgatóság tehát október 31-ig érvényben tartotta a legszükségesebb intézkedéseket.

– Melyek voltak az idei védekezés legfontosabb tapasztalatai?

– Például az, hogy milyen eszközeink vannak, mi a teherbíró képességünk a vízigények kielégítésére, amikor történelmi mélypontra süllyedt folyóink vízszintje és -hozama. A Tisza szintje idén negatív rekordok sorozatát döntötte meg, és a vízhozama csupán fele volt a szokásosnak. A Dunánál is negyven százalékkal alacsonyabb vízhozamot mértünk, és leszámítva, hogy a nyár folyamán több kisebb-nagyobb árhullám érkezett a vízgyűjtőről, amikor a tájba vizet szerettünk volna kormányozni, nem maradt más lehetőségünk, mint a szivattyús kivétel. Egyes térségekben ma már mind gyakoribb és szélsőségesebb a vízhiány, aminek oka az évek óta elmaradó csapadékhiányban és a felszín alatti vizek szintjének drámai csökkenésében keresendő. Jellemző az idei klimatikus viszonyokra, hogy a Balaton átlagos szintje is 70 centiméter alá süllyedt. Nem is nyitották ki a szakemberek a Sióba vezető zsilipeket, és a csatornában is végig megtartották a vizet a környező termőterületek talajvízszintjének megőrzése érdekében. Országos tendencia, hogy évről évre nő a középhőmérséklet és vele a párolgás mértéke is. Ez most éves átlagban 850 milliméter, azaz 850 liter víz négyzetméterenként, aminek természetes módon még a fele sem tudott visszapótlódni az idén. Nagy folyóink medre évente 3-5 centimétert süllyed, és az Alföldön vele csökken a talajban tárolt víz szintje is. Emiatt nagyjából 12 milliárd köbméter talajvizet veszítettünk eddig a süllyedő medrű folyók elszívó hatása miatt.

– Létezik egy régi, sokat emlegetett probléma. Eszerint bűnösen sok vizet engedünk ki az országból úgy, hogy bármire is felhasználtuk volna. Mit tudott tenni a törzs ebben a kérdésben?

– Ez az első olyan esztendő, amikor képesek voltunk megállítani ezt a trendet. Egymilliárd köbmétert tudtunk megfogni és betárolni a felszínen, illetve a talajban. A tárolt vízmennyiség közelében egy köbkilométerrel kevesebb víz párolgott el a talajból, és mindenütt mérséklődött, sőt meg is állt a talajvíz süllyedése, ahol táji elárasztást alkalmaztunk. Olyan mélyebben fekvő területekről, illetve anyagnyerő gödrökről beszélek, ahol egy-egy helyszínen akár 1,5-2 millió köbméter vizet is ki tudtunk juttatni. A Jászságban például a táji elárasztások és anyaglelő gödrök környezetében 1,5 méterrel, de kicsit távolabb is több deciméterrel emelkedett meg a talajvíz szintje. A jelenség lényege, hogy a betárolt víz a gravitációnak és a felszín alatti vízmozgásnak köszönhetően közvetlen kapcsolatba került a talajvízkészletekkel. Ez azt is megmutatta, hogy a mély fekvésű területeken, mocsarakban, lápokban és gödrökben tárolt víz vissza tudná nedvesíteni az Alföldet. Hozzáteszem, mindig az a természetnek és a gazdálkodásnak a legjobb, minőségi víz, ami a földben van.

– Gödrök, mocsarak, lápok… Eddig azt hittük, ezek múltbeli fogalmak, de eszerint ez a jövő is?

– Valamikor 1,3 millió hektárnyi vízzel borított terület jellemezte a régi Magyarországot. A folyamszabályozás és a vizenyős területek, lápok, mocsarak lecsapolása ennek mintegy 97 százalékát elvette a víztől. A párolgás mértéke nagyjából mindig akkora volt, mint ma, de a medrükből időnként kilépő folyók készletei simán pótolták. Ma már más a helyzet. Terveink szerint kezdetben 30-35 ezer hektár mezőgazdaságilag művelt terület használóit tennénk érdekeltté a visszanedvesítésben, megtartva a földterület jelenlegi funkcióját, de természetszerűvé téve a gazdálkodást a hosszan tartó, akár több hónapos vízborításnak köszönhetően. A korábbi fokgazdálkodáshoz hasonló viszonyokat szimulálunk, ahol a rendre kiömlő Tisza vizét különféle kisvizes élőhelyek tartották meg és segítették a felszín alá szivárogni, valamint táplálták a környező területeket.

– Egy nyilatkozatában a laikusnak igencsak furcsa kijelentést tett. Azt mondta, hogy a talaj vízmegtartó képességét úgy lehet növelni, ha növeljük szervesanyag-tartalmát. Mit ért ez alatt?

– Például a homoktalajok szerves anyag híján gyorsan átengedik a vizet, ami gyorsan lesüllyed benne, és a felszín alatti folyásokkal végül megindul visszafelé abba a mederbe, ahonnan kivették. Amennyiben mulcsozással, szerves és zöldtrágyázással, talajjavító anyagok, alginit, zeolit, meliorit alkalmazásával növeljük a homoktalaj tápanyagmegkötő képességét, akkor a szerves anyagok bomlása elősegíti a vízmegkötésben előkelő szerepet játszó talajkolloidok kialakulását. Ezek mágnesként vonzzák magukhoz a vízmolekulákat, és tovább javítják a talaj szerkezetét, fokozzák tápanyag- és vízmegkötő és -szolgáltató képességét. Ahhoz, hogy megtartsuk a vizet, szerves anyagban gazdaggá kell tennünk a talajainkat és biztosítani, hogy a lehulló csapadék be tudjon szivárogni a felszín alá, és ott is tudjon maradni, ne vesszen el. Ezért fontosak a jó mezőgazdasági művelési módok, a szinte állandó növényborítás megtartása, a kímélő legeltetés, a növénymaradványok talajba forgatása, a mulcsozás vagy a növénytársítások alkalmazása.

– Mit lehet még tenni ezen a téren?

– A zöldtrágyázás mellett fontos a szerves trágyázás, a huminsavas talajkondicionálás és egyes baktériumkészítmények alkalmazása, amelyekkel gazdagíthatjuk a talajéletet, és elősegíthetjük a hasznos szervezetek felszaporodását. A növénnyel borított talajfelszín megfogja és lassan szivárogtatja le a csapadékot a növények gyökérzetével átszőtt, termékeny rétegbe. Ahol rendesen, 100-120 százalékosan is fel voltak töltve a csatornák, és megvolt a kellő növényborítás is, ott a csatornák, holtágak közelében hajnalonta keletkező talajpárának köszönhetően kedvezőbb mikroklíma alakult ki. Ilyenkor öntözés nélkül is jelentős talajpára lebegett a termőföldek felett, és felüdítette a növényeket.

– Az agrárium világa miként fogadja ezeket az elméleteket? Mindenki rögtön átlátja a szerves anyaggal való feltöltés jelentőségét?

– A magyar gazdák a szántóföldek 80 százalékán alkalmaznak a talajok agroökológiai potenciáljának javításával járó eljárásokat, ami Európa-szerte kiugróan magas arány. Pedig még nem is volt mindenki tisztában vele, hogy ha részben is, de ez védi meg őket a csapadékhiány következményeitől. Mindez mára fontos tapasztalattá vált a hazai termelők körében, ami még nem volt általános a 2022-es aszály idején. Akkor háromszor akkora kárt szenvedett az ország, mint az idén. Amíg 2022-ben 1,434 millió hektár területen jelentettek aszálykárt a gazdák, addig az idén csak 556 ezren. A gazdák mára tudatosabban törekednek a vízpótló öntözési lehetőségek igénybevételére, ezzel együtt áttértek a kímélő talajművelésre, amit a támogatások is ösztönöznek. Másrészről pedig évente átlagosan mintegy tízezer hektárral nő az öntözött területek nagysága 2022 óta, és idén már 140 ezer hektárt öntöztek a gazdák. Javult a csatornák műszaki állapota, amelyek a víz tájban tartásában kulcsszerepet játszanak. Ezekben a térségekben kedvezően változtak a klimatikus viszonyok is, amit a lehulló csapadékok térbeli eloszlása is mutat.

– Egy szárazság elleni meglepő módszer bevezetéséről, azaz a szántás elhagyásáról is hallani lehetett korábban. A közvélemény úgy tudja, hogy a szántás a mezőgazdasági termelés alfája…

– Megtehetjük, hogy forgatás nélkül műveljük meg a talaj felső rétegének 10-20 centiméterét. Előkészítve a megfelelő magágyat, ezzel egy menetben elvethetjük a magokat, lezárjuk és a párolgási veszteség csökkentése érdekében tömörítjük a talajfelszínt, és így tovább. Kétségtelen, hogy aszály idején így kedvezőbben alakul a talaj vízháztartása, de kötött talajokon, csapadékos évjáratok idején alkalmazkodni kell a megváltozó körülményekhez, és a többlet befogadása érdekében a vizet a talaj mélyebb rétegeibe is le kell tudnunk vezetni. A szántás forgatással jár, és bizonyos esetekben hasznos tud lenni, ezért én nem vetném el ott, ahol szükség van rá. Minden attól függ, milyen termőhelyi adottságokról, milyen talajféleségről, agrotechnikáról, termesztéstechnológiáról beszélünk, miféle gondoskodást kíván az adott termőföld és a növényeink, milyen gépekkel dolgozunk, milyen tápanyag-utánpótlást alkalmazunk, öntözünk-e, és így tovább. Általánosítani nem lehet, de a gazdák már tudják ezt.

– Sikeres a vízőr, ez az organikus magyar talajkondicionáló szer, amely képes visszatartani és vízzé alakítani a vízpárává alakuló molekulákat?

– Hasznos, de visszatartja a gazdálkodókat, hogy annyiba kerül, mint amennyit a használatával pluszban nyerni lehet. És ha a pályázatok elbírálásánál nem egy, hanem két pont járna az alkalmazásáért, akkor lehet, hogy többen rákapnának. Költséges a használata, de elképzelhető, hogy ahol öntöznek, ott hamarabb megtérül ez a befektetés, mert képes lehet csökkenteni az öntözővíz-felhasználást. Ahol nincs öntözés, ott is egyfajta agrotechnikai kiegészítőnek kell tekinteni, amely segít megőrizni a talajban levő nedvességet. Hosszú távon fokozatosan hozzá tud járulni a talajélet minőségéhez. Már a következő évben is jobb lesz tőle a talaj, és a bekerülési költségen felül akár már profitot is hozhat. El tudom képzelni, hogy ahol az elmúlt aszályos években folyamatosan, évről évre alkalmazták, ott kedvezően alakult a talajélet, megváltozott a talaj szerkezete, képessé vált a nedvesség hosszú távú megőrzésére, felhalmozódtak a talajkolloidok és a talajlakó, hasznos baktériumok, vagyis dúsult tőle a termőföld. A forgalmazó véleménye szerint gyomirtóval is ki lehet teríteni, és ez kevesebb taposási kárt eredményezhet, valamint csökkenti az üzemanyag-felhasználást is.

– Nagyobb léptéket nézve mit eredményezne a vízőr használata?

– Az aszállyal sújtott területeken lenne igazán hatásos. Számításaink szerint az alkalmazása egymillió hektáron akár 30-40 liter vizet is vissza tudna tartani négyzetméterenként, ami 300 millió köbméter lenne összesen.

– Régebben szó volt szárazságtűrő növényfajták hazai kísérleteiről… Miért maradt el ezen a téren a remélt áttörés?

– Eleve nagy nehézségekkel küzd a hazai vetőmag-előállítás, ez sok tényező miatt alakult így az elmúlt években, de azért van némi előrelépés. Például már kukoricából is találni csekélyebb vízigényű, szárazságtűrőbb fajtákat. Van adatbázis, ahonnan választhatnak a gazdák.

– A kukorica a legérzékenyebb szegmens?

– Igen. Jellemző, hogy a nagy, 2022-es aszály óta mintegy 300 ezer hektárral csökkent a hazai termőterülete. Látják a gazdák, hogy öntözés nélkül, de az aszályos területeken akár még öntözéssel is kockázatos vele foglalkozni. Az őszi kalászosok idén népszerűbbek, és már 1,3 millió hektár őszi kalászos növény vetését prognosztizálják a szakemberek. Ez azt is jelentheti, hogy az őszi búza, árpa, a rozs, a tritikálé és az őszi borsó pótolhatja a kukorica kieső területeit, mivel az őszi vetésű növényektől biztonságosabb hozamot remélnek a gazdák.