Bizony a szentek sem mentesek minden emberi gyarlóságtól, még súlyosabb vétkeket is találunk némelyiküknél. Hősiesség és bűntelenség sem mindig jár kéz a kézben. Történelmünkből bőségesen hozhatnánk példát a kíméletlen vasszigorra akár szent királyaink életéből is. A becsületes utókor ezért nem a kiragadott megtévedések, hanem az életút egésze alapján ítél, megkülönböztetve az esszenciálisan lényegest a maradandó mellett elhalványuló mellékestől.Nem is tagadja, nem is szépíti Héjjas Ivánnak az 1919-es vérgőzös vörösterror bűnöseit sújtó önbíráskodó fellépésekben viselt felelősségét Domonkos László. Épp ez a később vitézzé avatott híres tartalékos főhadnagyról írott kötetének lényege: nem történelmet hamisít, ellenkezőleg, adatgazdag tényszerűséggel mutat rá a kommunista-liberális rémmesék tarthatatlan ellentmondásaira, szétzúzva sok évtized rágalmait.

A jeles író Héjjas Iván valósághű portréját rajzolja meg a Kairosz Kiadó gondozásában nem oly rég megjelent, elmélyült, gondos és alapos, szédítő mennyiségű forrásra támaszkodó (csak a felhasznált irodalom jegyzéke kilenc oldalt tesz ki) kutatás nyomán napvilágot látott, A Héjjas-nyárfa árnyékában című könyvében. A mű erénye, hogy történelmi, családi és korabeli kortársi összefüggésbe és így rendszerbe helyezi, a mai olvasó elé tárja e különleges, vakmerő férfiú lelki mozgatórugóit. Megértet, nem pedig megbélyegez. Nem idealizál, hanem realizál, bizonyítva, hogy a szélsőbaloldali propaganda féligazságokból és teljes hazugságokból festette véreskezű démonná Héjjas Ivánt, a lánglelkű magyar hazafit.

Az albán hegyek között a gerilla-hadviselés fortélyait megtanuló, 1914 szeptemberétől az első világháború végéig az orosz fronton harcoló, ott súlyosan megsebesülő katona 1918 őszén tért haza, ekkor szembesült a két világháború között a hazafias közvélemény által joggal patkánylázadásnak nevezett országvesztő felfordulással, majd 1919 tavaszán az addig sohasem látott véres magyarellenes terrort hozó kommünnel. Ez, valamint a Magyarországra betörő, szűkebb pátriáját, az Alföldet dúló, fosztogató, gyilkoló román hadsereg megjelenése cselekvésre sarkallta.

Így született meg 1919. április 18-án egy Kecskemét melletti tanyán barátai, kipróbált bajtársai, hadviselt katonák csatasorba állásával a nem sokkal később Rongyos Gárda néven ismertté vált, magát a magyar történelem legdicsőségesebb fejezeteibe örökre beleíró sereg.

A Héjjas Iván vezette Rongyos Gárda hősei vakmerő akciókkal szálltak szembe a román megszállókkal és a vörös kommün véreskezű terroristáival. A bolsevizmus bukása után az újonnan felállt tiszti századok egyes katonái önkényes megtorló akciókat hajtottak végre a sátáni vörösterror bűnöseivel szemben. A túlkapásokban elsősorban, amint ez Domonkos László könyvéből kiderül, a Prónay Pál huszárszázados vezette különítmény emberei vettek részt, de kétségtelenül volt olyan eset is, amelyben Héjjas Iván harcosai önbíráskodtak. Parancsnokuk elöljárókénti felelőssége elvitathatatlan, ugyanakkor soha nem került elő bizonyíték arra nézve, hogy ez az ő utasítására vagy akár csak tudtával történt volna. Domonkos László portrékötete épp arra világít rá, hogy Héjjasnak nagyon nem voltak ínyére az ilyen önkényeskedések. Többek között ezért volt hűvös a viszonya Prónayval. Mint a könyvben olvasható, önérzetesen jelentette ki: „Magyarország katonája vagyok, és nem hóhér.”

És ez a katona a Rongyos Gárda élén történelmi szolgálatot tett Magyarországnak. Az 1921. augusztus 28-án kitört nyugat-magyarországi felkelés során a trianoni békediktátumban Ausztriának ítélt országrész átadását megakadályozandó négy-ötezer önkéntes – háborút járt katonák, gazdák, tisztviselők, diákok, mesteremberek – páratlan hősiességgel, bravúros hadászati taktikával, ravasz hadicselekkel sorra-rendre visszaverte a bevonulni szándékozó osztrákokat. Az ellenállás végül olyan helyzetet teremtett a nemzetközi diplomáciában, aminek gyümölcse az 1921. december 14-16-i népszavazás lett. Ezen, tudjuk jól, Sopron és még nyolc falu, Ágfalva, Balf, Fertőboz, Fertőrákos, Harka, Kópháza, Nagycenk és Sopronbánfalva magyar, német és horvát lakossága úgy döntött, hogy továbbra is a több mint ezer éves hazához, a Szent Korona Magyarországához akarnak tartozni.

Héjjas Ivánék 1922 nyarán újabb felkelést akartak kirobbantani Nyugat-Magyarországon, hogy felszabadítsák az osztrák kézen maradt területeket. Ez ugyan nem tudott fegyveres szakaszába lépni, de tíz, többségében horvátok lakta falu, Alsócsatár, Felsőcsatár, Kisnarda, Nagynarda, Magyarkeresztes, Németkeresztes, Pornóapáti, Németlövő, Ólmod, Szentpéterfa végül visszakerült Magyarországhoz.

A Rongyos Gárda későbbi is jelentős szerepet játszott a trianoni bilincs megroppantásában, a sikeres revíziós küzdelemben. A megszállók folyamatos nyugtalanításával, propagandatevékenységgel és gerillaakciókkal előkészítette a Felvidék déli sávját felszabadító 1938-as első bécsi döntést, majd Kárpátalja 1939-es visszavívását. Mi több, a Rongyos Gárda számos harcosa a lengyel testvérek segítségére sietett 1939 őszén, és közösen harcoltak a német megszállók ellen, akik több mint 70 magyar rongyost elfogtak és partizánként ki is végeztek.

Mindent mérlegre téve egy olyan hazafi portréja rajzolódik ki az elfogulatlan olvasó előtt, akinek sikeres országmentő hősiessége messze felülírja hibáit, bűneit. A tisztességes utókornak igazságosan kell mérnie. Domonkos László számos, eddig ismeretlen tényt, adatot, nem utolsósorban a családi archívumból való közlést és fényképet felvonultató kötetében ezt a bátor magyar feladatot végezte el.