Összeomlóban Volodimir Zelenszkij rendszere
Az ukrán közéletet hosszú napok óta egy olyan korrupciós ügy tartja lázban, amely még a háborús állapotok közben is kirívó. Az Energoatom nevű állami atomenergia-vállalat körül kibontakozó botrányról Alexander Rodnyansky, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korábbi tanácsadója a The Economist hasábjain megjelent véleménycikkében úgy fogalmazott, hogy a történet nem egyszerűen egy újabb, háborús időkben feltárt visszaélésről szól, hanem annak a próbája is, képes-e Ukrajna vezetése megreformálni azt a rendszert, amelyet saját maga épített fel.
Emlékezetes, hogy a nyomozók egy tizenöt hónapos vizsgálat végén arra jutottak, hogy a gyanú szerint egyes közvetítők minden Energoatom-szerződésből tíz–tizenöt százalékot lecsíptek maguknak – olyan megbízásokból is, amelyek a villamosenergia-hálózat védelmét szolgálták volna az orosz rakétacsapásokkal szemben.
A pénz egy olyan hálózaton keresztül vándorolt, amelyet Timur Mindicshez, az ukrán elnök korábbi üzlettársához kötnek, és aki az ügyben elrendelt házkutatások előtt néhány nappal elhagyta az országot. Két minisztert és az Energoatom teljes felügyelőbizottságát menesztették, és szankciókat is kiróttak.
Mindez önmagában is komoly károkat okozna, de különösen most veszélyes – írja Rodnyansky, aki jelenleg a Cambridge-i Egyetemen tanít közgazdaságtant. Emlékeztet, hogy az orosz gazdaság – a várakozásokkal ellentétben – alkalmazkodott a háborúhoz, és a védelmi kiadásokra a teljes hazai össztermék hét–nyolc százalékát fordítja, amit magasabb adókból és átcsoportosított olajbevételekből fedeznek. Ezzel szemben Ukrajna nagyjából a GDP harmadát költi a hadseregre, a nyugdíjakat és alapvető szolgáltatásokat pedig gyakorlatilag teljes egészében külföldi támogatásból fedezik.
Közben pedig szépen csendben egyre komolyabb válsággal néznek szembe, ami a mozgósításokat illeti: az ügyészség több százezer távolmaradással és dezertálással kapcsolatos eljárást indított a háború kezdete óta.
Ebbe a feszült helyzetbe robbant be az Energoatom-ügy, amely az európai közvélemény előtt a korrupció tankönyvi példája, és amelyet az orosz propaganda különösebb erőfeszítés nélkül használhat fel – állítja Rodnyansky, hozzátéve, hogy a közvetlen veszély mégsem az, hogy Európa egyik napról a másikra hátat fordít Kijevnek, hanem az, hogy a támogatások lelassulnak, és egyre több feltételhez köthetik őket éppen akkor, amikor Ukrajna a front stabilizálásához és az állam működésének fenntartásához kiszámítható, többéves támogatásra szorulna.
Volodimir Zelenszkij legutóbbi videóüzenetében arra figyelmeztette az országot, hogy Ukrajna történelmének egyik legnehezebb választása közeleg: vagy elfogadja a készülő amerikai–orosz béketerv valamilyen változatát, vagy vállalja a nemzetközi elszigetelődés és az előttük álló téllel járó kockázatot. Egyben arra kérte a politikai elitet, hogy „fejezzék be a sárdobálást”.
A szöveg sokak szerint inkább emlékeztetett arra a televíziós sorozatra, amelyben Zelenszkij a politikai pályafutása előtt szerepelt, mint egy államfő határozott kiállására – véli Rodnyansky.
A háttérben egy olyan kormányzati rendszer látszik kirajzolódni, amely 2019 óta a személyes lojalitásra épül – állítja az ukrán elnök egykori tanácsadója. Azt írja, a kabinetet inkább az elnöki hivatal végrehajtó szerveként, semmint önálló döntéshozó testületként kezelik, a kinevezéseknél pedig sokszor a hűség megelőzi a hozzáértést. Most is ez látszik abban, hogy a miniszterelnök kapta meg a „tisztogatás” levezénylésének feladatát, holott korábban éppen ő felügyelte az Energoatom felügyelőbizottsági tagjainak kinevezését.
A következő hetek meghatározóak lehetnek: újabb felvételek, nyilvánosságra kerülő nevek és lemondások várhatók, a botrány pedig könnyen elérheti azt a pontot, ahol már nem csak az ukrán rendszer működése válik kérdésessé, de el kell gondolkozni a vezetést érintő következményekről is – állítja Rodnyansky, aki azt is leszögezi: hogy végül ki és milyen feltételek mellett írja alá a békét, annak döntő szerepe lehet abban is, hogy a fronton harcoló ukrán katonák által biztosított időt a rendszer átalakítására vagy csupán a jelenlegi politikai konstrukció életben tartására használják-e fel.
