Magyar sors a délszláv darálóban

Az 1980-as évek elején, amikor a lélekszámuk elérte a kétmilliót, a koszovói albánok tüntetni kezdtek. A belgrádi vezetés szlovén kommandósokat küldött ellenük, ám ők megtagadták a parancsot. Onnantól tudtuk, hogy Jugoszláviának vége

– elevenítette fel a Csonka-Magyarországon alig ismert történelmi előzményeket a délvidéki Óbecsén élő Tari István író A téboly sorozatvetőinél – magyarok a szlávok háborúiban című, az IdőJel Kiadó gondozásában az idei Könyhétre megjelent kötetének bemutatóján a budapesti Háló Közösségi és Kulturális Központban.

A szerző (akivel Domonkos László író beszélgetett) megdöbbentő közlése szerint a máig zavaros identitású

Tito volt a legnagyobb hóhér Közép-Európában,

nagyjából 680 ezer ember halála szárad a lelkén, noha vélhetően Szeged környékén született, anyanyelve valószínűleg lengyel volt, és a pécsi hadapródiskolában tanult.

A Tari István jegyzeteiből szerkesztett kötet az 1991-ben kitört és Jugoszlávia 79 napig zajló 1999-es NATO-bombázásáig tartó délszláv háború pillanatképeinek gyűjteménye. E háború nyomán új, nemzetközileg elismert országok és határok jöttek létre a Balkánon.

A véres háború végzetes megrázkódtatásokat okozott az őslakos délvidéki magyarság életében is, véreinket több államba szakítva egymás ellen kényszerítették a tűzvonalba.

Magyarok tömegei hagyták el szülőföldjüket, akárcsak ma a Kárpátaljáról. Sok írástudónak is menekülnie kellett. Ám a baj, a romlás korábban kezdődött, talán az 1944-45-ös magyarirtás megfélemlítő hatására. Tari István, az 1991-ben konokul otthon maradók egyike szerint 1945 után folytatódott a háború, hiszen a legyilkolt, elűzött németek házaiba 250 ezer telepes szerbet költöztettek be, a magyar értelmiséget lefejezték, helyükbe baloldali jugoszlávista értelmiséget hoztak létre, a látszat-türelem mögött ideológiai elnyomás és nemzetiségi felőrlés folyt.

Ebben az állapotban érte a délvidéki magyarságot Jugoszlávia véres szétesése.

– A háború megtanítja az embereket nagy döntéseket hozni, egyben túlélni. Sokan elmentek, nem csak Magyarországra. Én úgy döntöttem, maradok, és bujkálni kezdtem. Szerencsémre Bizánc a nagy rendszereket nem tudja működtetni, a behívóparancsot megtagadók közül kevés embert tudtak elfogni

– mondta Tari István, hozzátéve, hogy a háború végsőkig fokozza az abszurdumokat; kötete mindennek irodalmi korlenyomata.

– Az 1999-es bombázások után például a szerbeknek dolgozó muzulmán koszovói cigányokat költöztettek Délvidékre

– elevenítette fel a balkáni abszurditások egyikét Tari István, és figyelmeztetett: semmi sem történik véletlenül, azoké a nemzeteké jövő, ahol születnek gyermekek. Ezért is le kell vetkőznünk a nyomasztó vereségtudatot.