Nagyon sok fiatal vett részt az Analóg november kihívásban
Ezek a tanulók mobiloznak a legkevesebbet
Lezárult a telefonkikapcsolásos kihívás az iskolák között. Az Analóg november során az erdélyi diákok több offline időt gyűjtöttek, mint az anyaországiak.
Négyheti offline időgyűjtés után vasárnap éjfélkor befejeződött az első alkalommal meghirdetett Analóg november kihívás. A Kapcsolj ki! mozgalom és a Szent István Intézet szervezésében, az Out! applikáció segítségével lebonyolított verseny izgalmas küzdelmet hozott a diákok, illetve az általuk képviselt iskolák között.
Minthogy az iskolákból tanítási időben már a tavalyi tanév óta ki vannak tiltva az okoseszközök, a verseny, illetve az offline időgyűjtés a délutáni, esti szabadidő idejére esett. A szervezők a kezdeményezésükkel arra biztatták a tanulókat, hogy töltsenek minél több időt aktív sportolással, mozgással, közösségi programokkal, beszélgetéssel, olvasással és nem utolsósorban minél több alvással – hiszen az egyre növekvő képernyőidő sokaknál már az alvás rovására megy.
A több mint kétszáz magyarországi és több tucat erdélyi iskola tanulói részvételével zajló versenyben különböző kategóriákban lehetett értékes nyereményeket – nagy értékű sportszerutalványt, könyvcsomagot és a tanári karnak egy-egy jó minőségű kávéfőzőt – kapni a legtöbb offline időt gyűjtő iskoláknak.
Az Analóg november végeredménye
Mindezek alapján a fővárosi iskolák között így alakult végső sorrend:
- Deák Téri Evangélikus Gimnázium
- Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda
- NKE Óbudai Árpád Gimnázium
A városi iskolák első három helyezettje:
- Szegedi Arany János Általános Iskola
- Szent Imre Katolikus Iskola, Ráckeve
- Kálvin Téri Református Általános Iskola, Makó
A kistelepülési intézmények között pedig ez lett a végeredmény:
- Jászsági Általános Iskola, Jászdózsa
- Szent Ambrus Katolikus Iskola, Patak
- Páter Bárkányi János Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Szécsény
Aktív Erdély
A versenyt Erdélyben is meghirdették, ahol egy tízezer lej (mintegy 750 ezer forint) értékű olvasó- és pihenősarkot nyert a győztes iskola. Itt egy kategóriában zajlott az időgyűjtés, a végeredmény pedig így alakult:
- Benedek Elek Pedagógiai Líceum
- Baczkamadarasi Kis Gergel Református Kollégium
- Nagy Imre Általános Iskola, Csíkszereda
Érdekesség, hogy bár Erdélyben jóval kevesebb iskola diákja csatlakozott a kihíváshoz, ők a telefont blokkoló applikáció időzítőjének bekapcsolásával mégis sokkal aktívabbnak bizonyultak.
Az erdélyi diákok ugyanis összesítve több mint 10 millió percet gyűjtöttek, míg a magyarországiak mintegy 6 millió percet.
Ez azért is nagy szó, mert az anyaországból több iskola több diákja csatlakozott a kihíváshoz, mint Erdélyben.
