Raskó György: „Baj van”
Az ellenzéki kispártok szavazóbázisa gyakorlatilag eltűnt, és a lemorzsolódók nem a Tisza Párthoz, hanem a bizonytalanok táborába vándoroltak – aggódik Raskó György, aki szerint ez súlyos trend, mert már a választók több mint harminc százaléka párt nélküli. Raskó szerint őket csak konkrét, élethelyzetre szabott üzenetekkel lehet megszólítani.„Ha ez trend, akkor baj van. Az ellenzéki kispártok szavazóbázisa elpárolgott, nem fog bejutni egyikük sem a parlamentbe. Sajnos a tőlük elfordulók a bizonytalanok közé mentek, és nem a Tisza táborát erősítik”
– írta Facebook-bejegyzésében Raskó György.
Raskó György saját bevallása szerint pusztán a Tisza lelkes támogatója, a párttal való közvetlen kapcsolatát tagadta, ám a Klubrádiónak tavaly ősszel maga mesélte el, hogy ő az egyik olyan ember, aki segít kiválasztani, kik lesznek majd a Tisza Párt leendő képviselői, szakpolitikusai.
Raskó bejegyzésében kifejtette, harminc százalék feletti azok aránya, akiknek nincs pártpreferenciája. Mindezt hatalmas halmaznak nevezte.
„Úgy tűnik, őket konkrétabb üzenetekkel lehetne csak megfogni, mert nem érzelmi alapon közelítenek a pártokhoz” – írta. Hozzátette: ők valószínűleg azt nézik, ki mit ígér konkrétan az élethelyzetük javulásával kapcsolatban.
Raskó György nem érti Magyar Pétert
Most, hogy megvannak az egyéni jelöltek, és ráadásul nagyon jók, engedni kellene bekapcsolódásukat a politikába, és nem csak helyi szinten. A tanácsadó nem érti, hogy Magyar Péter miért tart attól, hogy a Fidesz-média kikezdi őket.
Mint kifejtette, „aki még most is Orbán Viktor mellett van, azt reménytelen meggyőzni bármiről is.” És ez fordítva is igaz Raskó György szerint.
„Aki szeretné leváltani az Orbán-rendszert, nem fog tábort váltani, akármekkora botrányt is kavarnak Rogánék. Szóval bátrabb szerepvállalás kellene a Tisza-jelöltek részéről. Ha meg nem bízik meg bennük Magyar Péter, nem tartja őket politizálásra alkalmasnak, akkor az még nagyobb baj. De szeretném megnyugtatni, jók az egyéni jelöltjei, be lehet őket dobni a mély vízbe” – vélekedett a szakértő.
