Az orosz elnök elárulta, szeretné-e, ha újjáéledne a Szovjetunió
Vlagyimir Putyin ismét egyértelművé tette, hogy Moszkva nem akarja újjáéleszteni a Szovjetuniót. Az orosz elnök egy indiai médiának adott interjúban arról beszélt: szerinte ez „kizárt és butaság”, és nem is lenne értelme bűnbakokat keresni a Szovjetunió felbomlásáért, mert – ahogy fogalmazott – „a rendszerben volt a hiba”. A mostani kijelentései azért is figyelemre méltók, mert korábban a Szovjetunió széthullását a huszadik század egyik legnagyobb geopolitikai tragédiájaként emlegette – írja a Strana.
Az orosz elnök azt is felidézte, hogy a Kreml már évekkel ezelőtt világossá tette: kizárt bármiféle olyan kísérlet, amely a Szovjetunió újjáépítésére irányulna. Emlékeztetett arra, hogy már az ukrajnai háború kirobbanása előtt is ezt a határozott álláspontot hangoztatták.
Mostani mondatai így inkább minden bizonnyal azt jelzik, hogy Oroszország saját, meglévő geopolitikai pozícióját kívánja megerősíteni, nem pedig régi birodalmi struktúrákat akar visszahozni.
Közben a frontvonalakról továbbra is aggasztó hírek érkeznek. A háború immár az ezernégyszázadik napjához közelít, és ukrán források szerint az utóbbi napok összecsapásai különösen súlyosak voltak. Beszámolók alapján a német Bild arról írt, hogy az orosz erők elfoglalták Pokrovszkot, ami – a lap elemzése szerint – „ugródeszkát” jelenthet számukra ahhoz, hogy tovább nyomuljanak nyugati irányba.
A lap szerint a szomszédos Mirnográdban is kritikus a helyzet; egy katonai forrás arról beszélt: mintegy ezer ukrán katona rekedt a településen.
A Strana szerint az ukrán oldalon egyre nagyobb az félelem attól, hogy a térségben egy újabb sikeres bekerítési művelet zajlik le, ami, ha sikeres lenne, jelentős veszteségeket okozhat az ukrán haderőnek.
A háború 2025 végére sem mutatja annak jeleit, hogy kifulladóban lenne, miközben az ukrán vezetés folyamatosan külföldi támogatást próbál szerezni, hogy stabilizálni tudja a frontvonalakat.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Moszkva és Kijev között egyre élesebb politikai üzengetés zajlik, miközben Európa több pontján is nő a bizonytalanság a háború kimenetelét illetően. Vlagyimir Putyin mostani kijelentései így egyszerre szólnak kifelé és befelé: igyekeznek megnyugtatni a nemzetközi közvéleményt arról, hogy nincsenek birodalmi ambícióik, ugyanakkor megerősítik saját narratívájukat a háború szükségességéről és Oroszország szerepéről.
