Fotó: Facebook (képernyőkép)
Hirdetés

Tavaly az európai parlamenti választások előtt és azt követően Magyar Péter fűt-fát megígért jó pár embernek. Az ígéretekkel érdekeltté tett és motivált emberek száma nőtt, ugyanakkor egyre inkább egyértelművé vált, hogy ezek betarthatatlanokállítja a Magyar Nemzet informátora, aki kiemelte, az ígéretekből álló kártyavár az előválasztás után kezdett ráomlani Magyar Péterre, ugyanis az emberek elkezdték a másfél éves munkájukért benyújtani a számlát, amelyet a pártelnök nehezen viselt.

Mindenkit, aki felemlegette neki a korábbi ígéreteket, elküldött és fenyegetett. Ezek az emberek azonban mostanra egy kritikus tömeget kezdtek alkotni, így pedig Péter és az alelnökei egyre nehezebben tudnak lavírozni – tette hozzá az informátor. Állítólag elmondta azt is, hogy a sértettségnek komoly következményei vannak, ugyanis a Tisza-szigetek koordinátorai sorra inaktiválják magukat, illetve a hozzájuk tartozó szigeteket, és nem hajlandók az előválasztást megnyerő képviselők mellett kampányolni.

Van olyan pozíció, amelyet Péter három embernek is megígért. Csak idő kérdése, hogy ezek tudomást szerezzenek egymásról – állítja a Magyar Nemzet forrása.