Szijjártó Péter: Hazánkban van Európa legvonzóbb beruházási környezete
A jelenlegi nehéz időkben a magyar gazdaság stabilitását kizárólag a kormány és a vállalatok szövetsége biztosíthatja, ezért jó hír, hogy megkötötték a századik stratégiai partnerségi megállapodást is, méghozzá a Masterplast hazai tulajdonú építőipari céggel – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken BudapestenA tárcavezető arról számolt be, hogy bár lassan négy éve tart az ukrajnai háború, az elmúlt három év a magyar gazdaságtörténet legsikeresebb időszaka volt beruházásösztönzési szempontból, hiszen ma az alacsony egykulcsos adónak köszönhetően hazánkban van Európa legvonzóbb beruházási környezete.
„Egy ilyen nehéz, a világgazdaság számára kifejezetten rossz, bizonytalan, kiszámíthatatlan időszakban az ország gazdasági stabilitását csak úgy lehet fenntartani, hogyha vannak komoly szövetségeseink. És komoly szövetségesek azok a vállalatok, amelyek munkahelyeket teremtenek, beruházásokat hajtanak végre, modern technológiát hoznak Magyarországra”
– mutatott rá.
Majd tudatta, hogy az ilyen szövetségesekkel stratégiai együttműködési megállapodást köt a kormány, s bejelentette, hogy aláírták a századik ilyen egyezséget is, ráadásul egy magyar építőanyagipari céggel, a Sárszentmihályon működő Masterplasttal.
Kifejtette, hogy ez a legnagyobb hazai tulajdonú vállalat a szektorban, amelynek tevékenysége azért is túlmutat önmagában, mert a nemzetközi piacokra is sikeresen exportál.
Emellett aláhúzta, hogy a Masterplast maga is kifejezetten energiatakarékosan működik, de a termékei a gyárak, otthonok energiahatékonyságát is jelentősen javítják. „A Masterplast termékei hozzájárulnak ahhoz, hogy kevesebb energiát használjunk, azt hatékonyabban tegyük, így kevesebb energiahordozót kelljen külföldről vásárolnunk, s kevésbé legyünk kitéve a nemzetközi energiapiac józan ésszel nehezen összeegyeztethető áringadozásainak” – fogalmazott.
Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy a kormányzat többek között eddig tizenhat német és amerikai, tizenegy kínai és ezzel együtt tíz magyar vállalattal kötött stratégiai együttműködési megállapodást.
Illetve kiemelte, hogy a hazai cégek soha annyi támogatást nem kaptak a beruházásaikhoz, mint tavaly, amikor huszonhárom vállalatot támogattak, aminek a nyomán összesen 250 milliárd forintnyi értékben jöttek létre beruházások.
„Az elmúlt tizenegy évben 1119 magyar vállalat kapott a nagyberuházásához támogatást, összesen 590 milliárd forintot”
– tájékoztatott.
Ezt követően pedig figyelmeztetett, hogy komoly biztonsági konfliktusokkal kell jelenleg szembenéznie a világnak, amelyek nyomán az egész globális gazdasági rendszer recseg-ropog, és egy ilyen helyzetben egy ország számára a stabilitás jelenti a legfontosabb versenyelőnyt.
A miniszter hatalmas teljesítménynek és óriási előnynek nevezte, hogy Magyarország ezen nehézségek közepette is képes garantálni a fizikai, az energiaellátási és a gazdasági biztonságát. „Hogy az országban továbbra is stabilitás van, az nem természetes, hanem kőkemény munka eredménye” – jegyezte meg.
Majd leszögezte, hogy minden nap küzdeni kell annak érdekében, hogy ne tudják belenyomni hazánkat a szomszédos országban dúló háborúba és megállítsák az illegális bevándorlókat a déli határon.
Illetve hozzátette, hogy azért is harcolni kell, hogy világossá tegyék: az energiaellátás nem politikai vagy ideológiai, hanem fizikai kérdés.
„Nagy erők dolgoznak azon Brüsszelben, hogy minket elvágjanak az Oroszországból származó éenergiahordozóktól (…) Nagy erők dolgoznak azon Brüsszelben, hogy a magyar gazdaságot nehéz kihívások elé állítsák, mi azonban mind Washingtonban, mind Moszkvában megkötöttük azokat a megállapodásokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy Magyarország energiaellátása biztonságban legyen. Most pedig Brüsszelben kell harcolnunk azért, hogy ezeknek a megállapodásoknak köszönhetően hosszú távon is meg tudjuk védeni hazánk számára az energiaellátás biztonságát és a rezsicsökkentés eredményeit”
– összegzett.
Vargha Tamás, a térség országgyűlési képviselője üdvözölte, hogy Sárszentmihályon, egy „gazdaságilag erős városban” egy nemzetközi porondon is jelentős cég működik, erősítve ezzel az egész hazai gazdaságot.
