Fotó: Demokrata/Vogt Gergely
Hirdetés

Orbán Viktor azt mondta: amilyen kormányunk lesz 2026-ban, annak a kormánynak kell majd megküzdenie Magyarországért, és kimenteni az országot egy nagy valószínűséggel felénk közeledő háborús veszélyből.

Amilyen kormányunk lesz 2026-ban, az lesz a sorsunk a háborúval kapcsolatban – mutatott rá a kormányfő.

Hozzátette: ha Brüsszel-párti kormányunk lesz, belevisznek minket a háborúba, viszont ha nem Brüsszel-párti, hanem nemzeti kormányunk lesz, akkor lesz esélyünk, hogy kimaradjunk belőle.

Brüsszel nem veszi figyelembe a magyar szempontokat

Brüsszel szankciós politikájának kialakításában „a mi szempontjaink nem szerepelnek”, holott Magyarországnak „ezen múlik az élete, legalábbis a családok pénztárcája és a vállalkozások sikere” – hangsúlyozta a Fidesz elnöke.

Kiemelte: amikor elmondta az amerikai elnöknek, hogy „bennünket megöl”, ha nem vásárolhatunk orosz energiahordozókat, akkor Donald Trump kivételt adott az amerikai szankciók alól.

Orbán Viktor „nagy tahóságnak” nevezte, hogy Brüsszel – ahol „nem sok emberi van” – az energetikai szankciók alól nem ad Magyarországnak mentességet, mondván, tahóság az, ha valaki nem törődik azzal, milyen hatással vannak másra a tettei.

A miniszterelnök hangsúlyozta: Brüsszelben a szankciót kereskedelempolitikai döntéssé minősítenék, amihez már nem kell egyhangú döntés, „és már ki is kerültek bennünket; ez tahóság”.

A baloldal adót emel, a jobboldal adót csökkent

A baloldal mindig adót emel, a jobboldal mindig adót csökkent – jelentette ki a miniszterelnök. Arról beszélt: Magyarországon sokan hiszik, hogy sokfajta gazdaságpolitika közül lehet választani, valójában azonban csak kétfajta gazdaságpolitika van, jobboldali és baloldali. A két gazdaságpolitikát az választja el egymástól, hogy hogyan gondolkodnak arról, hogy hol van jó helyen a pénz.

A baloldaliak azt gondolják, hogy a pénz nem az embereknél, meg a vállalkozóknál van jó helyen, hanem a politikusoknál, mert a világ igazságtalan, és az igazságtalanságokat ki kell javítani valahogy. Ez egy vonzó gondolat – jegyezte meg, hozzátéve, hogy „a baj az, hogy akárhányszor kipróbálták, csak nagy baj lett belőle”.

Úgy folytatta: a jobboldaliak azt gondolják, hogy egy közösség, egy nemzet vagyunk, vannak közös szükségleteink, és valamennyi pénz kell a közös célokra, „de csak annyit vegyünk el az emberektől, amennyi ehhez szükséges, a többit meg hagyjuk náluk”.

Ennek a vége az, hogy a baloldal mindig adót emel, a jobboldal mindig adót csökkent – összegzett a miniszterelnök.

Csak magunkra számíthatunk

Csak magunkra számíthatunk, függetlennek kell maradni, szuverénnek kell maradni – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a Digitális Polgári Körök kecskeméti háborúellenes gyűlésén, szombaton.

Ez nemcsak becsületbeli kérdés, nemcsak önbecsülés kérdése, hanem ez gazdasági kérdés is. Amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik gazdaságilag, rosszul jár. Mindig csak akkor voltunk sikeresek, amikor Magyarország szuverén, önálló állam volt és a saját útját járta – tette hozzá.

A miniszterelnök idézte az Egyesült Államok nemrég megalkotott új nemzetbiztonsági stratégiáját, amiben kontinensünkről az áll, hogy „az európaiak nagy többsége békét akar, de ez a vágyuk nem alakul politikai cselekvéssé, nagyrészt azért, mert a kormányaik megcsúfolják a demokráciát”.

Mi lesz a háború után?

Nemcsak ahhoz kell erőt gyűjteni, hogy kimaradjunk a háborúból, hanem ahhoz is, hogy utána mi lesz – mondta Orbán Viktor.

Rámutatott: ha a többiek előtt jársz egy vagy két lépéssel, akkor leszel sikeres. A nagy országoknak nem kell nagyon okosnak lenniük, nekünk viszont muszáj: a nagy ország erős, nagyméretű, hatalma van, ha később jön rá valamire, akkor is tudja érvényesíteni az érdekét. Egy olyan méretű országnak, mint mi vagyunk, agyasnak kell lennie – fogalmazott.

Előre kell menni, gondolatban mindenki előtt kell lenni egy-két állomással, a lépéseket az előregondoláshoz kell igazítani és akkor nálad jelentősebb méretű országokat is meg tudsz előzni, mert versenyképes lehetsz velük szemben. Egy olyan méretű ország, mint a miénk, nem engedheti meg magának, hogy buta legyen – foglalta össze.

Kiemelte azt is: buta embereket soha sem szabad az ország élére választani, mert annak többszörösen fizetjük meg az árát.

A miniszterelnök igennel válaszolt arra, hogy készülnek-e a háború utáni világra, ahogy arra is készülnek, hogy 2026 áprilisában megnyerik a választásokat.