Trump szerint a világ

Az Egyesült Államok kormánya december elején közzétette Donald Trump elnök második ciklusának első hivatalos nemzetbiztonsági stratégiáját, amelyből képet kaphatunk az adminisztráció külpolitikai gondolkodásáról. A Fehér Ház szerint a dokumentum célja, hogy „Amerika a történelem legnagyobb és legsikeresebb nemzete maradjon, a szabadság otthona a földön”. Az új stratégia több ponton szakít az előző kormányzat megközelítéseivel, és határozottan az America First (Amerika az első) alapelv mentén értelmezi a világpolitikai folyamatokat. Trump vízióját a dokumentum „rugalmas realizmusként” jellemzi, és azt is szorgalmazza, hogy az Egyesült Államok élessze újjá a XIX. századi Monroe-elvet, amely a nyugati féltekét amerikai befolyási övezetként határozta meg.

A stratégia alapvető kiindulópontja szerint az Egyesült Államok politikáját mindenekelőtt „az motiválja, ami Amerika számára előnyös”. E logika alapján jelöli ki az adminisztráció prioritásait a nyugati féltekén, Európában és az indo–csendes-óceáni térségben.

Európa alkonya

A dokumentum Európára vonatkozó része a legerősebb hangvételű, noha a 29 oldalból mindössze kettő és felet szentelnek a kontinensnek. A stratégia szerint az európai országok „a civilizációs megsemmisülés” kilátásával néznek szembe: a politikai rendszerek gyengülése, a gazdasági stagnálás és a demográfiai visszaesés egyaránt veszélyezteti a térséget. A dokumentum figyelmeztet, hogy Európa bevándorláspolitikája, a csökkenő születésszám, „a szólásszabadság cenzúrája, a politikai ellenvélemények elnyomása és a nemzeti identitások elvesztése” tovább gyengítik a kontinenst.

A dokumentum szerint „ha a mai trendek folytatódnak, a kontinens húsz év múlva vagy akár még korábban felismerhetetlenné válik”, és kérdéses, hogy az európai országok képesek lesznek-e megbízható szövetségesként működni. A jelentés az Európai Uniót is azzal vádolja, hogy egyes intézkedéseivel „aláássa a politikai szabadságot és a nemzeti szuverenitást”.

A dokumentum a patrióta, nemzetállami erők növekvő befolyását pozitív fejleményként értékeli, és nem zárja ki annak lehetőségét, hogy egyes NATO-tagállamok néhány évtizeden belül „többségében nem európai” lakosságúvá válhatnak. A stratégia a migrációt és a demográfiai átalakulást ezért Európa jövője szempontjából kulcsfontosságú veszélyként határozza meg.

Az Egyesült Államok létfontosságú érdekének nevezi az ukrajnai háború lezárását annak érdekében, hogy „újra megteremtsék a stratégiai stabilitást Oroszországgal”. A dokumentum visszatérően hivatkozik arra a nézetre, hogy Európa politikai elitje instabil kormányokkal és „irreális elvárásokkal” közelít a konfliktushoz, miközben több országban „a demokrácia alapelveit tiporják lábbal, hogy visszaszorítsák az ellenzéket”.

A francia Le Monde az Európára vonatkozó részt úgy értékeli, hogy az Egyesült Államok „történelmi szakítást” hajt végre a második világháború óta követett szövetségi politikájával, és a dokumentum „példátlan közönyt” tanúsít a hagyományos európai partnerek iránt. A brit Financial Times szerint pedig a stratégia „a hagyományos szövetségeseket támadja, miközben elmulasztja Oroszország bírálatát”.

Az Európai Unió gyorsan reagált: Kaja Kallas külügyi főképviselő hangsúlyozta, hogy „az Egyesült Államok továbbra is az Európai Unió legfőbb szövetségese”, ugyanakkor Európának nagyobb önbizalomra van szüksége. Szerinte a stratégia több bírálata részben megalapozott – például az európai békepolitika gyengeségeit vagy az Oroszországgal szembeni határozottság hiányát illetően –, de kiemelte, hogy az EU-nak nem szabad olyan kompromisszumot elfogadnia, amely Ukrajnát kényszerhelyzetbe hozná. Kallas úgy fogalmazott: „Ha az agressziót megjutalmazzák, az mindenhol meg fog ismétlődni a világban.”

Nem meglepő módon a patrióta erők méltatása, valamint az ukrajnai háború kezeléséről szóló rész heves reakciókat váltott ki olyan európai politikusokból is, akiknek nem kell annyira diplomatikusan fogalmazniuk, mint Kaja Kallasnak. Gérard Araud, Franciaország korábbi washingtoni nagykövete és Carl Bildt, Svédország korábbi miniszterelnöke egyaránt azzal vádolta a Trump-adminisztrációt, hogy szélsőjobboldali szóhasználatot és világlátást képvisel.

Moszkvában már jóval elégedettebben fogadták a dokumentum tartalmát. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint az amerikai nemzetbiztonsági stratégiában megjelenő „korrekciók nagyrészt összhangban vannak” Oroszország elképzeléseivel, és Moszkva reméli, hogy ez „szerény garanciát” jelenthet a közös, konstruktív ukrajnai rendezési erőfeszítések folytatására. Peszkov úgy véli, Donald Trump erős belpolitikai pozíciója lehetővé teszi számára, hogy a stratégiai dokumentumot saját víziójához igazítsa. Kiemelte, hogy Oroszország támogatja a szövegben szereplő, a konfrontációt kerülő és a párbeszédet, valamint a jó kapcsolatok építését hangsúlyozó megfogalmazásokat. Hozzátette: az új stratégia éles ellentétben áll az előző amerikai adminisztrációk megközelítésével.

Új Kína-kép

A stratégia célja „újra kiegyensúlyozni” az amerikai–kínai kapcsolatokat. Bár a dokumentum a kínai befolyás növekedését több térségben – így Latin-Amerikában és az indo–csendes-óceáni régióban – veszélyforrásként említi, a hangsúly elsősorban a gazdasági versenyre kerül. A Fehér Ház szerint az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek nagyobb védelmi erőfeszítést kell tenniük a térségben, mert „az amerikai hadsereg egymagában nem képes ezt megoldani, és nem is kell hogy képes legyen rá”. Tajvan kapcsán a dokumentum egyértelműen fogalmaz: „A konfliktustól való elrettentés – ideális esetben a katonai fölény megőrzésével – elsődleges.”

A Financial Times szerint a stratégia alig foglalkozik a nagyhatalmi verseny kérdésével, és a nyugati félteke dominanciáját helyezi minden más elé. Hasonlóan látja a helyzetet David Sacks, a Council on Foreign Relations kutatója is, aki szerint a dokumentum lezárja a nagyhatalmi verseny korszakát, Kínát „szinte kizárólag gazdasági versenytársként kezeli”, és nem tekinti stratégiai fenyegetésnek. Tom Wright, a Brookings Institution szakértője úgy véli, hogy „a dokumentum az illiberális nemzetközi rend tervrajza”, és szakít a korábbi amerikai megközelítéssel Kína és Oroszország szerepét illetően.

Magyar érdek

Orbán Viktor a Digitális Polgári Körök kecskeméti háborúellenes gyűlésén úgy értékelte, hogy „Európa jövőjét illetően már Amerika is ugyanazt látja, amit mi”. A miniszterelnök szerint az amerikai stratégiai dokumentum figyelmeztetései világosan mutatják: a magyaroknak meg kell őrizniük szuverenitásukat és saját útjukat. „Nemcsak mi mondjuk, hogy baj van, hanem Európa legnagyobb szövetségese is pontosan azt mondja az európai bajokról, mint mi. Ezért mindent, amit mi mondunk és észreveszünk, vegyünk komolyan a magunk számára, és vonjuk le a megfelelő következtetést.”

A miniszterelnök arra is reagált, hogy a dokumentum szerint „ha a jelenlegi trendek folytatódnak, a kontinens húsz éven belül vagy még hamarabb felismerhetetlenné válik”. Mint mondta, ebből a helyzetből a patrióta, nemzeti erők megerősödése jelentheti a kiutat.