Történelmi csúcsokat döntöget az aranyár

A krónikák nem írják meg, hány ember életét követelte az arany utáni vágy és az érte folytatott küzdelem, noha sok várost prédáltak fel a kincs reményében, és sok országot támadtak meg aranybányáiért. Talán a felfedezések kora is másként alakult volna, ha a konkvisztádorokat nem vakítja el az arany csillogása. Vélhetően Amerika mítosza is más képet mutatna, ha nem tör ki 1848-ban a kaliforniai, majd 1896-ban az alaszkai aranyláz. Igaz, ezek nélkül talán a vadnyugatról szóló filmek is kevesebb nézőt vonzottak volna. Ám a nálunk „boldog békeéveknek” nevezett évtizedekben Európa-szerte tekintélyes aranytartalékot halmoztak fel az államok, a tehetősebb családok pedig nemzedékről nemzedékre őrizték és gyarapították a családi ékszerkollekciókat.

Az arany története a XX. században is módfelett kalandos volt, különösen a második világháború idején és azt követően, amikor az egyes államok mindent megtettek, hogy biztonságba helyezzék aranytartalékaikat.

Az aranyvonatoktól a petrodollárig

A magyar állam vagyonát képező mintegy 33 tonna arany kimenekítése 1945 januárjában kezdődött. Áldozatkész banki alkalmazottak csendőri kísérettel néhány vargabetű után Ausztriába szállították a legendás aranyvonattal. Onnan végül az amerikai hadsereghez került, amely alig másfél évvel később visszaszolgáltatta Magyarországnak.

A győztes nyugati szövetségesek – és persze Németország – nem voltak ilyen szerencsések. Aranytartalékaik az Egyesült Államokba kerültek, úgymond megőrzésre, azzal az ígérettel, hogy a dollárt bármikor be lehet majd váltani aranyra.

Az amerikai trezorokban őrzött, laikusok számára szinte felfoghatatlan mennyiségű kincs óriási stabilitást kölcsönzött a dollárnak – egészen a hetvenes évek elejéig. A csúcsra járatott pénznyomtatás következtében azonban addigra annyi dollár árasztotta el a világot, hogy az őrzött aranykészlet már nem bizonyult elegendő fedezetnek. Az elértéktelenedés elkerülése érdekében lépni kellett.

A nagy ötlet, a petrodollár rendszere Richard Nixon elnök külügyminiszterének, Henry Kissingernek a fejéből pattant ki. Megállapodott a szaúdiakkal – akiket hamarosan követett az egész arab világ –, hogy az olajért ezentúl kizárólag amerikai dollárral lehessen fizetni. Mivel energiára mindenkinek szüksége volt, a túlzottan felszaporodott pénzmennyiséget így könnyen és gyorsan ki lehetett szívni a világból, mesterséges keresletet teremtve a dollár iránt.

A további aranykiáramlás megakadályozására Nixon elnök 1971-ben felfüggesztette az 1944-ben kialkudott Bretton Woods-i árfolyamrendszert, amivel megszűnt a dollár aranyra való átválthatósága. Ezzel egy időben megemelték az arany árát is.

A hetvenes évek olajárválsága ugyan komoly csapást mért a világ országaira, az Egyesült Államok azonban az így megerősített dollárra támaszkodva újult erővel vethette magát a hidegháború pénzfaló hétköznapjaiba, hogy végül győztesként kerüljön ki a küzdelemből: a Szovjetunió összeomlott.

Az így létrejött egypólusú, globalista világrend – a Pax Americana – három évtizednyi liberális, globalista térnyerést hozott a világgazdaságban és a közgazdaságtanban. A szaksajtó egyre gyakrabban cikkezett arról, hogy az arany csupán valamiféle „barbár relikvia”, amelyet nem érdemes felhalmozni; az államoknak, a nagybefektetőknek és a magánszemélyeknek jobban megéri megtakarításaikat dollárban tartani. Ezt 1990-ben Surányi György jegybankelnök annyira komolyan vette, hogy pénzzé tette a mintegy 43 tonnányi magyar aranytartalékot, átlagosan unciánként 350 dolláros áron. 2010 után a Fidesz–KDNP-kormányra várt a feladat, hogy újra elkezdje feltölteni az ország aranykészletét.

Adósságrekord a tengerentúlon

Ám a Pax Americana hegemóniája repedezni kezdett: a húszas évek elejére a világ új rendszerváltozás küszöbére érkezett. Az arany ára pedig meglódult, és immár történelmi csúcsokat döntöget.

– Érdemes belegondolni – mondja Tatár Mihály, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője –, hogy 2015-ben egy uncia arany ára 1800 amerikai dollár körül mozgott. Mára elérte a 4200 dollárt, vagyis az értéke több mint megkétszereződött, az áremelkedés pedig 2025-ben tovább gyorsult.

Az elemző úgy látja, az extrém drágulás egyik oka, hogy megfogyatkozott a dollár iránti bizalom.

– Az Egyesült Államok államadóssága elérte a 38,4 ezer milliárd dollárt – szögezi le. – Ez nehezen felfogható összeg, megegyezik az USA 38 évi védelmi költségvetésével vagy Németország 40 éves teljes adóbevételével. Ilyen mértékű államadósságot – különösen, mivel komoly költségvetési hiánnyal jár együtt – klasszikus módszerekkel már nem lehet kezelni; ez már most is jelentős piaci feszültségeket okoz a világban. Emiatt óriási nyomás nehezedik Washingtonra, hogy csökkentse a kamatokat, ami viszont a dollár leértékelődésével járna. Ám mivel az államok és a nagy befektetési alapok tartalékaik nagy részét dollárban tartják, ez komoly alkalmazkodási sokkot idézne elő a világgazdaságban.

Tatár Mihály szerint a helyzetet tovább nehezíti, hogy Donald Trump elnök meghirdette az Egyesült Államok újraiparosítását, amelynek finanszírozását a megnövekedett vámbevételektől várja. Ugyanakkor mivel közelednek a félidős választások, az elnök a személyi jövedelemadó radikális, nullaszázalékosra való csökkentését is beígérte. Ez elhervasztotta a hitelezők reményeit, és egyértelművé tette, hogy az adósságválság rendezése későbbre tolódik – ezzel pedig még közelebb hozta a kamatvágást és a dollár leértékelődését.

– A Trump-kormányzatnak elemi érdeke – emeli ki az elemző –, hogy az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő Fed hamarosan megüresedő elnöki székébe olyan személy kerüljön, aki támogatja a kamatcsökkentési politikát. A hírek szerint Trumpnak már meg is van a jelöltje a posztra. A név hallatán azonban felrobbant a nemesfémpiac: nemcsak az arany ára szökött fel, hanem néhány nap alatt az ezüst árfolyama is történelmi rekordokat döntött.

Csatasorba álltak a jegybankok

A kaotikus jelenségeket mutató pénzpiacok arra késztetik az államok jegybankjait, hogy fokozatosan csökkentsék függésüket dollárkészleteiktől, és növeljék aranytartalékaikat, mondja a szakértő.

– Őket követik a nagy befektetési alapok, sőt a magánszemélyek is. Mindez szintén felfele hajtja az árakat, ám ez sem fékezi a felvásárlási lázat. A hivatalos statisztikák szerint tavaly a jegybankok aranyvásárlása elérte az 1100 tonnát, és idén szeptemberig már 800 tonnánál járt a felhalmozott mennyiség. Ez éves szinten annyi, mint Svájc teljes aranytartaléka.

A legnagyobb vásárlók Lengyelország, Kazahsztán, Törökország, India és Kína. Magyarország is növelte készleteit idén ősszel: aranytartalékunk mára eléri a 110 tonnát, ami kiugrónak számít XX. századi történelmünkben.

– Az aranypiac nem olyan átlátható, mint a bankszektor – világít rá Tatár Mihály –, az üzletek egy része a felszín alatt köttetik. Éppen ezért a szakemberek nem hiszik el, hogy Kína valóban csak 2300 tonna aranytartalékkal rendelkezne; a valós mennyiséget legalább ötszörösére, sőt akár tízszeresére is becsülik. A legnagyobb, 8100 tonnás aranykészletet egyébként az Egyesült Államok mondhatja magáénak a hivatalos adatok szerint.

Pilótajáték nagyban

Az aranylázat a geopolitikai változások sem hűtik, magyarázza Tatár Mihály.

– A Krím 2014-es orosz annektálásával kezdődő nyugati szankciós politika óta Oroszország nem vásárol amerikai állampapírt. Kínát pedig az áruit sújtó vámtételek haragították meg annyira, hogy drasztikusan csökkentette vásárlásait. Az orosz vagyon 2022-es zárolása komoly következményekkel járt: azóta a BRICS-országok arra törekszenek, hogy a lehető legkevesebb dolláralapú eszközt tartsanak. A globális Dél államai, látva ezeket a folyamatokat, szintén egyre kevesebb nyugati állampapírt vásárolnak, és inkább aranyba vagy más reáleszközökbe fektetnek.

A szélsebesen növekvő amerikai államadósság finanszírozása így az amerikai nagybefektetőkre és Európára hárul. Mindez egy grandiózus pilótajátékhoz teszi hasonlatossá a helyzetet.

A világkereskedelemben tapasztalható folyamatok szintén fenyegetést jelentenek a dollárra nézve: egyre többen mellőzik ügyleteikből. Egyre gyakoribb, hogy kínai jüanban, köztes devizákban, sőt egyes esetekben aranyelszámolással kereskednek. Vagyis mind több ország törekszik arra, hogy függetlenedjen a korábban hegemón szerepet betöltő dollártól. Kína és Oroszország már teljesen levált az egymás közötti árucserében a dolláralapú rendszerről, és Kína ezt a modellt lépésről lépésre kiterjeszti más kereskedelmi partnereire is.

– E folyamatokat mi Európában nem érzékeljük, hiszen a dollárrendszerben élünk – szögezi le Tatár Mihály. – Mindazonáltal hiába volna érdeke egy gyengébb fizetőeszköz, a dollár szerepének megerősítése létkérdés Trump elnök számára. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha sikerül lezárnia az orosz–ukrán háborút, és visszavezetnie Oroszországot a nyugati dominanciájú világgazdaságba. Csak ettől várhatja, hogy sikerül lassítania azokat a folyamatokat, amelyek révén a dollár fokozatosan kiszorul az ázsiai kereskedelemből. Csak így képzelhető el, hogy az Egyesült Államok aranytartalékára támaszkodva kiverekedje magát az egyébként kezelhetetlen adósságcsapdából.