Elhunyt az elefántok védelmezője
Életének nyolcvanharmadik évében elhunyt az afrikai elefántok egyik legismertebb kutatója, Iain Douglas-Hamilton. A világszerte tisztelt szakember több mint fél évszázadon át járta Afrika szavannáit, és úgy vélekedett: az elefántok sorsa pontosan mutatja, az ember mennyire hajlandó megvédeni a teremtett világot – írja megemlékezésében a Mongabay.
Iain Douglas-Hamilton Angliában született, majd az Oxfordi Egyetemen végzett zoológiai tanulmányai után huszonhárom évesen érkezett Tanzániába, a Lake Manyara Nemzeti Parkba. Itt indította el az első olyan kutatást, amely a vadon élő elefántok viselkedését vizsgálta, és itt vált számára egyértelművé, hogy az állatok megóvása nemcsak tudományos feladat, hanem számára egy életre szóló küldetés is. Kollégái felidézték, hogy órákon át képes volt csendben figyelni az állatokat, mert szerinte a hétköznapi pillanatok legalább annyit árultak el róluk, mint a látványos jelenetek.
Későbbi írásaiban egy olyan elefántról mesélt, amely rendszeresen megközelítette a járművét, majd odáig jutottak, hogy már gyalog is sétálhatott mellette, miközben gyümölcsökkel etette. Úgy fogalmazott: az állat egyszer még a borjait is odavitte hozzá, mintha be akarta volna mutatni őket.
Iain Douglas-Hamilton a hetvenes és nyolcvanas években bejárta Afrikát, és első kézből tapasztalta meg, milyen pusztítást okoz az elefántcsont-kereskedelem. Az elefántok „lemészárlásaként” írta le a látottakat, hiszen néhány évtized alatt egy-egy populáció akár a felére esett vissza a vadászok miatt. A döbbenetes számok miatt az elsők között követelte az elefántok vadászatának teljes tilalmat.
Az 1989-es nemzetközi tilalom végül az ő kitartását is tükrözte, és néhány évre reményt adott a fajt védőknek.
Munkája jóval túlmutatott az egyetemi kutatásokon. 1993-ban megalapította a Save the Elephants nevű szervezetet, amely ma is az afrikai természetvédelem egyik legfontosabb szereplője. Úttörő módon alkalmazott GPS-es nyomkövetőket, hogy feltérképezze az elefántok vándorlását és azokat a veszélyeket, amelyekkel útjuk során szembesülnek. Az így készített térképek alapján nemcsak a természetvédők, hanem a kormányok is újfajta döntéseket hoztak az elefántok védelmében.
Életművét nemzetközi díjak sora ismerte el, köztük a rangos Indianapolis Prize és a brit CBE kitüntetés. Ő azonban rendre azt mondta: a díjaknál fontosabb, hogy az elefántok túléljék a következő évszázadot. Szerinte az, hogy fennmaradnak-e, elsősorban rólunk, emberekről árulkodik.
A tiltások ellenére a kétezres évek végén ismét felerősödött az engedély nélküli vadászat, de ő bízott abban, hogy a világ képes a változásra. Különösen nagy reményt fűzött azokhoz a fiatal természetvédőkhöz, akiket a szervezetén keresztül képeztek, és ahhoz a szemléletváltáshoz, amelyet például a 2018-as kínai elefántcsont-tilalma jelzett.
Halálával a világ egy kivételes tudást és elhivatottságot képviselő szakembert veszített el – írja a lap -, de munkája tovább él: a nyomkövetős nyakörvek ma is sugároznak, és azok, akik követik ezeket a jeleket, ugyanazt a küldetést viszik tovább, amely az ő egész életét is végigkísérte.
