Meggyúlnak a lélek gyertyái

Korábban már írt a Demokrata a lengyel karácsony szép szokásairól. A gazdagon terített asztalról, a családi ostyatörésről és arról a plusztányérról, illetve terítékről, amellyel az elesetteket, a vándorokat, az otthon, azaz a „tűzhely nélküli” embertársaikat várják. Szép gesztus az is, amiről még Szalay Attilától, az ismert, de azóta elhunyt polonistától hallottunk korábban. Ez egy szalmaszál, amit a lengyelek a terített asztal tányérjai alá helyeznek, és ami a jászol szalmájára kell emlékeztesse őket.

Támasz és tartópillér

A lengyel és olasz politikával foglalkozó elemző, Rosonczy-Kovács Mihály szerint a lengyelek minden karácsonykor helyet csinálnak a szívükben a Megváltó érkezésének. Ez a legfontosabb, mert számukra ez a megváltás egyben Lengyelország megváltását jelenti.

Mindezzel együtt a lengyelek vallásosságának adatai – a világtrendnek megfelelően – negatívan alakultak. Egy országos kiterjedésű kutatás szerint az elmúlt 30 évben 90-ről 78 százalékra csökkent a hívők aránya. A nem hívőké pedig négyről 14 százalékra nőtt. A törés 2017-2018-tól érzékelhető, akkor gyorsult fel a csökkenési folyamat. A fiatalok korosztályában még nagyobb a hívők számának visszaesése. Valószínűleg ebben az új, Európában is terjedő, többek között keresztényellenes ideológiák játszhattak szerepet. Lengyelországban is érzékelhető ezeknek az ideológiáknak és létmintáknak a beszivárgása a puha hatalom csatornáin, például a tévésorozatokon, a genderpropagandán és bizonyos divatirányzatokon keresztül.

Napjainkban sok támadást kénytelen elviselni a lengyel egyház. És nem csak arról van szó, hogy a balliberális tömörülések megkezdték II. János Pál (Karol Wojtyła) emlékének és mítoszának lebontását… Vagy hogy pedofilügyek állítólagosan magas számával igyekeznek lejáratni ellenségei a lengyel egyházat. A Tusk-kormány szintet lépett, hatalmi szervei egyházi személyeket vonnak vizsgálat alá, mondvacsinált okokkal, esetenként brutális eljárások alá vetve őket. Most az a Tadeusz Rydzyk atya van soron, aki egy nemzeti és vallásos médiaplatformot irányít. Rosonczy-Kovács Mihály szerint mindennek az az alapvető oka, hogy a globalista erők a lengyel nemzeti konzervatív gondolat és eszmekör legfőbb támaszát és tartópillérét, az egyházat próbálják meggyengíteni.

Ez a folyamat már akkor megkezdődött, amikor a Jog és Igazságosság kormányzása – nem mellesleg a Covid-járvány – idején nagy demonstrációk kezdődtek Varsóban. Hamarosan megjelentek azok a valószínűleg külföldről érkező antifa csoportok is, amelyek a misék, egyházi szertartások durva megzavarására szerveztek „rohamosztagokat”, graffitikkel mázolták össze a templomok falait, vegzálták az oda érkező hívőket.

Donald Tusk pártja, a Polgári Platform bizonyos politikusai, valamint a hozzájuk kötődő médiumok korábban, amikor ellenzékben voltak, de most, Tusk liberális kormányzása idején is avítt, idejétmúlt dologként beszélnek a keresztény hitről. A liberális miniszterelnök a fiatalokat célozta meg egyházellenes politikájával, kiemelve, hogy rég eljött már az ideje egyház és állam radikális szétválasztásának. Mondja ezt annál is inkább, mert tudja, hogy a nemzeti konzervatív ellenzék nemcsak politikai, de mindenekelőtt történelmi és társadalmi kapcsolatban áll az egyházzal, hiszen a lengyelek kollektív nemzeti tudatában az egyház a mindenkori szabadságküzdelmek letéteményesének számít. Ez bőven indokolja azt, hogy miért támadja a szokottnál is keményebb módon Donald Tusk és liberális kormánya a vallást és az egyházat.

Célpont az iskola

Ha már támadás, nem éppen tehetségtelen emberekről van szó, annyiban semmiképpen sem, hogy tudják, hol kell ezt a támadást elkezdeni és kiteljesíteni. Mindenekelőtt az iskolában. Először is a hittanórák számának heti egyre való csökkentésével, illetve egy olyan, a hittant helyettesítő új tantárgy bevezetésének tervével, mint az egészségnevelés-óra. Barbara Nowacka, Tusk oktatási minisztere be is jelentette, hogy mindez azért történik, mert az „iskola nem szószék”. Az már csak hab a tortán, hogy mindemellett a genderkultúrát is be akarják csempészni az illetékesek az oktatási intézményekbe. Kimondatlanul is azt sejteti a kormány, hogy ez egyfajta uniós elvárás a „demokratikussá váló” Lengyelországgal szemben. A genderkultúráról csak annyit, hogy a 2023-as kormányváltás után ez az ideológia önálló műsort kapott az állami tévécsatornán.

A szélrózsa minden irányából érkeznek azok a hírek, amelyek Lengyelország nehéz helyzetéről tudósítanak. Rosonczy-Kovács Mihály is megemlít ezek közül jó néhányat, például a munkanélküliségi ráta, illetve az államháztartási hiány gyors emelkedését, de az államadósság növekedését is, amely két év alatt 49,6-ről közel 60 százalékra ugrott. Ez egyébként az alkotmány által megengedett maximális szint. És meg-megrázzák a lengyel társadalmat különféle botrányok is. Legutóbb például a helyreállítási források körül kirobbant korrupciós ügy. Donald Tusk úgy tett, mintha ő is nagyon fel volna háborodva, a valóságban persze mindenről tudnia kellett, hiszen a pénzelosztás a kormánykoalíció pártjait is érintette.

A közvélemény-kutatások szerint a liberális kormány rosszul teljesít, ez a megkérdezettek 42,6 százalékának véleménye. Csak a válaszadók 33,1 százaléka tartja jónak a kabinet tevékenységét, paradox módon közöttük az idősek, a 70-80 évesek vannak többségben. A fiataloknak, vagyis a 18-24 évesek korosztályának csak 23,8 százaléka mondott igent liberális kormányra.

Az utolsó kolendák

Tusk a bajok láttán most egyfajta álkonzervatív kormányzásba fogott. Nem állította ugyan le a nemzeti konzervatív politikusok és közéleti vagy egyházi személyek elleni koncepciós eljárásokat, de tiltakozott például a migrációs kvóta bevezetése ellen, miközben építi a befogadó központokat az ország adott pontjain. Vagy: megerősítette az állam keleti határkerítését és annak védelmét, de azért segíteni szeretne a migráció kapcsán bajba jutott nyugati államokon, mindenekelőtt Németországon. Ide sorolható az is, hogy Tusk háborús kárpótlást követel Németországtól, amivel a különben nemcsak orosz-, de egyben németellenes lengyel közvélemény kedvében akar járni, noha a valóságban ő maga hathatós német segítséggel lett miniszterelnök.

Donald Tusk nem számított a konzervatív jelölt, Karol Nawrocki győzelmére a tavaszi elnökválasztáson. Annyira nem, hogy erre neki és pártjának sem volt forgatókönyve. Húzni akarja az időt, felemészteni a koalíciós partnereket, megérni hivatalában a legkésőbb 2027-ben esedékes parlamenti választásokat, és egy ott aratott diadal után a mainál sokkal stabilabb kormányt felállítani.

Bár a lengyel miniszterelnök és politikai, ideológiai szövetségesei támadják az egyházat, a karácsony szent ünnepének még nem rontottak neki. A karácsony – utaltunk már rá – Lengyelország történelmi hagyományainak szerves részét képezi, átível a generációs határokon, a város-vidék közti létfelfogásbeli különbségeken is. Egyben az erős családi kötelékek szimbóluma, azok a progresszivitást követő fiatalok is tisztelik, akik elsodródtak már a hit világától. A karácsony mélyen a lengyelek tudatába égett önazonossági kód, amiről Donald Tusk is tudja, hogy nem lehet olyan egyszerűen semlegesíteni vagy eltávolítani. Nem elég hozzá a karácsonyfa geometrikus idomokká való „leegyszerűsítése”, ahogy az Brüsszelben történt…. Ehhez azoktól a halálba tartó lengyel tisztektől kellene elvenni a hősiesség mítoszát, akik kolendákat énekelnek Andrzej Wajda filmjében, a Katyńban. Nekik ez volt életük utolsó kapaszkodója.

A lengyel karácsony egyébként gyakran hoz fordulópontot a nemzet életébe. Lelki, de politikai fordulópontot is. Például a Tusk-féle liberális kormányzat első törvénytelen lépései is 2023 karácsonyára, illetve erre az ünnepkörre estek. December 20-án vették át – erőszakkal és jogellenesen – a közmédiát; több konzervatív képviselő is a tévészékházban való ellenállással és őrködéssel töltötte az ünnepet.