Az első világháborúban 1568 magyar honosságú katona kapta meg az Arany Vitézségi Érmet. Ez volt a legénységi és az altiszti állomány egyik legmagasabb kitüntetése. A magyar hadi erényeket dicséri, hogy hőseink adták az Osztrák-Magyar Monarchia összes ezen elismerést megkapó kitüntetettjének 33 százalékát, messze felülmúlva nemzetünknek a közép-európai birodalomban elfoglalt számarányát. Nekik állít méltó emléket a Nagy Háború végének centenáriumára megjelent új kötetében Maruzs Roland alezredes.

Virtus dolgában töretlen – Arany Vitézségi Éremmel kitüntetett katonáink az első világháborúban című műve bevezetőjében a hadtörténész így fogalmaz: „A könyvet ajánlom figyelmébe mindazoknak, akik hisznek abban, hogy szükség van a katonahősök emlékének megőrzésére, hisznek abban, hogy a hőstettek nem öncélúak, és a pillanatnyi történésen túl sokkal nagyobb a jelentőségük. Nagyobb, mert a hősök emléke a nemzet kollektív tudatában él tovább, erősíti azt és példát mutat az utódoknak helytállásból, bajtársiasságból, küzdeni akarásból és hazaszeretetből.”

– Még ma is bátorság kell a magyar történelem hőseinek méltatásához – fogalmazott a kötet szerdai bemutatóján az est házigazdájaként dr. Bozsonyi Károly, a Károli Gáspár Református Egyetem rektorhelyettese. Schmittné Makray Katalin arról beszélt, hogy katonacsaládban nőtt fel, édesapja és nagyapja egyaránt ludovikás tiszt volt, ezért megtisztelő, hogy a Ludovika Zászlóalj zászlóanyájának kérte fel a bemutatón jelen lévő Hende Csaba akkori honvédelmi miniszter. Katalin asszony Maruzs Rolandot méltatva kiemelte a bajtársiasságot, melyet a szerző a hősi halottak felé is tanúsít.

Az esten, amelyet a Katona János alezredes, karmester vezényelte Veszprémi Légierő Zenekar által előadott korabeli indulók és más katonadalok tettek emelkedetté, Illésfalvi Péter hadtörténész föltette a kérdést: vajon ismerik-e a mai honvédek alakulataik egykori hőseinek nevét, haditetteit? Az elmúlt évtizedeknek köszönhetően vélhetően aligha, ezért a kötet egyik nagy erénye, hogy példaképeket állít eléjük.

Maruzs Roland alezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa kétségtelenül hatalmas munkát végzett. A kötetből kiderül, hogy az Arany Vitézségi Érmet II. József alapította, és azt 1918 végéig adományozták. A hadtörténész három éven keresztül kutatta az elérhető levéltári forrásokat, illetve a témában korábban megjelent irodalmat, különös tekintettel Jörg Christian Steiner osztrák hadtörténész munkájára, aki a Monarchia mind a 4738 Arany Vitézségi Érmes katonáját felsorolta. Mint mondta, nehezítette a dolgot, hogy a Monarchia korabeli irataiban ritkán tüntették fel a nemzetiséget, így jobbára a nevekből, a születési és az illetékességi helyekből lehetett kiindulni a kutatás során. Így állt össze végül az 1568 magyar hős névsora.

Maruzs Roland könyvéből azt is megtudja az olvasó, hogy az Arany Vitézségi Érmet nem osztogatták könnyen, azt bizony valóban bravúros, hősies cselekedettel lehetett kiérdemelni. A felterjesztés menetét akkurátusan szabályozták, a formanyomtatvány a kitüntetésre javasolt személyes és katonai adatait, továbbá a hőstett tanúkkal és a parancsnok aláírásával hitelesített részletes jegyzőkönyvi leírását. A soproni B.H.N. Kft. által gondozott, több mint 400 oldalas, reprezentatív külcsínű munka tartalmazza mind az 1568 magyar hős nevét, alapvető adatait, többüknél a fegyvertény részletes leírását. 203 kitüntetett fényképe is látható a könyvben, melyet mintegy 30 korabeli dokumentum és egyéb fotó is gazdagít.

Különösen értékes dokumentumai a kötetnek azok a személyes beszámolók, melyeket a kiállításra készülő Hadtörténeti Múzeum 1942 tavaszi felhívására beküldött több mint 200 levélből válogatott a szerző. Az orosz fronton 1916-ban egyetlen páncélozatlan géppuskával másodmagával az ellenségnek 600 főnyi véres veszteséget okozó és 52 foglyot ejtő, 1893-ban született, a Nagy Háború után rokkantsága miatt győri szállodaportásként tengődő vitéz Kállay Ferenc népfelkelő szakaszvezető például így írt 1942-ben: „Nem alkuszom meg velük, hanem tekintet nélkül anyagi érdekeimre, a polgári élet frontján is izzó gyűlölettel üldözöm Hazám és Nemzetem minden ellenségét.”

Dr. vitéz Házi Jenő, 1942-ben Sopron város főlevéltárosa, a Magyar Tudományos Akadémia tagja pedig e levél kíséretében küldte el fényképét a Hadtörténeti Múzeumnak: „Abban az időben még nem voltam sem doctor philosophiae, sem vitéz és akadémikus stb., mint most, de nem is őszültem és kopaszodtam, mint most. Sok mindenben megváltozhattam azóta, de egy bizonyos, hogy virtus dolgában még töretlen vagyok!”

Maruzs Roland alezredes új kötetében folytatta a méltó emlékállítást a magyar katonahősöknek, és nem titok, hogy a hadtörténész már gyűjti az anyagot a tervbe vett második, bővített, pontosított kiadáshoz.