Minden benne volt a pakliban

Hátrányból fordítva győzött és lett immár másodjára világbajnok Bácsi Péter. A kötöttfogású birkózóval a döntő mérkőzés pillanatairól, a magyar közönség erejéről, valamint politikai pályafutásáról beszélgettünk.

Fotó: T. Szántó György/Demokrata

– A 2013-as budapesti világbajnokságon térdsérülés miatt nem léphetett szőnyegre. Mit szólt, amikor kiderült, hogy az idei vébének is a magyar főváros adhat otthont?

– Nem hittem, hogy ilyen rövid időn belül újra nekünk ítélik a rendezés jogát, és lesz egy olyan hazai világverseny, amin én is indulhatok. Az igazat megvallva azonban nem lepődtem meg, hogy ismét minket választottak házigazdának, hiszen a magyar birkózásnak a rendezvényszervezés terén is komoly hagyományai vannak. A riói olimpia számomra nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, az ötkarikás játékok végeztével az is megfordult a fejemben, hogy abbahagyom a versenyzést, ám amikor biztossá vált, hogy 2018-ban megint Magyarországon mérkőzhetnek meg a földkerekség legjobb birkózói, Sike András edzőmmel elhatároztuk, hogy az előttünk álló két év során mindent megteszünk majd annak érdekében, hogy ott lehessek a vébén.

– Most, hogy második világbajnoki címét is megszerezte, adott a kérdés: ez vagy a négy évvel ezelőtt nyert aranyérme áll közelebb a szívéhez?

– A taskenti bajnokság azért maradandó élmény, mert az volt az első alkalom, hogy a világbajnokság dobogójának tetejére állhattam. Budapesten viszont hazai közönség előtt léphettem szőnyegre, ami pluszenergiákat szabadított fel bennem. Páratlan hangulat volt az arénában, még az olimpiákon sem tapasztaltam hasonlót. Több ezer magyar szurkolt a lelátókról, ami óriási motivációt jelentett. Vitathatatlan tehát, hogy a mérleg nyelve a most megszerzett arany felé billen.

– 2014-ben még 80 kilogrammos súlykategóriában versenyezett, most, a januárban bevezetett új szabályok következtében 82-ben indult. Mit jelentett ez a két kiló plusz?

– Először is változott egy hangyányit a mezőny: volt, aki visszafogyott 85 kilóról, mások felhíztak 75-ről. Számomra kifejezetten jól jött ez a változás, mivel a szabálymódosítások előtti időben már meglehetősen nehezemre esett a koplalás, problémás volt 80 kilóra fogynom. Ugyanakkor, míg korábban a versenyt megelőző napon, most a kétnapos lebonyolítási rendszer miatt a meccsek reggelén történt a mérlegelés, ami némi nehézséget okozott, hiszen kétszer is meg kellett gondolnom, mit és mennyit eszem előző este.

– Milyen reményekkel vágott neki a világbajnokságnak?

– Néhány héttel a vébé előtt meghúzódott egy kicsit az oldalam, ezért egy hét kényszerpihenőt tartottam. Nagyon bosszantott a kihagyás, mivel nem tudtam gyakorolni az úgynevezett partert, ami januárban került vissza a kötöttfogású szakágba. Azt hiszem, ez meg is látszott a teljesítményemen, az elődöntőig ugyanis nem nagyon tudtam lenti akciót végrehajtani, minimális, 2-1-es győzelmeket arattam. Nem csoda, hogy kételyeim adódtak azzal kapcsolatban, elég lesz-e a hatékonyság a végső sikerhez. Szerencsére a közönség biztatása megtette hatását.

– Sike András közvetlenül a vébé előtt egy nyilatkozatában azt mondta, ön a szíve csücske…

– Inkább a bajnokság után mondhatta, nem?

– Ne szerénykedjen!

– Sosem volt titok, hogy én vagyok a kedvence. De birkózóberkeken belül azt hiszem, nem is csodálkozik ezen senki. Gyerekkorom óta ő az edzőm, közel húsz éve dolgozunk együtt, mióta szövetségi kapitány, mindennap ő irányítja a munkámat. Egyik sportágban sem gyakori, hogy egy edző utánpótláskortól kezdve végigkísérje tanítványa karrierjét.

– Ez a különleges státusz nem jelent terhet az ön számára?

– Nem feltétlenül, mindenki tisztában van azzal, hogy kik az esélyesek egy adott versenyen. Biztos, hogy Sike András jó eredményt várt tőlem, de tudta, hogy minden benne van a pakliban. A birkózók tisztában vannak vele, hogy a sikerhez egy adag szerencse is kell, nem mindegy, hogy melyik lábbal kel föl az ember.

– Török ellenfeléről nem sokat tudunk. Ismerték egymást az összecsapás előtt?

– Birkóztam már vele többször is, volt, hogy ő nyert, volt, hogy én. Bevallom, nem ő a szívem csücske. Nem a mumusom, nem gondoltam róla sosem, hogy verhetetlen, csak nem szeretem azt a stílust, amit képvisel. Amikor először találkozunk, a tíz ujjamból nyolcat kitört. Meglepetésemre most, a döntőben nem szabálytalankodott, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy az új előírások szerint a fejelésért, az ütésért, a mez rángatásáért és az ujjtörésért is karikás intés jár, az ellenfélnek pedig két pont.

– Hogyan készült ellene?

– A döntő napján volt időm elemezni a technikáját. Elterveztem, hogy lentről, pörgetéssel próbálkozom majd, hiszen láttam, hogy korábban az Európa- és világbajnok örmény sem tudta megemelni. Az utolsó pillanatban hajtottam végre sikeres akciót, ha akkor nem sikerül, minden bizonnyal elúszik a meccs.

– A nap folyamán többször is sikerült hátrányból fordítani. Edzésen van lehetőség arra, hogy gyakorolják, hogyan lehet előnyt kovácsolni egy ilyen szorult helyzetben?

– Próbálkozunk olykor versenykörülményeket teremteni és úgynevezett kontrollmeccseket vívni, de így sem lehet olyan élethű szituációt és hangulatot előidézni, mint amilyen a Papp László Sportarénában volt. Az egészen más. Ott egyszerűen azt éreztem, hogy nem kaphatok ki.

– Sokan azt vallják, hogy a világbajnoki arany a csúcsok csúcsa, nem az olimpiai…

– Én is azt gondolom, hogy egy vb-címet sokszor nehezebb megszerezni, de a magyar nemzet olimpiacentrikus, nálunk az ötkarikás játékokon megszerzett arany számít egy sportkarrier koronájának. A 2012-es londoni olimpián az első mérkőzésem után egy csúnya sérülés miatt fel kellett adnom a versenyt, ami óriási csapás volt számomra. Sajnos az­óta is hatalmas hiányérzet van bennem, a két olimpiai ötödik hely és a világbajnoki aranyérmek sem vigasztalnak.

– Közvetlenül a vébé után azt mondta, még nem hajlandó a jövővel foglalkozni. Változott az álláspontja?

– Igen, van egy orgonafám, ami két hónapja arra vár, hogy elültessem…

– De komolyan! Szoríthatunk még önért nagy világversenyeken?

– Távol a családtól nagyon nehéz volt a világbajnokságra való felkészülés, főleg a vége esett nehezemre. A döntő előtti este fölhívott a párom, odaadta a telefont a nagyobbik fiamnak, aki zokogni kezdett a telefonban, hogy velem szeretne aludni. Borzasztó tehetetlennek éreztem magam. Emellett az is tény, hogy évek óta fáj valamelyik testrészem, szinte nincs olyan ízületem, ami ne lett volna megműtve, volt egy nyaki gerincsérvem is, amiről nem tudom, milyen állapotban van. Mindezek ellenére biztos, hogy folytatom a birkózást, de hogy milyen célt tűzök ki magam elé, azt jelen pillanatban nem tudom. Az olimpia még nagyon messze van. Egyelőre örülök, hogy véget ért a világbajnokság, hamarosan elkezdek edzegetni, lassacskán pedig szeretném bepótolni mindazt, amit az élsport miatt eddig háttérbe kellett szorítanom.

– Mivel foglalkozna, ha búcsút intene a versenyeknek?

– Eszem ágában sincs teljesen elszakadni a sporttól. Januárban államvizsgázom a Testnevelési Egyetem sportszervező szakán. Ha sikerül nyelvvizsgát tennem és kézhez kapom a diplomámat, ezen a területen szeretnék elhelyezkedni, ugyanakkor az edzősködés is érdekel.

– Gyálon önkormányzati képviselőként is tevékenykedik, a Fidesz–KDNP színeiben.

– A települést a rendszerváltozás óta a jelenlegi kormánypárt polgármestere vezeti, méghozzá elég sikeresen, a város folyamatosan fejlődik. Amikor a helyi országgyűlési képviselő, Pánczél Károly helye összeférhetetlenség miatt megüresedett, felkértek, hogy induljak az időközi választáson. Így kerültem a testületbe és a sportbizottságba. Szerencsére a gyáli sportélet jó úton halad, komoly fejlesztések valósultak meg az elmúlt időszakban: tanuszoda, sportcsarnok épült, egy szabadtéri sportpálya pedig jelenleg is készül.

– Az országos politika nem vonzza?

– Gyálon sem a politizálás vonz, hanem a helyi sportélet felpezsdítése. Szerencsére mindenki tudja rólam, hogy képviselőként ez az elsődleges szándékom, ezért nem érnek támadások amiatt, hogy nyíltan elköteleződtem egy politikai párt mellett.

– Az elmúlt tíz évben soha nem látott mennyiségű pénz áramlott a kiemelt sportágakba. A birkózósport is profitál ebből?

– A világbajnokság eredménye önmagáért beszél, ahogy az is, hogy akik jól teljesítettek, most először pénzjutalomban részesültek. Egyértelmű, hogy ma sokkal jobb körülmények között tudunk készülni, mint egy évtizeddel ezelőtt. A Körcsarnokban például a korábbi három helyett hat szőnyegen tréningezünk. A mátraházi edzőtábort szépen felújították, a tatai sem rossz, de ott még vannak megoldandó feladatok. Izgatottan várjuk, hogy elkészüljön a Kozma István Birkózó Akadémia, azt hiszem, az lesz az eddigi fejlesztések csúcspontja, ott már profi állapotok várják majd a jelenlegi olimpikonokat és a jövő generációit.