Megkezdődhet Budapest első Makovecz-templomának építése, melynek alapkövét szeptember végén tették le a pesterzsébeti Mátyás király téren. Az épület vázlatát Makovecz Imre még maga rajzolta meg, de a terveket a mester váratlan halála miatt tanítványa, Dósa Papp Tamás készítette el. Az építésszel mások mellett a templomépítés szimbolikus voltáról és az eszményi közösség fontosságáról beszélgettünk.

– Bár a Szabó-telepi Református Egyházközség már 2011 tavaszán felkereste Makovecz Imrét, hogy tervezzen a gyülekezetnek templomot, a tényleges munka csak 2013-ban, azaz két évvel a mester halála után kezdődhetett el. A végleges terveket Makovecz vázlatai­nak felhasználásával ugyan, de mégis önnek kellett elkészítenie. Mekkora felelősséget jelentett mindez?

– 2003-ban kerültem a Kecske utcába, és 2006-tól Makovecz Imre közvetlen munkatársaként dolgoztam egészen a haláláig. A mester munkamódszere a következő volt: elkészítette a vázlatokat, utána mi, a tanítványai megkaptuk a munkát azzal, hogy folytassuk. Persze, ahogyan készültek a tervek, folyamatosan egyeztettünk vele. 2011-ben a Szabó-telepi Református Egyházközség, Földesi Gyula országgyűlési képviselő javaslatára, úgy döntött, hogy nem a már meglévő, omladozó imaházukat újítják fel, hanem annak közelében, egy üres telekre új templomot építenek. Ekkor keresték fel Makovecz Imrét, aki néhány beszélgetés után és egy helyszíni bejárást követően rajzolt egy A/3-as méretű vázlatot, amelyet úgy adott oda nekem, hogy „fiacska, nem tudom, hogy mire várnak, de beszélj velük, és csináld meg”. Gyorsan kiderült, hogy a telket egyelőre csak kijelölték, de még nem alakították ki. Többször beszéltünk funkcionális kérdésekről, a változtatni szükséges részletekről, de a szabályozási tervet és a telek kialakítását követő tervezési megbízást a mester már nem érhette meg. Óriási volt tehát a felelősség, mert nemcsak Makovecz Imre vázlatainak, de a gyülekezet igényeinek is meg kellett felelnem. A kész tervbe így óhatatlanul is beletettem több olyan dolgot, amelyeket Makovecz Imre lehet, hogy jóváhagyott volna, de megmutatni már nem tudtam neki.

– Mint például?

– A református templom nem egyetlen liturgikus térből áll. Helye kell legyen az istentiszteletnek, a bibliaórának, a szeretetvendégségnek, az ifjúsági alkalmaknak, a kulturális programoknak, és itt kapcsolódik hozzá lelkészlakás is. Ez utóbbi koncepció szintjén az eredeti terven is szerepelt, de a templomtér és a gyülekezeti termek kialakítását nem határoztuk meg rajzban, annak minden vonalát nekem kellett meghúznom. Nagyon nehéz volt úgy, hogy nem tudtam bevinni a mesterhez, és megkérdezni, hogy jó lesz-e így. Az eredeti vázlaton a legkidolgozottabb részlet a templomtorony volt, amelyet pontosan harmincméteresre szerkesztettem, így sokak szerint a terveken sokkal karcsúbbnak tűnik, mint Makovecz Imre vázlatán. Ám az, hogy melyik az a pont, ahonnan éppen szemből láthatjuk a templomot, csak akkor derült ki, miután kijelöltük az épület végleges helyét. Mindezt én már nemcsak a helyszínen, de 3D-ben is megnézhettem a tervezőasztalon, így tudtam, mekkorák lesznek a rövidülések. Vagyis a templom előtti térről, szemmagasságból a templomtorony pontosan olyannak látszik majd, mint amilyen a vázlaton. Végeredményben azt hiszem, hogy a kész tervek és az eredeti vázlat büszkén vállalható egységet képez, hiszen nem mondtam ellent a mester egyetlen vonalának sem, a további lépéseket pedig a megbeszéltekre támaszkodva tettem meg.

– Mi az, amire egy templom tervezésekor különösen figyelnie kell egy építésznek? Minek vagy kinek kell megfelelnie?

– Makovecz Imre mindig azt az egy épületet szerette volna megépíteni, amely az emberiség kezdete előtt állt már a világban. Ennek a templomnak is az volt az alapgondolata, hogy olyannak kell lennie, mintha az alja a földből nőne ki, a teteje pedig az égből ereszkedne alá. A református templomoknál különösen fontos a természetesség és a tisztaság, ezért kevés anyagot használtam, és a természetes megvilágítást emeltem ki. Egyetlen áramló tető határozza meg az egész épületet. Kívülről úgy tűnik, hogy fala sincs, csak egy ablaksor a tető alatt, tehát szinte valóban a földből nő ki. Ha megkérdezem, hogy miből van egy épület, a legtöbben kapásból rávágják, hogy téglából, esetleg kőből, fából. Vagyis anyagból. De ez csak az egyik megközelítés. Az anyag csak határol, az épületben terek vannak, és a legfontosabbak azok az emberek, akik ezeket használják.

– Vagyis jelen esetben a református gyülekezet.

– Igen. Hiszen az építészet nem öncélú. A közösség az első és a legfontosabb, hiszen ők fogják működtetni, és ők teszik valódi hellyé, élővé a teret. Mivel egy református templomban az ige és az igehirdető szava van a középpontban, a belső kialakítását úgy kellett megfogalmaznom, hogy minden ezt szolgálja, efelé forduljon.

– Ráadásul azzal, hogy ez lesz Budapest első Makovecz-temploma, jóval túlmutat a gyülekezet határain is. Nem beszélve arról, hogy a XXI. századi Euró­pában keresztény templomot építeni lassan kuriózumnak számít, már-már szimbólumértékkel bír.

– Ráadásul úgy, hogy a templom megvalósulását egy kormányhatározat is segíti, hiszen Makovecz Imre életművét a kormány olyan kulturális és nemzeti értéknek tartja, melynek megóvása és gondozása kiemelkedően fontos állami feladat. Az ilyen irányú elkötelezettség nagyon ritka és nem is tudom, van-e egyáltalán bárhol a világon. Ahhoz azonban, hogy ez a templom felépülhessen, ennél mégis sokkal több hozzáadott érték kell. Szükség volt Földesi Gyulára, de ugyanígy Bagdy Emőke professzor asszonyra, aki gyűjtést rendezett a templom javára, és persze mindenekelőtt a gyülekezetre. Most rajtuk van a legnagyobb nyomás, hiszen végül is nekik kell felépíteniük. Ez borzasztóan nehéz. De olyan pluszenergiák összpontosulnak itt, hogy biztos vagyok benne, meg fog valósulni.

– Vagyis egy cél eléréséhez, egy templom felépítéséhez nem az egyes emberek, hanem a közös szándék és akarat a legfontosabb?

– A közösségekben rejlő erő újra előtérbe fog kerülni. A templomépítésnél pedig éppen ez az erő mutatkozik meg. A szentföldi magyar ásatások egyik munkatársaként jó néhányszor jártam a Holt-tenger keleti partján, Jordániában, és dolgoztam Machaerus várának, Nagy Heródes egyik erődített palotájának feltárásában – itt fejezték le Keresztelő Szent Jánost. Nagyon pici résen keresztül, de beleláthattam egy olyan istenfélő, zárt közösségbe, ahol minden mindennel egységet képez, és ahol az emberek nap mint nap megélik a hitüket. Több olyan közösségi erőre, ha úgy tetszik, erőtérre rácsodálkozhattam, amilyet a mai Európánkban csak felületesen működtetünk. Maholnap, amikor Európa újra találkozik és kulturális értelemben megmérettetni kényszeríti magát az iszlámmal, a templomépítés valóban úgy tűnhet, hogy túlmutat önmagán. A legfontosabb azonban az, hogy a mi egyénieskedő világunkban is élnek és adott esetben kivirágoznak közösségek. És az, hogy kitartóan törekszünk olyan eszményi együttlétet alkotni, ahol az egyén nem elvész, hanem kiteljesedik.