A hazai boszorkányhiedelmek nagykönyve
A veszélyes adománytól a szívbe szúrt karóig
A magyar néphit boszorkánya egyszerre ember és démonikus alak, ártó lény és mágikus tudás birtokosa – a Maleficiarium Hungaricum című kötet pedig mintegy háromszáz oldalon át mutatja be ezt a sötét, mégis izgalmas figurát. A Bestiarium Hungaricum folytatásaként megjelent, gazdagon illusztrált munka meséket és hiedelemszövegeket is közöl, és alkalmas rá, hogy új fényben láttassa a hazai néphagyomány népszerű alakját.
A téma iránt érdeklődők emlékezhetnek rá, hogy a Magyar Zoltán által írt, Németh Gyula és P. Szathmáry István által illusztrált Bestiarium Hungaricum – Csodás lények és teremtmények a magyar néphagyományban a 2023-as év egyik legjobbja volt a néprajzi könyvek kategóriájában. És idén ősszel napvilágot látott e munka folytatása, a szintén az említett trió által jegyzett és a Cser kiadó által megjelentetett Magyar boszorkánykönyv – Maleficiarium Hungaricum.
Az igényes kiállítású, számos látványos illusztrációval is ellátott kötet csaknem háromszáz oldalon keresztül taglalja, mit érdemes tudni a hazai néphagyomány legnépszerűbb alakjáról. Mert amint arra Magyar Zoltán egy helyütt rámutat, a magyar folklór egyedülálló sajátossága az európai hiedelemvilágon belül, hogy kiemelkedően magas benne – ötven százalék feletti! – a természetfeletti tudású és képességű emberek aránya. E mondák többsége pedig boszorkányokról vagy annak mondott személyekről szól.
De tulajdonképpen ki is a boszorkány? A könyv szerint megnevezése ótörök eredetű, és az alapjául szolgáló „bastiryan”, „basyrian” szó azt jelenti: „nyomó” vagy „aki nyom”. Vagyis: e figura „olyan negatív hiedelemalak, amely a néphitben sajátos, kettős lény: elsődlegesen egy paraszti társadalomban élő, ártó szándékú ember (aki rendelkezik bizonyos mágikus tudással és természetfeletti képességgel), esetenként azonban démonikus lényként is megjelenhet”.
Az olvasó arra a kérdésre is választ kap, hogy mi a boszorkányság eredete, vagyis hogy kitől származik a boszorkányok által birtokolt földöntúli képesség. A keleti magyar nyelvterületen – a székelyek és csángók körében – például úgy tartja a hagyomány, hogy annak forrása a keresztjét cipelő vagy rajta függő Jézus. Tőle kéri egy vagy több asszony – egyes változatokban a kendőjét nyújt Veronika –: tegye lehetővé számukra, hogy olyan dolgokat művelhessenek e világon, amikre közönséges ember nem képes. Jézus figyelmezteti a hozzá fordulót vagy fordulókat: e természetfeletti hatalom birtokában, e képességek gyakorlásával nem juthatnak be a mennybe, gondolják hát meg, mit kívánnak. Ám az asszonyok kitartanak a kérésük mellett, így megkapják, amire vágytak.
Persze a boszorkány nem hétköznapi módon tesz szert a tudományára. Ehhez bátorságpróbát kell kiállnia – leggyakrabban éjfélkor, a keresztúton. Ha nem rémül meg, és teljesíti mindazt, amit feladatul szabtak számára – például: menjen ki a temetőbe, kilenc sírról hozzon földet, de közben egyszer se nézzen hátra, még akkor se, ha tüzes kerék gurul utána a hantok között –, birtokolhatja a tudást.
Amellyel aztán szokatlan, furcsa, megbotránkoztató dolgokat művelhet, például a levegőbe emelkedhet. A repüléshez különböző tárgyakat használhat – leggyakrabban seprűt, de kendertilót, hordót, lapátot is –, bár az a hiedelem sem ritka, hogy fekete macska hátán utazik a magasban, vagy megnyergelt embert használ e célra.
Ha a boszorkány károkozó tevékenységéről van szó, talán a tej megrontása, elapasztása szerepel az első helyen. A magyar néphit szerint ugyanis a boszorkány képes a tehén, kecske vagy bivaly hozamának egy részét megszerezni. Ehhez egyes szövegek szerint „csak” annyit kell tennie, hogy a mezőn vagy a legelőn járva összegyűjti a hajnali harmatot, és a kiszemelt állat takarmányába keveri. De azzal is hatalmába kerítheti az állatot, ha kihúzza egy szőrszálát, vagy elemel egy szalmaszálat az istállóból. E hiedelem jól mutatja, hogy a falusi gazdaságok mennyire érzékenyek voltak az őket ért veszteségre, és hogy azokban, akik megkárosítva érezték magukat, milyen erősen élt a vágy, hogy találjanak valakit, akit bűnösnek kiálthatnak ki…
De nemcsak a tej kerülhetett veszélybe, hanem például a férfiemberek éjszakai nyugalma is. Széles körben elterjedt hiedelem, hogy egyes asszonyok az éj sötétjében a férfiak mellére telepednek, és megnyomják, légzési nehézséget és egyéb kellemetlenségeket okozva. A „boszorkány” szó fentebb említett, eredeti jelentése e nyilvánvaló szexuális elfoglaltságra utal… A szóban forgó asszony ilyenkor testi valójában jelenik meg, elfedett arccal, hogy áldozata ne láthassa meg a vonásait.
A boszorkány felismerésében a magyar néphit szerint a lucaszéknek nevezett, mágikus bútordarabnak van a legfontosabb szerepe. Ha egy ember Luca napján (vagyis december 13-án) nekilát széket készíteni, és szentestéig (vagyis december 24-ig) elkészül vele, jól teszi, ha magával viszi a templomba, az éjféli misére. Ha ugyanis azon ül, úrfelmutatáskor megláthatja, hogy a szertartáson jelen lévők közül kik boszorkányok. Ezt a fejükön meredező, mások számára láthatatlan szarvak árulják el a szék készítőjének, aki persze sokat kockáztat e kíváncsiskodással: ha a boszorkányok mise után rátalálnak, mielőtt elérné a keresztutat, alaposan helybenhagyhatják. A szék készítője úgy óvhatja meg legbiztosabban a testi épségét, hogy a hazafelé vezető úton mákot szór maga után a földre. A boszorkányok ugyanis csak akkor haladhatnak tovább a nyomában, ha valamennyi szemet felszedik.
A boszorkány az után távozhat az élők sorából, miután tudományát átadta egy általa erre alkalmasnak ítélt személynek – ám nincs szép halála. Egyes szövegek szerint olyan hosszú agónia vár rá, hogy kirohad alóla a szalma, mások úgy tartják, hogy elgyengült testét férgek kezdik falni. Halálának beálltát az jelzi, hogy házának konyhájában megmozdulnak a sajtok, és ágyánál tisztátalan állatok – kígyó, béka, fekete macska – kezdenek gyülekezni. Talán említenünk sem kell: a tejboszorkány testéből ilyenkor tej szivárog…
Egy boszorkány még halála után is képes ártani, kárt okozni. Ha nem a szükséges óvintézkedések közepette helyezik a földbe, visszatérhet, és természeti csapást – aszályt vagy árvizet – hozhat a falura és közösségére. Elhárítására általában hasonló praktikák szolgálnak, mint a vámpírok esetében: fel kell nyitni a sírját, és a koporsóban hasára fordítani a tetemét. A legcélravezetőbb azonban az, ha kihegyezett karót, tüzes vasnyársat vagy hosszú tűt szúrnak a szívébe, ezek után nem jár vissza többé.
Vagyis: a Magyar boszorkánykönyv – Maleficiarium Hungaricum számos érdekességet kínáló, izgalmas munka, amely nemcsak elemzést közöl, de meséket és hiedelemszövegeket is, hogy minél pontosabb és sokszínűbb képet rajzoljon a hazai folklór leggyakoribb alakjáról. A kötetnek jó esélye van rá, hogy – előzményéhez, a Bestiarium Hungaricumhoz hasonlóan – eljusson a szélesebb közönséghez, és megismertesse az olvasókkal a boszorkányokkal kapcsolatos hiedelmeket, valamint a tömegkultúrában igencsak népszerű boszorkányábrázolások hátterét!
