Meghalt Chris Rea
74 éves korában meghalt Chris Rea brit énekes-zeneszerző – közölte családja szóvivője a BBC-vel.74 éves korában elhunyt Chris Rea, aki a Driving Home for Christmas című szerzeményéről vált a leginkább ismertté. A BBC cikke szerint családja szóvivője jelentette be a szomorú hírt:
Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy elhunyt szeretett Chrisünk. Egy rövid lefolyású betegség következtében a mai napon hunyt el a kórházban a családja körében.
Mint ismert, az ír–olasz származású Chris Rea Middlesbrough-ben született 1951-ben, és több mint öt évtizedet ölelt fel a pályafutása. Az 1970-es években kezdett foglalkozni a zenével, és gyorsan megtalálta saját útját. Rekedtes, melankolikus énekhangja és jellegzetes gitárjátéka már a kezdetekkor megkülönböztette kortársaitól. A Magdelene és a Beautiful Losers együttes tagja is volt, majd 1976-tól szólóban próbálkozott. Debütáló albuma, a Whatever Happened To Benny Santini? 1978-ban jelent meg – a cím a lemezkiadó által neki javasolt színpadi névhez kapcsolódott, a Fool (If You Think It’s Over) című dala pedig Grammy-díjra is jelölést kapott – írja az Index.
Igazi sikereit viszont az 1980-as években aratta olyan albumaival, mint a The Road to Hell (1989) és az Auberge (1991), amelyekkel kritikai elismerést is kivívott. Dalaiban visszatérő motívumként szerepel a vezetés, autózás – mivel nagy rajongója volt a kocsiknak –, a magány és az emberi kapcsolatok törékenysége.
Nem hódolt be a popiparnak
A zenész – akit stílusa miatt az angol Bruce Springsteennek is neveznek – több mint húsz stúdióalbumot jelentetett meg, és olyan slágereket írt, amelyek generációk számára váltak klasszikussá. Különösen emlékezetes maradt az előbbiekben is említett, először 1986-ban kiadott Driving Home for Christmas, amely az ünnepi időszak egyik kedvenc dalává nőtte ki magát, és évről évre visszatér a rádiók repertoárjába. A dalt egyébként egy személyes élmény ihlette, de mára sokak számára az otthon, a hazatérés szimbóluma lett.
