Fotó: Frederic Legrand – COMEO/Shutterstock.com (archív)
Hirdetés

De aligha fog ilyet mondani, a hála egyébként sem politikai kategória a közhely szerint. A lényeg, hogy nemrég azt mondta, meg kell találni a módját, hogy az európai országok közvetlenül tudjanak tárgyalni Oroszországgal; erről a Kárpáthír számolt be az RBC-Ukraine nyomán.

Jó reggelt kívánunk innen is az álomszuszék Macronnak, persze jobb későn, mint soha.

Mindenesetre Orbán Viktor 2022 februárja óta ezzel gyomrozza a dicstelen brüsszeli kompániát, eddig hiába. Most úgy tűnik, miután Vlagyimir Putyin orosz államfő is megüzente, hogy ideje volna visszatérni az egyébként magától értetődő tárgyalásokhoz, az Élysée-palota bonvivánja hajszállal kibeszélve az egy hangon vonyító brüsszeli falkából megpróbál kezdeményezően fellépni, óvatosan változtatva eddigi keménykedő pozícióján. Hogy talán-talán több esze van, mint Merznek, az sms-es vakcinanepper Ursula néninek meg nagy-nagy háborúról álmodozó angoloknak, azt az is jelezte, hogy hirtelen feladva addigi állápontját azok mellé állt, akik ellenezték a befagyasztott orosz vagyon elrablását.

Lehet, hogy valaki gyorstalpalón továbbképezte Marcont Napóleonból,

és be kellett lássa, hogy ha a minden tekintetben sokkal magasabb színvonalat képviselő korzikai kalandorcsászárnak nem sikerült elfoglalnia Oroszországot, akkor a gyászos brüsszelita bagázsnak sem fog sikerülni Ursulával meg szegény Kaja Kallasszal.