A családja azt hitte, elhamvasztották – hogyan került a koponyája egy szakadékba?
Megdöbbentő bűncselekmény rázta meg az amerikai közvéleményt, miután több mint húsz év elteltével fény derült egy titokzatos és kegyeletsértő eset hátterére. Egy Minnesota állambéli férfit, Benjamin Carl Hansont azzal vádolnak, hogy köze van olyan emberi maradványokhoz, amelyeket még 2002-ben találtak meg egy Wisconsin állambéli szakadékban, egy cserkésztábor közelében. A most 57 éves Benjamin Carl Hanson a kétezres évek elején egy temetkezési vállalkozásnál dolgozott, és a hatóságok holttest elrejtésével, valamint jelentős értékben elkövetett lopással vádolják.
A nyomozás során már korábban kiderült, hogy az emberi maradványok Alyce Catharina Petersoné voltak, aki 92 éves korában, 2001 júliusában hunyt el. A St. Croix megyei seriff hivatalának tájékoztatása szerint
a nőt halála után a minnesotai Maplewoodban elvileg elhamvasztották, a családja pedig meg is kapta a hamvait.
2002 októberében aztán egy kiránduláson résztvevő cserkészcsapat szemeteszsákokba rejtett emberi maradványokat talált a wisconsini Somerset község közelében. Bár a rendőrséget azonnal értesítették, az akkori DNS-vizsgálatok nem vezettek eredményre, így az ügy évtizedekre elakadt.
Az áttörést a technológia fejlődése hozta el: 2021 februárjában a koponyát egy kaliforniai laboratóriumba küldték egy speciális DNS-vizsgálatra. A szakértőknek végül ezek segítségével sikerült azonosítaniuk Alyce Catharina Petersont, ami a nyomozókat is megdöbbentette.
„Ez az első alkalom, hogy egy azonosítatlan holttestet olyan személyként azonosítottunk, akinek volt halotti anyakönyvi kivonata, és akit hivatalosan már elhamvasztottak” – mondta Eric Hendershott, a DNS-vizsgálatok egyik vezetője.
A maradványok sorsa sokkolta a családot, de legalább végre tudják, mi történt a szerettük maradványaival – írja az Independent.
A gyanú később a temetkezési vállalkozás egy korábbi alkalmazottjára, Benjamin Carl Hansonra terelődött. Az ügyészségi dokumentumok szerint Hanson a maradványok megtalálásakor a Simonet temetkezési vállalkozásnál dolgozott. A nyomozók egykori kollégáit is kihallgatták, akik elmondták, hogy a férfit már akkoriban gyanúsították lopással, amiért később el is bocsátották. Sőt, az egyik tanú szerint Benjamin Carl Hanson a 2001-es év során mentálisan instabillá vált, kórházi kezelésre is szorult. A vádak szerint a férfi nemcsak a kegyeletre vonatkozó törvényeket sérthette meg, hanem a cég hitelkártyáját is saját céljaira, például iskolaszerek és fűnyíró-alkatrészek vásárlására használta.
A vállakozás jelenlegi tulajdonosai elhatárolódtak az esettől, hangsúlyozva, hogy ők csak 2013-ban vették át a céget, Benjamin Carl Hanson pedig soha nem volt az alkalmazottjuk. Nyilatkozatukban mély együttérzésüket fejezték ki Alyce Catharina Peterson családjának, és kijelentették, hogy az ilyen viselkedés összeegyeztethetetlen a szakmai etikával.
Scott Knudson seriff közölte, hogy mivel a nyomozás még folyamatban van, további részleteket egyelőre nem hoznak nyilvánosságra arról, pontosan hogyan kerülhettek a maradványok a szakadékba. Benjamin Carl Hansont jelenleg a St. Croix megyei börtönben tartják fogva.

