Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

„A későbbi egészség megalapozása szempontjából ez a legfontosabb évtized, mert a változókor után sokkal nehezebb lesz fenntartani az egyensúlyt” – hangsúlyozza Stacey Rosen kardiológus.

A szív- és érrendszeri megbetegedések ugyanis világszerte a vezető halálokok közé tartoznak a nők körében is.

Kutatások szerint tízből nyolc, 40 és 60 év közötti nőnél áll fenn rendelkezik legalább egy olyan kockázati tényező, amely szívbetegséghez vezethet. A megoldás a jól ismert alapköveken nyugszik: egészséges étrend és rendszeres mozgás. Hetente legalább 150 perc közepes intenzitású mozgás és két nap erősítő edzés javasolt – írja a National Geographic.

Ebben az évtizedben két új, életmentő szűrővizsgálatot is be kell iktatni.

Az egyik a vastagbélrák-szűrés, amelyet 45 éves kortól ajánlott elkezdeni. A vastagbéltükrözés továbbra is a legmegbízhatóbb diagnosztikai vizsgálatnak számít, hiszen nemcsak felismeri a betegséget, de az orvos a vizsgálat közben el is távolíthatja azokat a polipokat, amelyekből később daganat fejlődhetne. „A halálesetek 90 százaléka megelőzhető lenne időben elvégzett szűréssel” – figyelmeztetnek gasztroenterológusok.

A másik elengedhetetlen vizsgálat a mammográfia. Nemzetközi ajánlások szerint a nőknek 40 éves kortól érdemes elkezdeniük a rendszeres emlőszűrést, és kétévente megismételni azt. Bár a vizsgálat járhat némi kellemetlenséggel, az időben felfedezett elváltozás gyógyítható. Fontos tudni, hogy a modern, 3D-s technológiák ma már sokkal pontosabb képet adnak, csökkentve a téves diagnózisok esélyét.

A negyvenes években a pajzsmirigy működésére is érdemes figyelni. Ha váratlan fogyást, heves szívdobogást, vagy éppen állandó fáradtságot és hízást tapasztalunk, érdemes laborvizsgálatot kérni.

Ebben az életkorban már a bőrünk is észrevehetően jelzi az idő múlását: csökken a rugalmasság és a nedvességtartalom, ezért a fényvédelem és a megfelelő bőrápolás minden eddiginél fontosabbá válik.

Végezetül ne feledkezzünk meg a HPV-elleni védőoltásról sem. Ez a vakcina 45 éves korig beadható, és jelentősen csökkenti a méhnyakrák kialakulásának kockázatát, amelynek előfordulása sajnos emelkedő tendenciát mutat a 30 és 44 év közötti korosztályban.

A negyvenes évek tehát nem a lemondásról, hanem az önmagunkkal szembeni felelős gondoskodásról szólnak, amellyel évekkel, vagy akár évtizedekkel hosszabbíthatjuk meg életünk aktív és egészséges részét.