„Minden magyar családnak, egyedülállónak, kicsinek és nagynak, fiatalnak és idősnek azt kívánom, hogy a karácsony békében, szeretetben és egészségben teljen” – mondta a kormányszóvivő.

Hirdetés

„Engedjék meg, hogy édesanyaként is szóljak ezekben a háborús időkben, és Magyarország karácsonyfája alá azt kívánjam: gyermekeinket továbbra is békében és biztonságban tudhassuk itthon és Európában is”

– fogalmazott. Vitályos Eszter a kormány nevében biztosított mindenkit: bármi történjék is, mindent megtesznek azért, hogy „lányainkat ne kelljen migránserőszaktól, fiainkat pedig a háborús besorozástól félteni.”

A kormányszóvivő megfogalmazása szerint bármibe kerül, a nemzeti kormány mindent meg fog ezért tenni.

Kiemelte, hogy az ünnepek után több új kormányzati támogatás is indul, folytatják a családi adócsökkentéseket: januártól tovább emelkedik a családi adókedvezmény, bevezetik a 40 év alatti anyák adómentességét, érkezik majd a nyugdíjemelés és a minimálbér-emelés.

„A fiatalok továbbra is számíthatnak a 25 év alattiak adókedvezményére és a fix 3 százalékos lakáshitelre, valamint a kormány folytatja a magyar gazdaság, a kis- és középvállalkozások erősítését”

– tette hozzá. „Még egyszer: békés, áldott ünnepeket kívánok Magyarország!” – mondta Vitályos Eszter.