Újpestre igazolhat a magyar válogatott kapitánya
Egybehangzó sajtóinformációk szerint Szélesi Zoltán lesz a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC következő vezetőedzője. A felnőtt, illetve több korosztályos válogatottnál is megfordult szakembernek német segítője lehet a lila-fehér klubnál.Dárdai Pál máris meghozhatta első igazán fontos döntését Újpesten. Sajtóértesülések szerint a lila-fehérek sportigazgatójának javaslatára a klub korábbi játékosa, a jelenleg az U21-es válogatottat edző Szélesi Zoltán lesz az Újpest új trénere.
Bodor Boldizsár a hírek szerint továbbra is marad a IV. kerületben, Dárdai javaslatára pedig egy német szakember is érkezhet az edőzi stábba, aki Szélesi munkáját fogja segíteni.
Szélesi újpesti kötődése elvitathatatlan, hiszen a korábbi válogatott játékos a IV. kerületben kezdte meg profi karrierjét, 1997 és 2004 között, illetve 2012 és 2014 között is a lila-fehér klub játékosa volt, sőt a csapattal 2002-ben Magyar Kupát és Magyar Szuperkupát is nyert. A hátvéd összesen 144 meccset játszott a klub színeiben.
Szélesi Zoltán játékos pályafutása során megfordult Németországban (Energie Cottbus), Franciaországban (Strasbourg), Görögországban (Volosz) és Hollandiában (NEC Nijmegen) is. Edzőként leginkább az utánpótlásban, korosztályos nemzeti csapatok élén dolgozhatott. Irányította a magyar U17-es és U21-es csapatot is, jelenleg az utóbbi szövetségi kapitányaként áll az MLSZ alkalmazásában.
