Halálra kövezték, Egyház született
Szent István első vértanú emlékét üli ma az Egyház. István egyike volt a hét „jó hírben álló, Lélekkel eltelt bölcs férfinak”, akiket a 12 tanítvány diakónusnak (szép magyar kifejezéssel: szerpapnak) kiválasztott „az asztal szolgálatára”, azaz a bimbózó Egyház karitatív, mindennapi gyakorlati ügyeinek intézésére.
Az Apostolok Cselekedetei szerint „István kegyelemmel és erővel eltelve nagy csodákat és jeleket művelt a nép körében. Erre a libertinusok, cireneiek, alexandriaiak, kilikiaiak és ázsiaiak zsinagógájából némelyek ellene támadtak, és vitatkozni kezdtek Istvánnal, de bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak ellenállni. Erre embereket fogadtak fel, hogy állítsák: ’Hallottuk, amint káromló szavakkal illette Mózest és az Istent.’ Felizgatták a népet, a papokat és az írástudókat, úgyhogy rárontottak, megragadták és a főtanács elé hurcolták. Ott hamis tanúkat szólaltattak meg, akik állították: ’Ez az ember folyvást a szent hely és a törvény ellen beszél. Hallottuk, amint mondta: Az a názáreti Jézus romba dönti ezt a helyet és megváltoztatja a Mózestől ránk hagyott szokásokat.’”
István azonban fölényes ékesszólással bizonyította rágalmazóira hazugságaikat. Ez, ahogy lenni szokott, nem belátást és alázatot szült, hanem fokozta gyűlöletüket. Ezért a csőcselék rárontott, kivonszolták a városon kívülre, és halálra kövezték. Az Apostolok Cselekedeteiben olvassuk: „Míg kövezték Istvánt, így imádkozott: ’Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!’ Majd térdre esett és hangosan felkiáltott: ’Uram, ne ródd fel nekik bűnül!’ Ezekkel a szavakkal elszenderült.”
István halálra kövezése után nagy üldözés indult a jeruzsálemi keresztények ellen, akik az apostolok kivételével szétszéledtek, de mindenütt hirdették Isten igéjét. Így vált Szent István vértanúsága az evangélium terjedésének, az Egyház kiépülésének kezdetévé.
