Kereszt nélkül nincs boldogság
Jézuska! Hozzál nekem új szívet!
Az ünnepek a baleseti statisztikák szerint mindig súlyos napoknak számítanak. Legalább ennyi hasznom lesz abból, vidítottam magam, hogy a főorvos úr, miután gépekkel is megvizitált, kiadta az ukázt: gyenge a masinám, szutykosak az ereim, akad a vér, azonnal műteni kell, szentestére akár otthon is lehetek. Így aztán eme váratlanul beállt kórházi körülmény, akár egy fenyőről lecsent szaloncukor, annyival édesgetett, hogy én aztán biztos nem ütök, és engem sem üt el senki az ünnepek alatt.
Vérszegény, de mégiscsak vigasz, nyugtattam magam már a kórtermi hármas ágyon, ahol rajtam kívül és nekem háttal úgy ücsörgött egy atyámfia ágya végében, mint azok a kétségbeesettek szoktak a peronon, akik az utolsó vonatukat is lekésték.
És miután szobatársamhoz egész nap egyetlen orvos sem lépett oda és nővér sem tukmált bele szirupot vagy pirulát, bátorkodtam megkérdezni: Tessék mondani, mire vár itt az ágy végében?
– Én szívre várok, különben meghalok – válaszolta, a hangja mindvégig hűvös volt és szégyenteli.
A gesztenyebarna, hullámos hajú fiatalember – aki korából adódóan akár az én fiam is lehetne –, már hosszú évek óta kórházban tölti a szentestéket, mert az ünnepek a baleseti statisztikák szerint mindig súlyos napoknak számítanak. Odáig szorította sorsa, hogy számára csak egy másik Isten teremtette ember tragédiája, halála adhat további mindennapokat.
Sokáig bámultuk a plafont és hallgattunk: az öreg esélyes, meg a fiatal reményes. Bizonyára egy óvatlan pillanatban összetévesztett bennünket a Jóisten.
Kálmánnak – ahogy ő mondta –, a magyar cigányprímásnak, gyerekkora óta rendetlen a szíve és 40 éves korára már annyira legyengült, hogy csak egy másik ember, számára új, szíve mentheti meg életét. Felesége, két kislánykája ilyenkor nélküle állja majd körül a fenyőt és örvend Jézuska születésének, meg kimondatlanul az apuénak is.
Mert apuci azért kéredzkedik kórházba, miközben mindenki a másikat ölelgeti, szilveszterkor meg pezsgőt bont, hogy kéznél legyen, mert a tragédiák haldoklóinak szíve, akár mindannyiunké, csak négy és fél óráig bírja, miután a corpusból (testből) kényszerűen kiemelték. Ma már ennyi idő is elegendő lehet ahhoz, ha kéznél van orvos, mentő, repülőgép és nyilvántartás, hogy nem csak a Teréz körútról, de akár Hollandiából is esély kínálkozzék Kálmán újraszületésére. Szégyell és sirat mások halálára várni, de belekényszeríti sorsa, az asszony, a két leányka, meg a vitrin polcán meggyantázott hegedűvonó.
Engem másnap reggel már korán begyógyszereztek és becsöveztek, aztán kitoltak a kórteremből, hogy betoljanak a műtőbe. Kálmán, a magyar cigányprímás könnyes szemmel biccentett ágya végéből.
Ennek most van ötödik esztendeje, de karácsonykor mindig emlékembe jön. Miután napok múlva már járóképesen kórházszerte nem találtam, csak remélni merem, hogy azóta ismét a Monti csárdást húzza valamely fényes, de nem égi mulató ünneplő közönségének.
Utóirat: Mindig vezess (élj) körültekintően, és mindig reménnyel telve. Kereszt nélkül nincs boldogság.
