Konzultációt kezd a kormány az önkormányzati rendszer módosításáról
Az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány – jelentette be a közigazgatási és területfejlesztési miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.Navracsics Tibor ismertette: ősszel a kormány a különböző önkormányzati szövetségek kérései és javaslatai alapján úgy döntött, mandátumot ad a miniszternek, hogy kezdjen tárgyalásokat „egy középtávon végrehajtandó, az önkormányzati rendszert érintő finomításról”.
Hozzátette: jelen pillanatban folyik az előkészület, január elején pedig megkezdik a konzultációsorozatot, ahogyan azt tették a Versenyképes járások programnál vagy az önazonosságvédelmi törvény koncepciójánál is. A tárgyalásokat az önkormányzati szövetségekkel kezdi a kormány, aztán polgármesterekkel, helyi képviselőkkel, vármegyei közgyűlési elnökökkel és vármegyei képviselő-testületi tagokkal fog konzultálni – mondta.
Elmondta, a cél az, hogy a választások után egy olyan átfogó önkormányzati rendszert érintő módosító javaslatcsomag szülessen, „amely mind az önkormányzati szereplőknek, mind a kormányzati szereplőknek, mind pedig mindenkinek elnyeri a tetszését”.
