Soha ennyi bűnöző migráns nem volt szabadlábon
Rekordszintet ért el a Nagy-Britanniában szabadon bocsátott, de kiutasításra váró külföldi bűnözők száma a Keir Starmer vezette munkáspárti kormány alatt. A The Sun brit napilap beszámolója szerint jelenleg összesen 19 491 olyan migráns hátterű bűnöző van szabadlábon az országban, akiket elvileg már rég ki kellett volna toloncolni az Egyesült Királyságból.
Ez a statisztika az elmúlt években drasztikus emelkedést mutat: 2017-ben még „csupán” 5 933 ilyen elkövető járta a brit utcákat, ami azt jelenti, hogy a számuk azóta több mint 300 százalékkal ugrott meg. A tavalyi kormányváltás óta eltelt rövid idő alatt is romlott a helyzet, hiszen csak Keir Starmer miniszterelnöksége alatt közel ezer fővel bővült ez a kör.
A kormány szeptemberben ugyan próbált szigorítani a szabályokon, és új jogköröket adott a Belügyminisztériumnak (Home Office). Az intézkedések értelmében már nemcsak az egy évnél hosszabb börtönbüntetésre ítélt külföldieket lehet azonnal kitoloncolni, és a büntetésüknek is csak a 30 százalékát kell letölteniük a korábbi 50 százalék helyett ahhoz, hogy deportálhatók legyenek. A gyakorlatban azonban mindez csak nehézkesen kivitelezhető.
A kitoloncolások legfőbb akadálya továbbra is az Emberi Jogok Európai Egyezménye (EJEE) és az ahhoz kapcsolódó bíróság (EHRB). Bár az Egyesült Királyság kilépett az Európai Unióból, az egyezménynek továbbra is tagja marad, mivel az technikailag az Európai Uniótól független intézmény.
Nigel Farage, a Reform UK vezetője éppen ezért az egyezményből való teljes kilépést sürgeti. Szerinte a külföldi bűnözők, szexuális ragadozók és terroristák rendszeresen az emberi jogokra hivatkozva akadályozzák meg saját deportálásukat. A politikus egy külön „kitoloncolási parancsnokság” felállítására is ígéretet tett, amelynek feladata az illegális bevándorlók felkutatása, őrizetbe vétele és kitoloncolása lenne.
Ezzel szemben a munkáspárti kormány – elődeihez hasonlóan – nem kíván kilépni az egyezményből. Ehelyett európai partnereivel együttműködve próbálja megreformálni a rendszert, különösen az egyezmény 3. és 8. cikkelyét. Ezek a pontok jelenleg tiltják a kitoloncolást abban az esetben, ha az érintettet hazájában embertelen bánásmód fenyegeti, vagy ha a távozása negatívan befolyásolná a családja életét. Egyelőre azonban nem látható, hogy ezek a reformtörekvések mikor hoznak tényleges változást.
Jelenleg mintegy 10 500 külföldi bűnöző tölti büntetését brit börtönökben, ami a teljes fogvatartotti létszám 12 százalékát teszi ki. Mivel egy-egy rab ellátása évente több mint 50 ezer fontba kerül, a külföldiek bebörtönzése napi 1,3 millió fontjába kerül a brit adófizetőknek.
A Belügyminisztérium szóvivője a friss adatokra reagálva kijelentette: „A kormány nem fogja hagyni, hogy a külföldi bűnözők és illegális migránsok visszaéljenek a törvényeinkkel”. Hozzátette, hogy éppen ezért dolgoznak az emberi jogi törvények és a „működésképtelen” fellebbviteli rendszer reformján, hogy így felgyorsíthassák a kitoloncolások folyamatát. Szerinte a deportálás szempontjából minden külföldi elítélt ügyét a lehető leghamarabb megvizsgálják.
