Nem mindig január elsején kezdődött az újév – sőt, január elseje sem létezett
Az, hogy az újév a téli sötét napokban kezdődik, ma már természetesnek tűnik, de a naptárkészítés hajnalán a január még nem is létezett. A modern időszámítás alapjául szolgáló, korai rendszerekben a téli hónapoknak egyszerűen nem volt nevük, és az évkezdet is egészen máshová esett. A National Geographic cikke nyomán feltárul a január születésének kalandos története, amely tele van csillagászati tévedésekkel, politikai sakkjátszmákkal és évszázadokon át tartó zűrzavarral.
A kezdetek: Romulus tíz hónapos éve
Bár az emberiség legalább tízezer éve próbálja egy naptár keretei közé szorítani az időt – a mezolitikus brit törzsek a Holdat, az egyiptomiak a Napot figyelték, a kínaiak pedig a kettő ötvözésével alkották meg saját rendszerüket –, a ma használt világmodell a Római Köztársaság idején alakult ki.
Az első, Romulusnak tulajdonított római naptár mindössze 304 napból állt, és tíz hónapra osztották fel. Ez a rendszer a korai római társadalom két legfontosabb tartópillérére, a mezőgazdaságra és a vallási rituálékra épült.
Az év ekkor még márciusban (martius), Mars isten hónapjában kezdődött, és decemberig tartott, ami a mérsékelt égövi Rómában a betakarítás végét jelentette. Az első négy hónapot istenekről nevezték el (például a júniust Junóról), az utolsó hatot pedig sorszámozták. Ekkor születtek meg az olyan nevek, mint a szeptember, amely a latin septem (hét) szóból ered, utalva arra, hogy eredetileg ez volt az év hetedik hónapja. Amikor a betakarítás véget ért, a naptár is „leállt”: a téli hónapok névtelenül és számolatlanul teltek el.
Numa Pompilius és a Hold bűvölete
A tíz hónapos rendszer nem bizonyult tartósnak. A Krisztus előtti hetedik században Róma második királya, Romulus utóda, Numa Pompilius idején a naptárt úgy alakították ki, hogy az a holdciklushoz alkalmazkodjon. Az év hosszát 50 nappal toldották meg, és a meglévő tíz hónapból is elvettek egy-egy napot, hogy létrehozzanak két új, 28 napos téli hónapot: az ianuariust (Janus isten tiszteletére) és a februariust (a Februa tisztulási ünnep után).
Ez a változat azonban messze nem volt tökéletes. A rómaiak babonásan hittek abban, hogy a páratlan számok szerencsét hoznak, ezért igyekeztek minden hónapot páratlan hosszúságúra szabni. Ez alól csak a február volt kivétel, amely az év végére szorult, és így szerencsétlennek minősült. Mivel a holdciklus 29,5 napos, a naptár folyamatosan elcsúszott a napévhez képest. Hogy a zavart feloldják, a rómaiak két-három évente beiktattak egy mercedonius nevű póthónapot, de ezt nem következetesen alkalmazták, a különböző uralkodók pedig politikai érdekből kényük-kedvük szerint nevezték át vagy tologatták a hónapokat.
Robert A. Hatch történész emlékeztet: a helyzetet tovább rontotta az, hogy a naptár titkos volt: a papok őrizték és kezelték, ők határozták meg az ünnepek időpontját és azt is, hogy mely napokon lehet üzleti tevékenységet folytatni.
Julius Caesar és a napév diadala
Végül Krisztus előtt 45-ben Julius Caesar elrendelte a naptár radikális reformját. Szoszigenész alexandriai csillagász és matematikus segítségével megalkották a julián naptárt. Ez a rendszer már 365 napos évet használt, négyévente egy szökőnappal. Bár Szoszigenész mintegy 11 perccel túlbecsülte az év hosszát, a naptár végre összhangba került a Nappal.
Julius Caesar egy másik újítást is bevezetett: az újév kezdetét január 1-jére tette. Ez volt az a nap, amikor a köztársaság végrehajtó hatalmát képviselő consulok hivatalba léptek. Bár a julián naptár évszázadokig fennmaradt, az újév január elsejei kezdete nem vált azonnal általánosan elfogadottá. A kereszténység elterjedésével sok helyen különböző egyházi ünnepeken ünnepelték az évfordulót.
A Gergely-naptár és a modern kor
A következő nagy fordulat 1582-ben következett be, amikor XIII. Gergely pápa kiigazította a rendszert, hogy az pontosabban tükrözze a Föld Nap körüli keringési idejét. A régi naptár 365,25 napos hosszát 365,2425 napra pontosították, és a felhalmozódott kéthetes elcsúszást is korrigálták. Csak ezzel a reformmal vált január 1-je a világ nagy részén megkérdőjelezhetetlenül az év első napjává.
Nem mindenki fogadta el azonnal az újítást, ezért az ortodox egyházakban ma is januárra esik a karácsony, és számos kultúra megőrizte saját hagyományos naptárát. Ennek köszönhető, hogy a mai napig különböző időpontokban ünnepeljük például a kínai újévet, a perzsa Nowruzt vagy a zsidó Ros Hásánát.
Január története nem csupán az idő elteltének méréséről, hanem az emberi tudás és a politikai akarat évezredes harcáról is szól.
