A könnygáz össze fogja kovácsolni az ellenzéket – bocsátkozott jóslatokba a könnygáznyelő szoci amazon, Kunhalmi Ágnes Tóth Bertalannal közös sajtótájékoztatóján.

Hirdetés

Nem állunk meg félúton! – Kunhalmi Ágnes és Dr. Tóth Bertalan sajtótájékoztatójahttp://bit.ly/2BipktM

Gepostet von MSZP am Samstag, 15. Dezember 2018

Kunhalmi pártját képviselve a túlóratörvény ellen foglalt állást, mind a tartalmával, mind az elfogadás módja ellen szólt. Az ellenzék parlamenti tevékenységében nem lát kifogásolni való elemet, nem tartja puccskísérletnek akciójukat a szoci választmányi elnök. 

A könnygáz össze fogja kovácsolni az ellenzéket, az ellenzéki érzelmű szavazókat

– tett hitet az amazon, aki ugyanakkor kifogásolja az ellenzéki képviselőkkel szembeni retorziókat.

Fontosnak tartjuk, hogy a hazai ellenzék egységének megbonthatatlansága továbbra is fennálljon

– jelentette ki, ígéretet téve, hogy további megmozdulásokat is szerveznek majd, és részt is vesznek rajtuk.

Korábban írtuk

Sorosan, szorosan… nagyon szorosan össze kell zárni

– hangzott Kunhalmi freudi elszólása. Kunhalmi harcias szónoklata után a szocik súlytalan vezetője, Tóth Bertalan következett. Ő úgy látja, az embereknek kinyílt a szeme. Kijelentette, a magyar ellenzék egységesen lép fel az elkövetkezendő időszakban. Összeegyeztetik tevénységeiket, folyamatosan találkozókat folytatnak.

Létrejött az obstrukciós bizottság

– közölte büszkén a szoci pártelnök.