Ujhelyi István „Jön az éhezők viadala?” címmel adta ki legújabb közleményét, amelyben éhezéssel és apokaliptikus állapotokkal riogat.

Hirdetés

Fotó: MTI, archív, szerk. 

Ne mondják, hogy nem szóltam előre! Olyasvalami közeleg, amelyre még nem számítanak és a Fidesz minden eszközzel azon dolgozik, hogy ne is számítsanak. (…) Olyan gazdasági válság közeleg, amelynek kikerülhetetlen, húsbavágó következményei lesznek. Orbánék pontosan tudják, hogy baj lesz. Nem kicsi

– indítja jóslatát a szoci politikus ezüstvasárnap. Ujhelyi szerint ínséges időszak elé nézünk.

A gazdasági növekedés, az olcsó pénz időszaka véget ért, a nacionalista-illiberális politikai erők kereskedelmi háborúja, az egyes tagállami kormányok pénzügyi realitásokat figyelmen kívül hagyó költségvetési politikája visszafordíthatatlan lavinát indítanak el. Ehhez társul a Fidesz Európa-ellenes kekeckedése, amelynek következtében nemcsak a válság miatt számolhatunk majd kevesebb forrással, de az uniós támogatások jelentős részétől is megfosztanak minket. Ínséges időszak jön, amelyre fel kell készülni. A Fidesz ezt teszi. Csak nem úgy, ahogy felelős vezetőktől elvárnánk

– fröcsögi Ujhelyi, aki szerint Orbán Viktorék Noé bárkáját építik éppen.

Korábban írtuk

A nemzeti együttműködés rendszerének uralkodó osztálya ugyanis ahelyett, hogy a közelgő válság legvédtelenebb áldozatait védené, helyette közpénzből ácsol saját magának Noé-bárkáját. Azért habzsolnak és gyűjtenek maguk alá minden mozdíthatót, hogy legyen mit elveszíteni a viharban

– okoskodik a szoci EP-képviselő, aki szerint ennek a folyamatnak a része a túlóratörvény is, de a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány létrejötte is. De hogy hogy jön ide Noé bárkája, és vajon Orbán Viktor kit, mit vinne fel a bárkára, arra nem tér ki Ujhelyi keszekusza eszmefuttatása során. 

A propagandával azonban nem lehet majd jól lakni. Az üres stadionoknak is legfeljebb az lehet majd a funkciója, hogy ott rendezzük meg az éhezők viadalát

– írja Ujhelyi István a népszerű film-és regénysorozatra utalva. A történet a jövőben játszódik, ahol fiatal fiúk és lányok küzdenek az Éhezők viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet pedig élőben közvetíti a tévé.

Ha idáig zavarosnak találták Ujhelyi gondolatmenetét, vessenek egy pillantást a konklúzióra:

Ezért kell látni és látszódnia annak, hogy tudjuk mi történik. Legkorábban a májusi EP-választáson lehet megfelelő irányt szabni ennek az önző és a védteleneket cserbenhagyó hatalomnak. Önökön múlik.

Foglaljuk össze: brutális gazdasági válság közeleg, ezért Orbán Viktor Noé bárkáját építi suttyomban, mi viszont éhezni fogunk, stadionokban folytatunk majd gladiátorharcot némi élelemért. De ha májusban a szocikra szavazunk az EP-választáson, az majd jó irányba állítja a magyar kormányt.

Ujhelyi ismét nagyot alkotott. 

(Az Ujhelyitől származó idézeteket betűhíven közöltük a helyesírási és vesszőhibák megtartásával.)