Az ukrán hadsereg katonája
Fotó: MTI/EPA/24. gépesített dandár (illusztráció)
Hirdetés

Elmondása szerint sebesülése után saját magának kellett elintéznie és kifizetnie orvosi ellátását, a neki járó fizetést pedig gyakran nem vagy csak késve kapta meg.

A 40 éves férfi, a holland légierő veteránja úgy fogalmazott, hogy ő az ukrán embereknek akart segíteni, de az ukrán hadsereg köszönet helyett nehezítette a helyzetét, ahogy más külföldi önkéntesekét is, akikkel gyakran azt éreztették, hogy megvetik őket.

„Szó szerint hagynak darabokra hullani, de amikor felépülsz, hirtelen eszükbe jutsz”

– mondta „Hendrik”, aki azt is megemlítette, hogy az egykori Azov zászlóalj maradványaiból létrehozott 3. Önálló Rohamdandár irodájában a mintegy százezer volhíniai lengyel lemészárlásáért felelős Sztepan Bandera portréja lógott, emellett horogkeresztekkel is dekorálták a helyiséget.

A holland önkéntes nehezményezte, hogy a dandár több alakulatánál minden reggel náci karlendítéssel köszöntek, ami miatt több külföldi önkéntes az áthelyezését kérte.

„Hendrik” azt is elmondta, hogy a kolumbiai zsoldosok zárt kasztot alkottak, bizalmatlanok voltak másokkal szemben, mert többen közülük korábban drogkartellek tagjai voltak.

A holland férfi hozzátette, hallott róluk olyan történeteket, például csonkításokról, amelyek bőven kimerítették a háborús bűncselekmények fogalmát.

Mint mondta, miután egy kolumbiai csoport parancsnokának nevezték ki, és ebbéli minőségében rászólt beosztottjaira, hogy a reggeli sorakozó előtt zárják le a hangos zenét, megfenyegették, hogy „meleg kolumbiai fogadtatásban” lesz része, vagyis majd kést szúrnak a bordái közé. Ezután egy ukrán őrmester a hollandot fenyítette meg, esőben kellett fekvőtámaszokat nyomnia.

„Hendrik” nemrég hagyta el az úgynevezett Ukrajnát, amelynek hatóságait „egy nagy, korrupt bandának” nevezte.