Ha eddig azt hitték, kevés a gáz, most lehet elkezdeni igazán izgulni
Válságosra fordult a gázellátási helyzet Németországban: a legfrissebb adatok szerint a tározók töltöttsége a nem sokkal korábban mért, alacsonynak számító 54 százalékról immár 46 százalékra csökkent, ami negatív rekordnak számít az év ezen szakaszában. A Gas Infrastructure Europe adatai alapján egyetlen hét alatt drasztikus, 7,8 százalékos visszaesés következett be a készletekben. Amennyiben a készletfelhasználás üteme nem lassul, a tartalékok már február vége előtt teljesen kimerülhetnek.
A tavalyi évvel való összehasonlítás is komoly aggodalomra ad okot. 2025-ben január 10. és a március 20-ai mélypont között több mint 44 százalékkal csökkent a tározók szintje. Ha idén is hasonlóan alakul a kereslet, a jelenlegi 46 százalékos készlet gyakorlatilag az utolsó köbméterig elfogyhat, egy keményebb tél esetén pedig a tározók teljesen kiürülhetnek.
Ez a forgatókönyv már az ipari fogyasztók korlátozását vonná maga után annak érdekében, hogy a lakossági fűtést biztosítani tudják.
A téli fogyasztási csúcsot január 7-én érték el, amikor egyetlen nap alatt a teljes tárolókapacitás 1,3 százalékát, mintegy 3400 GWh energiát használtak fel. Bár a folyamatos import és az LNG-terminálok valamennyit javítanak a mérlegen, a törvényi előírásoktól messze elmarad a jelenlegi szint. Február elején ugyanis a tározók többségében legalább 30, egyes helyeken 40 százalékos töltöttséget kellene fenntartani a biztonságos nyári átmenetig. Az INES gáztároló-szövetség már korábban figyelmeztetett, hogy egy extrém hideg tél esetén az új LNG-kapacitások sem lesznek elegendőek.
Klaus Müller, a Szövetségi Hálózati Ügynökség elnöke az X platformon igyekezett hűteni a kedélyeket. A zöldpárti politikus szerint a kereskedők bármikor be tudnak szerezni plusz forrásokat a világpiacról, ahol bőséges a kínálat, különösen az ázsiai kereslet csökkenése miatt. Bár a gázárak emelkednek, a 30 euró körüli megawattóránkénti napi ár még mindig viszonylag alacsonynak tekinthető.
A helyzet súlyosságát jelzi, hogy Németországban jelenleg is a gázvészhelyzeti terv korai riasztási fokozata van érvényben. A mostani telet Németország eleve hátrányból kezdte: a tározók a fűtési szezon elején mindössze 77 százalékos töltöttségen álltak, ami történelmi mélypontnak számított.
