Súlyos veszélyt jelenthet a szuverenitásra a Tisza Párt adatbázisa
Súlyos veszélyt jelenthet a magyar szuverenitásra, hogy a Tisza Párt kiszivárgott adatbázisban számos olyan profil azonosítható, amely ukrán informatikai szakemberekhez és vállalatokhoz köthető, és kapcsolódik Ukrajna kiberinfrastruktúrájához, valamint az amerikai „mélyállamhoz” is – olvasható a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.A profilok között szerepel az FS Group nevű kiberbiztonsági cégcsoport, amely kifejezetten nemzetbiztonsági jelentőségű rendszerek védelmével, fejlesztésével és üzemeltetésével foglalkozik. A vállalat több alkalommal nyert el ukrán állami megbízásokat, többek között az ukrán rendőrségtől, a belügyminisztériumtól, a Naftogaztól és az ukrán jegybanktól is – közölte a hivatal.
A cégcsoport részben egy olyan vállalat tulajdonában van, amely kapcsolatban áll az amerikai hírszerzéssel, és amelynek kiberfelderítő rendszerét az ukrán rendőrség is használja, így az hozzáférhet rendőrségi és nemzetközi hírszerzési adatokhoz is – tették hozzá.
Azt írták, hogy a PettersonApp nevű szoftverfejlesztő cég több munkatársa szintén megjelenik a Tisza Világ applikáció körül tesztelői vagy adminisztrátori szerepkörben.
A cég magyarellenes, szélsőséges, neonáci szervezetekkel hozható összefüggésbe, vezetője, Oleh Osztroverh pedig Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elkötelezett támogatója. A kiszivárgott adatokból kiderült, hogy az applikáció egyik adminisztrátora, Miroszlav Tokar is a PettersonApps alkalmazottja – ismertették.
Mindezek alapján a Tisza Pártnak magyarázatot kell adnia arra, hogy miért ukrán cégekre bízta a magyar választók személyes adatait kezelő, politikai mozgósításra használt alkalmazásának fejlesztését. Olyan vállalatokra, amelyek egy háborúban álló ország védelmi infrastruktúrájához, állami intézményeihez, valamint szélsőséges, magyarellenes szervezetekhez köthetők – állították.
A Tisza Párt adatbázisának kiszivárgása az elmúlt évek egyik legsúlyosabb magyar adatvédelmi incidense volt: több mint 200 ezer ember neve, telefonszáma, e-mail-címe, tartózkodási helye és lakcímadata vált bárki számára hozzáférhetővé és felhasználhatóvá – áll a közleményben.
