Kaczynski újságírói kérdésre leszögezte: Ziobro „nem számíthat igazságos perre, ez teljesen vitathatatlan”. A jelenlegi lengyel kormánynak az igazságszolgáltatást érintő változtatásai azt eredményezték, hogy „a bíráskodás már nem bíráskodás a szó eredeti értelmében, hanem egyszerűen a végrehajtó hatalom melléktevékenységének tekinthető” – jelentette ki Kaczynski.

Hirdetés

Aláhúzta: Ziobro helyzetéhez hozzájárul az ő rákbetegsége is. „Nyilvánvaló, hogy letartóztatása idő előtti halálához vezetne” – fogalmazott, hozzátéve: ezt „akár gyilkosságnak is lehetne minősíteni, mégpedig különösen kegyetlennek”. Ezért „nagyon jó, hogy megadták neki a menedékjogot” – jelentette ki.

Az ügyről, valamint a lengyel-magyar kapcsolatokról Karol Nawrocki lengyel elnököt is kérdezték újságírók keddi londoni látogatásán. „Magyarország az Európai Unió tagja, és Lengyelország partnere a visegrádi csoportban”, a két ország „évek, évtizedek, mondhatni évszázadok óta együttműködik, és építik ennek az együttműködésnek az alapjait” – szögezte le Nawrocki.

Hozzátette: „a mindennapi közviták, pártpolitikai viták alkalmával sem szabad elfelejteni”, hogy „Magyarország és Lengyelország partnerek”.

A menedékjogra vonatkozó kérdést pedig „inkább Orbán Viktor miniszterelnöknek kellene feltenni” – mondta a lengyel elnök. „A magyar állam így döntött, és joga van ehhez” – hangsúlyozta, és reményét fejezte ki, hogy az európai országok, és „különösen Lengyelország tiszteletben fogja ezt tartani”.

Úgy ítélte meg: a jelenlegi lengyel kormány döntései „sok tekintetben rombolják a jogi berendezkedést”, sértik az alkotmányt. Vannak olyan emberek, akik emiatt „nem számíthatnak igazságos perre”, és az ő egyéni döntésükön múlik, elhagyják-e az országot.

„Más államok kormányai pedig eldöntik, menedékjogot nyújtanak-e nekik, vagy sem”

– tette hozzá Nawrocki.

Arra a kérdésre, hogy ő maga távozna-e Lengyelországból, az államfő úgy válaszolt: nem tenné ezt meg, mert történészként tudja, hogy sok ellenzéki akkor is hazájában maradt, amikor „a lengyel jogrendszert 1945 után a kommunisták megsértették”.