Kivégzéseket ígér az iráni legfelsőbb bíróság elnöke a tüntetőkkel kapcsolatban
Gyorsított bírósági eljárásokat és kivégzéseket ígért szerdán az iráni legfelsőbb bíróság elnöke azoknak, akiket őrizetbe vettek a síita államban zajló kormányellenes tüntetéseken.
„Ha el akarjuk végezni a munkát, most kell megtenni; ha cselekedni akarunk, gyorsan kell” – jelentette ki az iráni állami televízió weboldalán közzétett nyilatkozatában Golámhosszein Mohszen Ezsei, a legfelsőbb bíróság elnöke.
Ezsei egy, a tüntetőket is fogva tartó börtönben tett látogatása során figyelmeztetett: ha az igazságügyi hatóságok hónapokat késlekednek, „nem lesz ugyanaz a hatás”.
„Ha valaki felgyújt egy embert és lefejezi, mielőtt elégetné a testét, akkor bizony mielőbb munkához kell látnunk” – szögezte le.
Iráni hírügynökségek úgy tudják, Ezsei mintegy öt órát töltött a büntetésvégrehajtási intézményben, ahol tanulmányozta az őrizetbe vettek aktáit, majd leszögezte, hogy az eljárásoknak nyilvánosaknak kell lenniük.
Az amerikai külügyminisztérium az X-en közzétett, perzsa nyelvű bejegyzésében figyelmeztetett, hogy egy 26 éves, Erfan Szoltáni nevű tüntetőt az iráni hatóságok máris halálra ítéltek és akár már szerdán kivégezhetik. A tárca hozzátette, hogy összesen több mint 10 600 őrizetbe vételről tudni.
